A sors keze - Yoonmin, Taekook

129

Yoongi szemszöge

Korán reggel kopogásra kelek. Ránézek az órára, 5 perc múlva csörgött volna az ébresztőm. Az a drága 5 perc pihenés... bár kétlem, hogy az az 5 perc segített volna rajtam. Kialvatlanul kikecmergek az ágyból és az ajtóhoz vonszolom magam. Alig aludhattam pár órát...
Kinyitom az ajtót, Taehyung áll előtte.
- Jó reggelt! - köszön, én csak bólintok egyet. Beengedem magam mellett a szobába.
- Mi szél hozott ilyen korán? - érdeklődöm egy ásítás mellett.
- Nem sokat aludtál, igaz? - kérdéssel válaszol.
- Nem... - ülök le az ágy szélére, a mobilom után nyúlok és kikapcsolom az ébresztőt.
- Ne aggódj Jiminért! - feleli. - Szerintem az apja fel fogja adni a keresését hamar, ha reggel nem találja a busznál...
- Nem emiatt aggódom... - nagyot sóhajtok.
- Akkor? - érdeklődik.
- Hogy helyesen cselekszem-e. Mégis csak az apja... és hát Jimin kiskorú... az elszökésében segédkezek...  - sorolom félmondatokban kételyeimet.
- Yoongi! - szól közbe Taehyung. - Te is tudod, Jimin szülei milyenek... ha hazaviszik, egykönnyen nem fogják elengedni. És szerintem tanultak a két szökéséből... nem fogják felügyelet nélkül hagyni. Apja eddig is kegyetlen volt... - nyugtat meg a fiú, hogy helyesen cselekszem.
- Köszi, Tae! - mosolyodom el. Még így sem vagyok biztos, de kicsit jobban érzem magam.
- De nem ezért jöttem! - nyúl bele a táskájába és két mobilt vesz elő, az egyiket a kezembe nyomja, értetlenül nézegetem a telefont. - Tegnap vettem két mobilt, hogy Jiminnel tudjatok beszélni, hátha igazatok van és lehallgatnak benneteket. A másikat még ma délelőtt elviszem Jiminnek. A saját telóját itt hagyta a koliba, nehogy bemérjék valahogy. Azt elviszem magammal, ha keresik, tévútra tereljük őket.
- Köszönöm, hogy ilyen jó barátja vagy Jiminnek!
- Ti is megtennétek értünk! - mosolyodik el. - Legyetek óvatosak!

Tae elköszönt és visszament a szobájába. Ma hazautazik. Remélem rendben lesz és nem fog veszekedni a szüleivel. Szerintem nem mondta meg otthon, hogy nem jön a kirándulásra, hanem hazamegy már most. De ebbe már nem szólhatok bele. Ki vagyok én, hogy arról prédikáljak, mi a helyes... én sem éppen vagyok híres az erkölcsömről.
Ránézek az órára. Gyorsan összeszedem magam és elindulok az iskola elé. Illő, hogy a tanár érjen legelőször a buszhoz. Remélem mindenki időben kiér a suli elé.

A busz, ami kivisz minket a reptérre már az iskola parkolójában áll. Ahhoz képest, hogy fél 6 van már több diák is a parkban ücsörög a bőröndjeikkel. 

Song tanárnő vehemensen kezd integetni felém. Visszaintek és elindulok felé. Már félúton járok, mikor megpillantom a mellette álló személyt, Jimin apját. Nah kezdődik a cirkusz. 
Közelebb érve ő is felismer engem, és kiül az arcára a méreg.
- Jó reggelt! - köszönök, mikor a tanárnő mellé érek.
- Jó reggelt! - dörmögő hangon felel a férfi. - A fiamért jöttem!
- Tegnap már értesültem róla. Sajnálattal hallom, hogy nem vesz részt a kiránduláson! - illedelmesen beszélek, nehogy a kolléganőm észre vegye, hogy a férfivel nézeteltérésünk van. Mégiscsak egy tanár vagyok, én nem kezdek veszekedésbe.
- Az autómban várok a fiamra! - fordít hátat és tesz meg két lépést, majd utána szólok.
- Remélem nem gond, hogy a fiának ma reggel odaadtam a bizonyítványt! - amint befejeztem a mondatot, nagy lendülettel fordul meg és indul meg felém. Azt hittem agyon akar ütni, de megállt pár centire tőlem és felém tornyosult.
- Elmondta a fiamnak, hogy ma jövök érte? - akkorát ordít, hogy a park másik felén üldögélő diákok is ijedten kapták tekintetüket a hang irányába. De nem ijedtem meg az öregtől. Alig bírtam visszafogni magam, hogy ne röhögjem pofán. Nah milyen érzés, ha átverik az embert?
- Miért, nem tudott róla? - játszom a tudatlant. Pár pillanatig dermedten állt előttem, szerintem azon gondolkozott, agyonveressen-e a nagydarab sofőrjével vagy sem. Hamar rájött ebből semmiképp nem jöhet ki győztesként.

Káromkodva szapora léptekkel igyekezett az autója felé. Egy méretes ürge ugrott ki az anyósülésről és futott a főnökének ajtót nyitni. Hamar elillantak a parkolóból. Amint az autó látótávolságon kívülre került a diákjaim szaladtak hozzám aggódó tekintettel és kérdésekkel bombáztak. Lenyugtattam mindenkit és elmondtam nekik, hogy sajnos Jimin sem jön velünk a kirándulásra. A legtöbben szomorúan vették tudomásul.

Reményeimet túlszárnyalva az osztályomból mindenki megérkezett már háromnegyed hatra. A táskákat, bőröndöket a csomagtartóba tettük és biztos, ami biztos alapon létszámon ellenőriztünk.
- Tanár úr! - jön hozzám Hoseok. - Olyan furcsán érzem magam, hogy az Ön osztályával jövök kirándulni... innen nem ismerek senkit. Se Taehyung, se Jimin nem jön. May meg a lányokkal csacsog. - sóhajt egyet. - Ülhetek a buszon és a repülőn Ön mellett? - kérdi nagy szemekkel. 
- Rendben! - felelem és mint utolsó személy felszállok a buszra és leülök Hoseok mellé az első ülésre. Elindulunk a reptér felé.

Kíváncsi vagyok Jimin apja mit tett, hogy a fiának hűlt helyét találta a koliban. Sok kételyem van a jövővel kapcsolatban.

Taehyung szemszöge

Nem sokkal hat előtt elindultunk Jungkokkal a suli parkolójához, hogy időben odaérjünk az osztályához. Fél hétre hívták össze a gyülekezőt. Ők Párizsba mennek kirándulni két hétre.

Leérve az aulába egy mély férfihangra leszek figyelmes, olyan ismerősnek tűnik. Miért kiabál össze- vissza? Mikor közelebb érek, látom a portásunkkal vitatkozik Jimin apja. Azt hiszem, most jött rá, hogy mégsem olyan okos, mint ahogy ő gondolja. Mielőtt még megláthatna minket, visszahúzom szerelmem és a hátsó ajtón távozunk.

- Milyen kedves embernek tűnik a legjobb barátod apja. - ironizál Kookie.
- Jah... örülök, hogy kiderdült időben a terve... 

A suli pakolójához érve, látom egy busz húz ki előttünk.
- Ez valószínű az én osztályom busza volt... - sóhajtok egyet.
- Pedig te is velük mehettél volna... - motyogja JK, de úgy teszek, mintha meg sem hallottam volna.

Lassan megérkezik mindenki Kookie osztályából. Nagy nehezen elválunk és elindul a busz, integetek szerelmemnek. Kb 3 hétig nem látjuk egymást. Hiányozni fog, de minden nap beszélünk, ki fogjuk bírni.

Elindulok Yoongi új apartmanja felé.

- Szia! Tae vagyok! - szólok bele a kaputelefonba.
- Máris engedlek! - megszólal a bejárati ajtó nyitását jelző hang és benyitok. Lifttel felmegyek az emeletre és bekopogok. Az ajtóban várhatott már rám, mert rögtön nyitódik is az ajtó előttem. Egy nem várt öleléssel köszön Jimin.

- Látod Tae! Ezért vagy te az okosabb közülünk... mindenre gondolsz! - veszi el a mobilt.

Pár órát töltöttem Jiminnel, majd visszatértek a koliba a dolgaimért. Csak egy bőröndnyi dolgot viszek magammal, a többit majd elhozatjuk, egyedül nem tudok ennyi mindent hazacipelni még ha a közvetlen busszal is utazom haza. Általában apa jön értem és autóval elvisszük a cuccaimat, de most nem tudnak róla, hogy hazamegyek. Biztos mérgesek lesznek, de minél előbb szeretnék leköltözni a farmra papámmal.

Az út hosszú volt, de végre itt állok a házunk előtt, nagy levegőt veszek és benyitok a bejárati ajtón.
- Megjöttem! - kiáltom el magam, mikor belépek a házba. Hangos lépteket hallok meg, vagyis valaki siet elém.
- Kisfiam! - ijedt tekintettel áll meg előttem anya. - Hogy kerülsz te ide? - kérdi elképedve.
- Nem volt kedvem elmenni az osztálykirándulásra, ezért inkább hazajöttem. - felelem és közelebb lépek egy ölelésre.