A sors keze - Yoonmin, Taekook

79

May szemszöge

- Apa... most haragszol? - kérdem félénken.
- Miért nem szóltál eddig, hogy van párod?! - akad ki. Persze már megint nem azt hallja meg, amit én mondok, hanem, amit hallani akar. De szóhoz megint nem jutok. - Mióta? Hogy hívják? Osztálytársad? Ismerem? - ismét jön apám agymenése. Öt perc alatt már a házasságról beszél, nekem meg kikerekednek a szemeim.
- Befejeznéd?! - vágok közbe, mikor épp levegőt vesz. - Nem vagyunk együtt! - bököm ki.
- Miért? Ő is meleg? - elég fura kérdéseket tesz fel.
- Nem! - vágom rá. - Vagyis nem tudom... - vallom be. - De miből gondolod?! - teljesen összezavart apám.
- Csak barátok vagytok... minden fiú a szívedet szeretné. - magyarázza nagy komolysággal apu. Nem értem a logikáját. Tudnám, mire akar kilyukadni.
- Még ha tetszenék is neki, sem vallaná be... - gondolkozom el.
- Miért? Játszod az elérhetetlent?
- Én nem vagyok olyan! - sértődöm meg. Kezd elegem lenni ebből a faggatózásból.
- Értem, csak barátok vagytok... Írj neki, kérdezd meg, mikor ér rá. Érte megy valaki... Addig megszervezem a programunkat...
- Muszáj velünk lenned?
- Szégyellsz?! - mondja műcsalódással a hangjában.
- Nem, csak Hoseoknak nem hiszem, hogy tetszenének a puccos programjaid. - apám csak nagy szemekkel néz rám.
- Eddig egyik barátnőd sem panaszkodott a programjaim miatt. - okoskodik.
- Hoseok nem a olyan... ő nem olyan tehetős, mint mi... kellemetlenül érezné magát, ha egy drága étterembe vinnénk vagy hasonló. - magyarázom.
- Akkor hogy bírják kifizetni a tandíjat?
- Hoseok ösztöndíjas. A suli legjobb tanulója. Mindenből kitűnő!
- Akkor is meg szeretném ismerni mielőtt kettesben engedlek el vele! - csak nem felébredt benne a féltő apa? Úgy csinál mintha valami gengszterrel találkoznék.
- Rendben, de örülnék, ha nem ijesztenéd el! - fenyegetem meg.

Nem így terveztem, de remélem nem lesz kész káosz. Este fel is hívom Hoseokot, hogy van-e kedve meglátogatni. Először szépen és illedelmesen kértem meg őt, hogy jöjjön el hozzám. Utána már fenyegetőztem, de nem hatotta meg. Kiismert, hogy én nem bántanám. DE valahogy el kell érnem, hogy eljöjjön. Még azt is bedobtam, hogy a macskát látogassa meg... mivel hazahoztam. Mostantól itt fog élni nálunk. Apa egy cicaszobát is be szeretne rendezni.

- Komolyan szembe akarsz szállni egy gazdaggal? - kérdem.
- Úgysem bántanál... - hallom hangján, hogy kuncog.
- Nem magamról beszéltem... apámról. - egy pillanatra szerintem bennszorult a mellkasában a levegő. Most én tudnék nevetni, én vagyok fölényben.
- Szeretne megismerni. - most furfangosnak érzem magam, hogy átpasszolom a gonosz gazdag szerepét apámra. És mivel nem ismeri apámat, ezért talán hatásos lesz ez a taktika.
- Beszéltél rólam?! Miért? Most biztos ki akar herélni... - ijed meg.
- Nem akar bántani! Csak szeretnélek bemutatni neki, mégiscsak egy nagyon fontos személy lettél számomra. - magyarázom.
- Félek, hogy félreérti a barátságunkat. Így is sokat pletykálnak már rólam és Jungkookról... hogy csak kihasználom... és csak a pénzét akarom... - aggodalmaskodik.
- Tudom, ezért nem szeretnéd, ha megtudnák a suliban, hogy barátok vagyok, sőt szobatársak is. DE most apámról van szó! Ő normális, nem vakította el a pénz és a hatalom. - győzködöm.
- Rendben. Akkor a napokban meglátogatlak... - beadja a derekát, aminek nagyon örülök. Bár még a szülei beleegyezésére is szükség lesz.

Hoseok szemszöge

Anya pont a konyhában szorgoskodik. Nem tudom, hogy kérdezzek rá. Nem igazán szeret barátokhoz elengedni. Azt mondja, elveszi a figyelmem a tanulásról és rossz irányba változom. Nem tudom, miért nem bízik meg bennem, hisz az ország legjobb gimnáziumába járok és még így is kitűnő vagyok.
- Anya! - szólítom meg. Kicsit megugrik, mert nem vett észre. - Az egyik ismerősöm elhívott magához... elmehetnék valamelyik nap?
- Ki hívott át? - kérdi kicsit rosszallóan. - Tudod, hogy nem szeretem, ha azokkal a fiúkkal járkálsz. Mindig rosszban sántikálnak... Azok csak naplopók!
- Egy sulis ismerősöm hívott meg magához.
- Tessék? - fordul meg anya és néz rám nagy szemekkel. - Most csak viccelődsz?
- Nem. Komolyan mondom. - mosolygok rá a legszebb mosolyommal.
- Eddig még sosem mondtad, hogy vannak barátaid. - látom rajta még most sem tudja elhinni, amit mondok.
- Ebben az évben lettünk azok. - vágom rá.
- Rendben, elmehetsz! - egyezik bele. - Hol lakik?
- Ulsanban.
- Az messze van, párszor át kell szállnod... - gondolkodik el anyum.
- Autót küldenek értem, nem fogok eltévedni, ha ettől félnél... - anya álla leesik. Szólni szeretne, de nővérem becsörtet a helyiségbe.
- Mi történt? - kérdi Jiwoo, mikor belép a konyhába. Látja anyun, hogy valami miatt meglepődött. Mivel anya elengedett Mayhez, vissza is megyek a szobába. Hagyom, hogy anyum majd elmondja nővéremnek a "nagy hírt". Nincs szükségem a felhajtásra, amit Jiwoo rendezne.

A nővérem ki fog akadni. Már akkor, amikor felvettek ösztöndíjasként túlságosan is örült neki. Ő csak az előnyeit látta. Egyedül szegényként egy elit suliban nem könnyű. Főleg, hogy mindenki csak mutogat rám. Mindenki érzi, én nem tartozom oda. Ezért senki sem akar velem barátkozni. Sőt csak bántottak eddig. Persze itthon ebből annyit vettek észre, hogy nincsenek barátaim ott. Azt sosem mondtam meg, hogy bántanak. Csak feleslegesen aggódnának miattam, kibírom. Ebből a gimiből kitűnőként bárhova mehetek egyetemre. Ez az egyetlen dolog, amiért kitartok. Szeretném valamire vinni.

Be kell vallanom nagyon izgulok, mit fog szólni hozzám May apja. Ha fele annyira megértő és kedves, mint lánya, akkor nem harapja le a fejem.
Mayjel megbeszéltük, hogy két nap múlva látogatom meg. Mivel az út három és fél óra, viszek magammal egy könyvet, hogy ne unatkozzak.

Pontban 8-ra érkezik meg a "taxim", egy méregdrága fekete autó. A kapu előtt áll meg, kiszáll a sofőr. Magamhoz veszem a táskám és kimegyek. Megkértem családom, hogy ne jöjjenek ki, mert biztos valami hülyeséget kezdenek el beszélni. Kellemetlen lenne, ha itt álldogálnának mellettem, míg beszállok a kocsiba. Mikor odaérek köszön a sofőr és kinyitja nekem az ajtót, én beszállok. A házunk ablakánál állnak szüleim és integetnek, nővérem pedig a saját szobájának ablakán kukucskál ki.

Bekapcsolom a biztonsági övet és elő is halászom a könyvet. Olvasni kezdek. Szerencsére egy izgalmas olvasmányt sikerült magammal hozni, így szinte elszállt az idő.
Egy nagy kapun megyünk be. Egy villa bejárata előtt állunk meg. Ez szép nagy épület. Biztos egy vagyon lehet ezt befűteni. A sofőr kinyitja az autó ajtaját nekem. Kiszállok és elmegy az autóval. Most mit csináljak?! Menjek az ajtóhoz és kopogjak be? Mivel tényleg nem tudom mi szokás lassan lépkedek az ajtóhoz, mikor nyúlok a kilincs felé, ki tárul előttem az ajtó, pont úgy mint a filmekben szokott lenni. Egy férfi nyitja ki. Meglepődöm. Beinvitál. Leveszem a kabátom és a cipőm, ezek után a nappaliba megyünk. Leülök és mondja, hogy a "kisasszony" és az apja máris jönnek. Ahogy elhagyja a helységet, nagy levegőt veszek. Nincs vissza út. Már nem csak izgatott, hanem ideges vagyok.

Pár percen belül hallom a lépteket, odatekintek. May nagy mosollyal közeledik felém. Felállok és felé fordulok. Megölel.
- Annyira örülök, hogy eljöttél! Nagyon unalmas volt az út? - érdeklődik.
- Örülök, hogy látlak! Nem, olvastam. - felelem. - Párszor kicsit el is aludtam. - vallom be.

- Szia! - hallok meg hátam mögül egy férfi hangot, megfordulok.
- Jó napot! - köszönök. Bemutatkozunk egymásnak. Leülünk a kanapéra és beszélgetünk. Próbálok minél intelligensebbnek hatni. Félek, hogy egy senkiházinak fogok tűnni a szemébe és eltilt a lányától. Olyan érzésem van, mintha kihallgatáson lennék, annyi kérdése van May apjának hozzám. Ránéz az órájára.
- Ideje készülődni! - áll fel a kanapéról és hagy minket magunkra. Kíváncsian nézek a lányra. Megyünk valahova?