A sors keze - Yoonmin, Taekook

43

Jimin szemszöge

Tae visszatért a koliba és át is jött meghallgatni a bajomat, de már 10 perce csak azon gondolkozom, hogy kezdjek neki... többször is beszédre nyitom a számat, de becsukom, mivel nem tudom mit is mondjak. Tae türelmesen vár, de látszik rajta, hogy már kicsit unja, hogy nem tudom kinyögni, mit is akarok.
- Én... ööö... nem is tudom... - keresem a legmegfelelőbb szavakat és még mindig nem találtam meg.
- Ne kertelj! Mond már ki! Mire neki kezdesz már Yoongi is visszaér...
- Hallottad, hogy éjszaka páran hangokat hallottak a folyosóról...
- Igen. Csak nem kiderült, ki az? - kérdi lelkesen. - Mert párszor én is hallottam valamit...- teszi hozzá.
- Ezt miért nem mondtad?! - mordulok rá.
- Nem tartottam annyira fontosnak... - gondolkodik el...
- Én láttam valamit... de nem tudom, mi volt az... - ismerem be.
- Hol, mikor? - hajol előre kikerekedett szemekkel.
- Amikor felhívtalak, előtte este. Yoongival a folyosókat jártuk... Én meg a hülye ötleteim... Felmentünk az ötödikre... és ott... - csuklik meg a hangom.
- Mi volt ott? - izgatottságot látok szemeiben.
- Egy alakot, a sarokban megmozdult...
- Igen? - hallom hangján, hogy kételkedik.
- Ott volt... és felém fordult...
- Yoongi ott volt? Látta?
- Ott volt, de nem látta... és annyira megijedtem, hogy elcincáltam őt is... és félek. Nem tudom mit láttam!
- Yoongi tud róla?
- Nem mertem elmondani neki, hogy valószínű, hogy szellemet láttam, kinevetne...
- Szerintem nem szellemet láttál, csak valaki fent járkál...
- És hogy megy fel? Hisz zárva van az ajtó! - háborodom fel. - Te sem hiszel nekem!
- Biztos van racionális magyarázat rá! - vágja rá. Azt hittem ő a barátom és nem tart őrültnek...

- Hahó! Kibeszéltétek magatokat? - kérdi Yoongi jókedvűen, mikor belép az ajtón.
- El kell mondanod neki, Jimin! - erősködik Tae.
- Nem! - kiáltok fel.
- Mit kellene vagy nem kellene tudnom? - kérdi szerelmem.
- Jimin... - kezd bele Tae, de ráugrom, hogy befogjam a száját. Ekkor beleharap az ujjamba, én pedig szitkozódva elengedem.
- Te megvesztél? - nézem a fog lenyomatokat az ujjamon.
- Megérdemelted! - vág vissza, mire Yoongi nagy nevetésben tör ki.

- Jimin szellemet látott az ötödiken. - jelenti ki, miután a kedélyek lenyugodtak, én gyilkos pillantásokat vetek a legjobb barátomra.
- Gondoltam. - válaszolja Yoongi kedvesen mosolyogva. Ő is kételkedik bennem.
- Honnan tudod? - kérdem tátott szájjal.
- Mi másért akadtál volna ki... ma kiderül mi van fent! - emeli fel a felső emeleti lépcsőház kulcsát.
- ÉN NEM MEGYEK ODA MÉG EGYSZER! - ordítom el magam és kirohanok a szobából. Még azért hallom, hogy nevetni kezdenek rajtam.

Nem értem, mit keresünk megint itt az ötödik emelet ajtaja előtt. Félek. Nem tudom, mit láttam, de nem is akarom tudni. Tudom, hogy nem léteznek szellemek, mégis elbizonytalanodtam magamban, mikor az az alak felém indult. Yoongi ragaszkodott hozza, hogy én is jöjjek, hisz így magam is látom, hogy nincs mitől félnem.
- Ne légy beszari!- suttogja Jungkook. Persze, neki is szólni kellett...
- Neked könnyű, te nem láttad! - jelentem ki remegve és szerelmembe kapaszkodva. 
Rajtam kívül senki sem fél, de csak addig, míg meg nem látják ők is! Lámpákkal világítva haladunk lassan előre, míg a másik irányból zajt nem hallunk. Gyorsan megfordulunk.
- Nem megmondtad! - suttogom.
- Nem csak szellem tud zörögni... állat és ember is lehet. - okít ki Tae. Én pedig pufogva haladok leghátul.
- Az utolsó ember szokott legelőször eltűnni. - mondja gúnyosan JK. Gyorsan Yoongi mellé lépek, hogy ne én legyen leghátul. - Miért jöttünk ide? - hebegem. 
- Shhh! - csitít Yoongi és én be is fogom a pofán. A hang onnan jön, mint múltkor. Egyre közelebb érünk és a motoszkálás is egyre hangosabb lesz. Legszívesebben visszafutnék, de nem merek egyedül visszamenni. Már csak pár lépésre vagyunk a szobától, mikor a zaj abbamarad. Síri csend ül közénk és mozdulatlanul állunk, arra várva, hogy történjen valami. Yoongi megunja és elindul, én elengedem, mert nem tudok mozdulni sem. A szobához ér és bemegy.
- Itt nincs semmi. - hallatszik ki. Tae és Kookie is bemennek, majd én is utánuk sietek, nem akarok egyedül maradni.
- Helyesbítek, már nincs senki. - nézünk a szoba sarkában lévő pokrócra és párnára, ahova Yoongi világít lámpájával.
- Látod Baby, nincs itt semmi szellem. Valaki befészkelte magát ide. Meghallotta, hogy jövünk és lemászott... - ablakra vezeti lámpája fényét.
- És hogy? Az ötödiken vagyunk!  - akadékoskodom.
- Az állványon keresztül... - mutat ki az ablakon ki Tae.
- Akkor kövessük! - mondja JK.
- Már bárhol lehet... - tartja vissza szerelmem.

Másnap bemegy Yoongi az igazgatóhoz és elmondja, mit talált az ötödiken. Az állványt nem lehet még elbontani, de az ablakokat megerősítik, hogy senki se hatolhasson be.
Örülök neki, hogy kiderült nem szellemről van szó, de ijesztő, hogy idegenek akármikor be tudtak jönni.

Yoongi szemszöge

Elegem van, hogy még mindig a férfi tanároknak kell éjszakai felelősnek lennie, hisz a veszély elhárult.
- Hé, kölyök! - szólók rá, a folyosón mászkáló fiatalra. - Menj be a szobádba rögtön, vagy az igazgatónál kötsz ki holnap.
- Elnézést! Már megyek is! - szalad be a lépcsőházba a fiú. Így sötétben nem ismertem fel, de annyira nem is izgat ki volt az... A lényeg nyugodt éjszakám legyen. Éjfélkor bemegyek a szobámba és egy gyors zuhany után bebújok Jimin mellé, aki már mélyen alszik.