A sors keze - Yoonmin, Taekook

34

Yoongi szemszöge

Elfogadtam a kísérőtanár szerepét Jimin osztályának kirándulásán. Biztos örülni fog neki, ezért jókedvűen indulok vissza a koliba. Ahogy az ajtó elé érek hallom a bentről kiszűrődő hangokat. Ennyire hangosan hallgatja a TV-t?  Mikor belépek, veszem észre, nincs egyedül a szobánkban. Nagy a hangzavar, jól szórakoznak. Hármasban ülnek az ágyon és kezeikben xbox kontrollert veszek észre. Értetlenül nézek a TV-re és veszem észre, hogy a TVm-hez egy játékkonzolt csatlakoztattak.
- Ezt ugye nem gondoltátok komolyan?! - háborodom fel.
- Csak nálad van TV! És a drága szerelmed unatkozott... - meséli JK.
- És én hol fogok dolgozni? Egy csatatéren könnyebb kiolvasni egy könyvet, mint mellettetek! - akadok ki és kiküldöm őket az apartmanból, mármint csak Taehyungot és Jungkookot szerettem volna, de Jimin is velük megy. Mérgesen ülök le az ágyra. Lehet túlreagáltam?

Nekiállok dolgozni, de a gondolataim többször is elkalandozott Jiminre. Még tinédzser, megértem, hogy szereti az ilyen játékokat, de pont az én szobámban?!  Tanár vagyok! Belegondolhatnának, hogy ha kiderül, hogy nálam játszottak, ki is rúghatnak... Ez nem érdekli őket???

Jimin szemszöge

Letargiában vagyok. Most először kiabált velem Yoongi és iszonyat szar érzés. Csak játszottunk kicsit, nem akartunk egész este ott tanyázni. Tudom, hogy fel kell készülnie az óráira és nekem is kellett volna tanulnom. De egoista vagyok... De ő is megérthetné!
- Ne gyötörd magad! Yoongi nem fog sokáig haragudni rád... - mondja Tae.
- Még sosem kiabált velem, amióta együtt vagyunk. Voltak nézeteltéréseink, de sosem veszekedtünk. Yoongival mindig higgadtan megbeszéltük a gondjainkat...
- Egy kapcsolatban előfordulnak a viták, ez teljesen normális. Ez nem a világ végét jelenti. - vigasztal JK is.
- Köszi! De neki volt igaza! Nem gondoltam át a lehetséges következményeket...
- Akkor menj és kérj bocsánatot!

A Taehyungék szobájából elindulok, a folyosón olyan érzésem lesz, mintha figyelnének. Lassan hátranézek, de nincs senki mögöttem. Kezdek megőrülni?! Elmegyek a lépcsőház mellett, ahonnan zajt hallok. A gyorsabban szedem lábaimat és a kulcsom remegő kezekkel készítem elő. Mire odaérek az ajtóhoz már helyezem is a kulcslyukba. Amint beérek fellélegzem. Csak képzelődtem!

Ahogy az ágy mellé lépek, már a folyosón történtekről teljesen elfelejtem. Yoongi alszik, kicsit örülök neki, levetkőzöm és melléfekszem. Annyira szégyenlem magam, ahogy ma viselkedtem vele.
- Megjöttél? -kérdi mély hangján, a vér megfagy az ereimben.
- Igen. - alig hallhatóan válaszolom.
- Már aggódtam! - emeli fel fejét a párnáról.
- Ami délután történt... - kezdek bele, mégis csak jobb lenne úgy aludni, hogy ki vagyunk békülve.
- Holnap megbeszéljük... Már hajnal 1 van, holnap suli. Jó éjt! - teszi vissza fejét a párnára.
- Jó éjt! Akkor majd holnap... - mondom, de kétségek közt alszom el, még magához sem húzott. Az éjszaka sokszor felébredek és nehezen alszom vissza.

Reggel kialvatlanul ébredek az ébresztőre. Nincs kedvem semmihez... még felkelni sem. Yoongi mint mindig kávéval kezdi a napot. Én még mindig az ágyban fetrengek, mikor ő már elkészülve megáll az ágy mellett.
- Jimin, kelj fel! Neked is lassan készülődnöd kell!
- Nem akarok! Álmos vagyok! - morgolódom.
- Ha előbb visszajöttél volna aludni... - nézek fel rá könnyes szemekkel. Tudtam, hogy érzékenyen érintett a tegnapi veszekedésünk, de hogy ennyire, hogy sírva fakadok.
- Jimin? - ül mellém Yoongi és ölel át. - Nem tudtam, hogy ennyire megbántottalak! Sajnálom!
- Én sajnálom!- suttogom fülébe. - Tényleg! Szégyenlem magam! Annyira meggondolatlan voltam! És ahelyett, hogy felnőtt módjára kiálljak eléd és bocsánatot kérjek, elmenekültem! - mondom könnyeimmel küszködve.
- Nem kellett volna kiabálnom veled...
- Yoongi... Szeretlek!
- Én is szeretlek! - csókol meg.

Yoongi készít nekem kávét, míg én öltözködöm.
- Köszi! Hogy lehetsz ilyen tökéletes?! - kérdem, amire felnevet.
- Én? Tökéletes? Biztos nem! - adja kezembe a kávét.
- Ez nagyon finom! - mosolygok rá.
- Jah tegnap mondani akartam... én leszek a kísérőtök a kirándulásotokon.
- Ohh.
- Nem akarod... - lepődik meg, hangjában érzem a csalódottságot is.
- Nem erről van szó! Csak Taehyunggal megbeszéltük, hogy kihasználjuk, hogy pasiink nélkül leszünk.
- Akkor visszamondom. - mondja és veszi magához táskáját.
- Ne! - kiáltom el magam.
- Nyugi, nem sértődtem meg! Megértem, végre kettesben tölthettek idő a haveroddal, se Jungkook, se én nem leszek ott...
- Köszi, hogy megérted! De azért jöhetsz, csak nem leszek mindig veled!
- Amúgy sem tudnánk a kiránduláson együtt aludni, feltűnő lenne, meg az is ha együtt mászkálnánk...
- Akkor ne mond vissza! Kérlek! Neked is kell egy kis kikapcsolódás.
- Rendben! - mondja és én mosolygom el magam. Hátamra veszem a táskát és indulunk ki a koliból. Yoongi autóval indul el, én pedig Taehyunggal és Jungkookkal megyek a suliba.

- Yoongi is jön a kirándulásra. Már tegnap igent mondott rá az osztályfőnöknek... De nem fogunk egymás nyakán lógni. - mesélem a barátaimnak.
- Akkor kibékültetek? - kérdezi Tae.
- Igen. Legközelebb mindketten jobban odafigyelünk a másik érzéseire! - magyarázom a legjobb barátomnak.
- Kezdesz felnőni! - neveti el magát JK és megborzolja a hajam. Mérgesen ellököm kezét.
- Most tönkretetted a hajam! - morgom és próbálom visszaigazítani, de tükör nélkül nem megy.

Amit beérünk az épületben futok a legközelebbi WC felé, gáz lenne, ha valaki ilyen hajjal meglátna. Mivel nem előre figyelek, nekimegyek valakinek. Már kérnék bocsánatot, mikor meglátom, hogy akit fellöktem az csak Hoseok.
- Sajnálom! - kér bocsánatot alázatosan a másik, miközben áll fel a földről. Még csak nem is ő a hibás, de bocsánatot kér, fél a megtorlástól. Szánalmas. Lenézően haladok el mellette. Ő az iskola strébere, akit mindenki lenéz. Nemcsak mert egy stréber hanem, mert szegény és ösztöndíjjal került be egy elitsuliba, ahova a gazdagok gyermekei járnak. A gazdagok nem szeretnek vegyülni a szegényekkel. Mielőtt belépek a WC ajtaján még hallom a végzősöket, hogy Hoseokhoz beszélnek és nem szépen. Ahogy hallottam már elsőévesen pokollá tették az életét. De ha ennyire rossz neki itt, miért nem hagyja itt a sulit? Hisz amilyen jó jegyei vannak bárhová felvennék. Én biztos nem bírnám ki, ha mindenki engem bántana. A saját hibája, hogy ez történik vele... nem tesz ellene semmit.