A sors keze - Yoonmin, Taekook

36

Taehyung szemszöge

Annyira megkönnyebbültem, mikor Jungkook megjelent. Nem csak azért, mert segíteni jött, hanem mert amióta itt vagyok, egyedül voltam. Papám nagyival maradt a kórházban, egy pillanatra sem akarta otthagyni, amit meg is értek. De gondolhattak volna arra, hogy nekem ez a feladat túl nagy falat. Ezen a nagy farmon magányosnak éreztem magam.

- Ne lépj bele! - kiáltja el magát Kookie mellettem. Hirtelen odafordulok. Persze a ló nem igazán érti, miért kiabál Jungkook rá, ezért bele is lépett a vödörbe, amibe a lótrágya volt összegyűjtve. Kitör belőlem a nevetés, látva ahogy próbálja a ló lábát kiszabadítani a vödörből.
- Bűzlesz! - mondom, miközben lépünk be a házba.
- Talán nem estem volna bele a szarba, ha segítesz! - morogja.
- Menj fürdőbe, máris viszek tiszta ruhát! - nevetek és megyek be a szobámba.
- Rendben. - dünnyögi.

Hallom, ahogy megengedi a vizet. Van esély arra, hogy Jungkookal együtt maradjunk? Az én szüleim nem akadály, de mindenki más igen. Két napja magunk vagyunk a farmon. Nem mondom, hogy könnyű ketten gondoskodni mindenről... de ízelítőt kaptam, milyen lenne kettesben élni Kookieval. Igaz, hogy a koliban egy szobában lakunk, de ez itt más. Ez az igazi élet. Persze nem azt jelenti, hogy egy farmon képzelem el a jövőmet, jövőnket... de itt kiderült, jól tudunk együtt dolgozni, jó csapat vagyunk. Beállok Kookie mellé a zuhany alá és a fürdőpamaccsal kezdem lemosni az iszonyat szexi testét.

- Holnap reggel korán kell visszaindulnod... menjünk lefeküdni! - mondom és indulunk meg a szoba felé.
- Nem megyek! Egyedül nem bírod sokáig ellátni az egész farmot! - győzködni kezd és igaza van, nehezen bírnám egyedül.
- Már csak 1 hétről van szó!
- Tudom, hogy azért nem akarod, hogy maradjak, mert félsz attól, apám megtudja és bajba kerülök. Mint mondtad 1 hét... nem is fogja megtudni... az igazgatónak utalok némi pénzt...
- Rendben! - lehet kicsit hamar adom be a derekamat.

Az elkövetkezendő két nap munkával telt, mégis kellemes volt. Ránéz Kookie a mobiljára, egy nem fogadott hívása van az apjától.
- Mit akarhat? - kérdem, miután felém mutatja a telefonját.
- Mindegy... - dobja a mobilját az ágyra.
- Vissza kellene hívnod... lehet fontos... - veszem fel az ágyról a mobilját és kezébe nyomom.
- Csak fel fog idegesíteni... - fintorog Kookie, de megnyomja a visszahívó gombot. Két kicsenés után fel is veszi apja.

- Hol a fenébe vagy? - úgy kiabálja Jungkook apja bele a telefonba, hogy még én is hallom.
- Mi közöd van hozzá? - kérdi és kimegy a szobából.
Nem akarom követni Kookiet, nem akarok hallgatózni, de nagyon érdekel, honnan tudta meg, hogy a fia nincs suliba. Ilyen hamar nem értesíti az igazgató a szülőket, hogy a fia nem volt 2 napig suliba. Lehet valaki köp Jungkook apjának? Vagy figyelteti valamelyik emberével? Valaki most is lehet itt a közelbe és megfigyel minket? Ettől a lehetőségtől még a hideg is kiráz.

Kb fél óráig ülök az ágyon és várom, hogy Kookie visszatérjen a telefonálásból. Kicsit aggódom, milyen következménye lehet párom számára, hogy velem van a suli helyett. Kookie ingerülten lép be a szobába méregtől fortyogva.
- Mi történt? - kérdem halkan, félénken.
- Apám azt mondta, ha nem megyek rögtön vissza a suliba, kitagad azonnal... - feleli mérgesen.
- Akkor pakold össze a cuccaid! Én hívok neked taxit! - állok fel és megyek el mellette az ajtó felé, de Kookie megfogja karom.
- Nem megyek sehova! - mondja határozottan. - Nem fog apám többé bábuként, madzagon rángatni! Eddig mindig mindent megtettem, amit akart... Állandóan követtem parancsát, ha azt mondta, hogy költözünk, mentem szó nélkül. Ne barátkozzam ezzel- azzal, feladtam a barátságokat, sőt pár barátnőmmel is miatta szakítottam. DE már nem fogom azt tenni, amit ő akar! Elég idős vagyok, hogy a magam útját járjam.
- Nem tenné meg, igaz? Nem tagadna ki?
- Nem hallottad, hogy kikelt magából! Bár jobb is! Még örülök is neki, ha nem kell többet apámnak neveznem! - dühöng.
- Ne mondj ilyet! Jobb lesz, ha visszamész a koliba! Apád nem fogja hagyni, hogy itt maradj! Pár nap múlva én is megyek utánad! - mondom és hagyom bent egyedül a szobába. A konyhában hagyott telefonomon pötyögöm be a taxi számát, közben Kookie állít meg.
- Nem megyek vissza! Majd ha te is jössz! Nem vitatkozom!
- Tudom, hogy apád nem kedvel engem... Nem tudnám elviselni, ha miattam tagadna ki! Nem hagyom, hogy kitagadtasd magad miattam, ezért mész vissza!
- Nem! Nélküled nem megyek!
- De! - tárcsázom a taxit. Jungkook kimegy a házból. Megrendeltem a taxit és felmegyek összepakolom szerelmem ruháit.

Jungkook szemszöge

Ahogy kimegyek a házból az első fához vezet és beleboxolok egyet. Valahogy le kell vezetnem a felgyülemlett feszültséget, amit apám okozott. Nem teszem azt, amit ő akar! Már nem vagyok kicsi, hogy ő döntsön az életemről. Ha tetszik neki, ha nem, szeretem Taehyungot és miatta nem fogom elhagyni! Párszor még beleütök a fába, majd leülök alá és csak magam elé nézek. Észre sem veszem mennyi idő telik el, míg a taxi meg nem jelenik a kapuba. Hát Tae tényleg hívott egy taxit.

Benyitok a szerelmem szobájába, látom összepakolta a dolgaimat.
- Tae! - ordítom el magam, összerezzen. - Nem dönthetsz felőlem! Én döntök és én itt maradok veled!
- Nem! Most beszállsz abba a taxiba és visszamész! Pár nap múlva találkozunk! - emeli fel a hangját ő is.
- Nem megyek! - kiabálom. - Elküldöm a taxit!
- Jungkook! Használd az eszed, ha már van! - kezembe nyomja a táskám.
- Nem! - ülök le az ágyra és dobom le a táskám a földre.
- Akkor ennyi volt! Vége! - üvölti el magát.
- Hogy érted, hogy vége? - állok fel és állok vele szembe.
- Szakítok!
- Ne hülyéskedj! - kezembe nyomja újból a táskám.
- Menj innen! Ne is lássalak! - adja ki az utam, amit el sem akarok hinni.
- Ezt nem teheted! Szeretlek Tae! - cirógatom meg arcát, de ő ellöki kezem és kivágva az ajtót távozik.
- Tűnj innen Jungkook! - fájnak szavai. Lassan és komótosan elindulok a taxihoz és beszállok.

A sofőrnek bemondom a címet és elindul, a hosszú út alatt a gondolataim össze-vissza cikáznak. Szinte fel sem tudom fogni, hogy most vesztettem el életem szerelmét.