A sors keze - Yoonmin, Taekook

87

Taehyung szemszöge

Pár perccel azután, hogy Kookie távozott, kopogást hallok meg a hátsó ajtó felől. Lassan lépek oda és a függönyön keresztül meglátom, hogy egy szarvas mászkál a hátsó teraszon. Óvatosan nyitom ki az ajtót, az állat némileg megijed, de nem megy el. Eszembe jut, hogy a van még egy almám. Visszamegyek a táskámhoz és előhalászom belőle. Kettévágom és reménykedem az állat még ott lesz. Lassan kilépek a hátsó ajtón és magam mögött behúzom. Pár percet várok, hogy a vadállat megszokja jelenlétem.

Lassan és türelmesen haladok az állat felé. Mikor elég közel érek hozzá, nyújtom felé az almát. Pár lépést hátrál, nem mozdulok. Kb. 5 percig állok így, mire a szarvas tesz egy lépést és szagolni kezdi az almát, még 3-4 perc telik el míg elfogadja az eleséget. Másik kezemmel közelítek felé, gyengéden érek a pofájához. Közben simogatni kezdem, mivel az almával eltereltem a figyelmét, engedi is magát. Nem tudom meddig vagyok az állattal, de figyelmem felkelti, ahogy Kookie a nevem kiabálja. Ha visszakiabálok, akkor a szarvas el fog szaladni. Ezért nem szólok semmit, majd észreveszi, hogy kint vagyok. Szeretném, ha látná, hogy milyen közel engedett magához ez a szarvas.

Zajt hallok, mire a vadállat megijed és elszalad, pár pillanat erejéig még a szarva után bámulok. Hátra fordulok és egy számomra ismeretlen személy jön ki a házból.
- A barátod épp most viszi ki a bőröndöt a taxiba. - szólít meg az idegen. Kookienak sikerült szereznie fuvart. Nagy boldogan indulok meg a férfi felé.
- Tae, fuss! Menekülj! - kiáltja el magát szerelmem az ajtónak támaszkodva. Az arcán vér folyik le. - Mondom, FUSS! - a férfi megragadná a karom, de elhúzom és futni kezdek, ahogy Jungkook kérte. Az idegen engem vesz üldözőbe. Fél szemmel még látom, ahogy Kookie összeesik.

Könnyes szemekkel futok, ahogy csak bírok. Sajnos nem vagyok annyira sportos, de ez is elég a férfi lehagyásához. Egy kidőlt fának dőlve pihenek meg. Nagyon csendes a táj. Nem látom, sehol sem a követőmet. Ha nem talál meg, vissza fog menni Kookiehoz. Sérülten nem tud mit tenni az idegen ellen. Mihez kezdjek?! A mobilom előhalászom, de nincs rajta térerő... Azt sem tudom, hol vagyok és merre a következő falu vagy város. Hogyan tudnék segítséget szerezni. Bolyongok, közben a mobilon nézem van-e térerő. Egy pillanatra felvillant a térerő jele, de ez egy hívásra nem elég. Azt hallottam, az sms-nek ennyi is elég... az egyetlen személy, aki biztos tud segíteni az Kookie apja. Leírom a lényeget, hogy Kookiet leütötte egy őrült, én pedig menekülök és nincs térerőnk se. Már csak el kell csípnem egy kis térerőt. Egy kis tisztáson sikerült is elmennie az üzenetnek, amit egy csillingelés jelez.

Nagyjából tudom merre jöttem, illetve ahol nem volt már állatcsapás, ott követni is tudtam a nyomaim.

Ágreccsenésre leszek figyelmes. Hallgatózom merről jött, majd meglátom a férfit. Még mindig engem keres. Akkor nem ment vissza szerelmemhez, van esélye, hogy túl élje.

Szinte kúszva haladok, hogy ne vegyen észre és persze nagy körívben elkerülöm a férfit. Kezdem azt hinni eltévedtem. Nem látok mást, csak állatok nyomait. Ez nem lesz jó így. Felnézek, a nap lenyugvóban van, ami azt jelenti talán egy kicsit kellene irányt váltanom. Ha fél óra múlva nem érek vissza, elvesztem. Sötétben nem találok vissza és -15 fok lesz éjszaka, meg fogok fagyni. Már most is nagyon fázom.

- Hát megvagy! - kiáltja el magát az idegen. Egy közeli farakás mellől jött a hang. Nem sok erőm van, de futni kezdek. Ő is megindul utánam. Pár perc futás után már nem bírom megemelni a lában és megbotlom. A férfi őrült nevetéssel sétál felém. Nekem végem van, nincs kiút. Feltápászkodom és a közeli fához vonszolom magam és megtámaszkodom rajta. közben elém ér az idegen és a kezében lévő baltával felém mutogat. - Te itt és most meghalsz! - mondja gúnyos mosollyal az arcán. Emeli a baltát. El akarom fordítani a fejem, hogy ne lássam a csapást, de még lecsukni sem tudom a szemem. Így látom, ahogy a baltát a feje fölé emeli, könnyes szemekkel várom a véget.

Egy dörrenést, hallok meg, majd közvetlenül utána még kettőt. Az előttem álló férfi összerogyik. Megszédülök a kezem lecsúszik a fa törzséről, de nem esek el, mert hátulról valaki átkarol. Megfordulnék, hogy ki van mögöttem, de nem látom meg, mert elsötétül minden előttem.

Jungkook szemszöge

- Fuss, Tae! - kiáltottam többször utána, majd térdre esek. Utánuk kell mennem! Próbálok felállni, de nem megy. Így négykézláb mászok arra, amerre eltűnt szerelmem. Sokáig nem jutok, mert elvesztem eszméletem.

Hangos zajra leszek figyelmes, de nem tudom beazonosítani, mert annyira fáj és lüktet a fejem.
- Öcsi! Mi van veled? - vesz karjaimba féltestvérem. Kicsit feljebb emeli a fejem és látom apámmal egy helikopterrel jöttek utánunk. Elmosolyodom.
- Arra! - nyöszörgöm és mutatok abba az irányba, amerre barátomat kergette az idegen. - Tae! Kérlek, találd meg! - kérek apámtól segítséget. Mellém térdel.
- Kicsinálom, aki ezt művelte! - feleli mérgesen apa és indul meg 3 fegyveresével az erdőbe.

Bevisznek a házba, ahol egy orvos vár és ellátja sérülésem. Kapok fájdalomcsillapítót. Mihelyst kezd hatni a gyógyszer felkelek, de Woojin visszanyom a kanapéra.
- Apa elintézi! - emeli fel hangját. Aggódom, ha későn találnak rá, nem tudom, mit teszek. Nem szeretnék nélküle élni, ő a mindenem. Potyogni kezdenek a könnyeim. Hasznavehetetlennek érzem magam.

- Megjöttek! - lép hozzám testvérem, én pedig felugrom a kanapéról. Nem kellett volna hirtelen mozdulnom, mert szédülni kezdek. Taehyungot apám egyik embere hozza ölben, leteszi ugyanoda, ahol én feküdtem még fél perce.

Az orvos megvizsgálta, de csak a fáradtság és a hideg miatt ájult el. Kap egy injekciót és felcuccolunk a két helikopterre.

Szerelmem csak akkor tér magához, mikor már az ágyamban fekszik apám házában. Értetlenül néz körbe.
- Hogy vagy? - kérdem, kábultan bámul rám.
- Megvagyok... - feleli kis idő múlva. - A fejed?
- Helyre jövök! - mondom és mosolyodom el, bár a mosolygástól kicsit húzódik. - Csak 5 öltéssel varták össze.
- Össze kellett varrni? - ül fel ijedtében párom.
- Mondom, ne aggódj! - fogom meg kezét. - Sajnálom!
- Mit? - néz rám értetlenkedve.
- Hogy nem hittem neked! Tényleg, nagyon sajnálom! Tudom, hogy te sosem hazudnál nekem, de akkor úgy éreztem, túlzol. A zajokat csak állatok okozzák... mitől kellene tartanunk az erdő közepén?
- De megtanultad, hogy nem szabad semmibe venni a szavam... - mosolygom rá és húzom magamhoz.
- Szeretlek, Tae! Nagyon! - súgom fülébe.