A sors keze - Yoonmin, Taekook

23

Yoongi szemszöge

Iszonyat mérges lettem Jiminre, amiért ilyesmivel viccelődik. Nem is tudja, mit is jelent a szerelem, hogy mondhatja csak így ki, meggondolatlanul! Még annyira gyerek... Zsörtölődöm magamban. Már ki tudja mióta vagyok kint, kezdek fázni is.

- Yoongi! - kapom fel fejem, miközben meghallom a nevemet. Taehyung és Jungkook fut át az utcán egyenesen felém. Ezek mit keresnek itt?! Sóhajtok egy nagyot.
- Hello!- morgom kedvetlenül, már csak ők hiányoztak.
- Mit keresel itt? - kérdi Jungkook, mintha köze lenne hozzá.
- Sétálok...
- Egyedül? Jimin?- kérdi Taehyung idegesen.
- Igen, egyedül.... vagy látsz itt még valakit? Jimin a lakásomon van, de ha annyira hiányzik, viheted!
- Valami hülyeséget csinált?
- Hát valami olyasmi.- nem fogok nekik magyarázkodni.
- És mit?- nem hagyja annyiban a dolgot, már kezd agyamra menni a helyzet.
- Hát elég hosszú történet... - néznek rám kérdően.- Hagyjatok békén! - indulok el melletük.
- Akkor csak nagy vonalakban.- erőszakoskodik Tae és utánam jön.
- Hívd fel a hülye haverodat, azt megtudod! - emelem fel hangom és hagyom ott őket.

Taehyung szemszöge

Mihelyst Yoongi faképnél hagyott minket, aggodalommal tele veszem kezembe mobilom és tárcsázom Jimint. Vagy ötször próbálom felhívni őt, mire felveszi. Megtört hangon szól bele.
-Tae! - nagy lélegzetvétel- Én... elmondtam neki...- megremeg hangja- de ő nem érez irántam semmit...- hangja elhall és már csak a sírását hallom.
- Jaj, Jimin... nem is tudom mit mondjak...- tényleg tanácstalan vagyok... egy ideig csak a szipogást hallom.
- Reggel visszaküld a koliba... gyűlöl engem! - nyel egy nagyot.
- Nem gyűlöl, csak összezavarodott. A diákja vagy, és kedvel téged, csak nem... - annyira fáj, hogy nem tudok neki semmi biztatót mondani. Úgy döntöttem, elmegyek érte és elviszem hozzám. Jungkook megértően néz rám telefonálás közben. Mekkora szerencsém van ezzel a fiúval.

Jungkook szemszöge

Tae elindult Jiminért, én pedig arra, amerre Yoongi tűnt el. Pár perc múlva elérek egy parkhoz, ahol meg is látom a tanár urat a lámpa alatti padon ülve. Kezeit combjain támasztva fogja fejét. Odaérve vállára teszem a kezem. Megszólítom.
- Yoongi!- meghallva nevét, felemeli tekintetét, amiből kétségbeesést olvasok ki.
- Mit akarsz még Jungkook?- kérdi mérgesen.
- Tae elment Jiminért...- mondom miközben mellé ülök. - Nem gondoltam volna, hogy Jimin be meri vallani...
- Tessék?- kérdi elképedve.
- Szerelmet vallott, nem? Elhiszem, hogy kellemetlen egy diáktól hallani, illetve Jiminnel jó barátok lettetek... Kérlek, ne vesd meg azért, amit érez! - szemei kikerekednek.
- Várj! Azt akarod mondani, hogy nem viccnek szánta!? - kérdi zavarodottan.
- Te azt hitted, hülyéskedik?
- Ja.
- Akkor miért borultál ki?- most én nem értem mi a fasz baja van Yoonginak.
- Szerinted?!- néz mélyen a szemembe.
- Érzel valamit iránta! - kiáltom el magam, miután leesik. Pár pillanatig csak nézünk magunk elé, majd előkapom a mobilom és Taehyungot tárcsázom.

- Odaértél már?- kérdem rögtön, mihelyst Tae felveszi a telefont.
- Már majdnem.- válaszolva lihegve, vagyis fut.
- Gyere vissza!
- Miért?- kérdi és hallom megáll. Kifújja a levegőt.
- Beszéltem Yoongival... gyere vissza és elmondom!

Miután leteszem a telefont, Yoongihoz fordulok.
- Menj beszéljétek meg Jiminnel a dolgot!
- A tanára vagyok, nem lehetek együtt vele!
- Csak helyettes vagy! Egy év múlva legálisan lehettek együtt! Addig nem feltűnősködtök!
- De....
- Semmi de! A szerelemért megéri küzdeni! Ne szalaszd el a lehetőséget! - nem válaszol, hanem feláll a padról és szép lassan elsétál a sötétben.

Ott várok, ahol szétváltunk Taevel. Jön is, mint akit ágyúból lőttek volna ki. A kérdéseivel bombázni kezd.

Jimin szemszöge

Amióta Yoongi egyedül hagyott csak összekuporodva fekszem az ágyában, mely még mindig az ő illatát árasztja. Tae felhívott, hogy értem jön, de nincs semmi energiám összepakolni, majd ha ideér, kérem a segítségét. Nézek rá a bőröndömre és a szétpakolt ruháimra, majd visszaejtem a fejem a párnára. Remélem siet, nem akarok Yoongival találkozni, bár kétlem, hogy hamar visszaér.

Bolondot csináltam magamból előtte, nem tudnék a szemébe nézni. Mit gondolhat most rólam? Remélem, nem gyűlölt meg azért, mert belé szerettem. Merre járhat most? Aggódom is érte. Nagyot sóhajtok. Milyen lesz a kapcsolatunk a koliba? És a suliban?

A lépcsőházból zajt hallok, biztos Tae jött meg. Már majdnem az ajtónál vagyok, mikor a zárnál kezd valaki matatni. Ha Taehyung lenne, kopogna, ha Yoongi akkor egész egyszerűen kinyitná az ajtót. Láttam, hogy elvitte magával a kulcsot. Ez egy betörő lehet! Mit csináljak?! Ijedten cikáznak a gondolatok az agyamban, de semmi értelmes nem jut szembe. Pánikomban visszarohanok a hálóba. A szobába beérve hirtelen meglátom a baseball ütőt a sarokban és felkapom. Léptek közelednek, ezért az ajtó mellé ugrom. Már a szívverésemtől nem hallok semmit. Csak a kilincset bámulom, ami megmozdul, én lendületet veszek. Mikor nyitódik az ajtó, már hiába veszem észre Yoongit, nem tudom megállítani az ütőt. Szerencsére Yoonginak jó reflexei vannak, mert gyors mozdulattal kitér az ütés elől és csak az ajtót találom el. Az ijedtségtől remegni kezdek, az ütő is kiesik kezemből. Majdnem lecsaptam őt.
- Te megzakkantál?- förmed rám Yoongi.
- Nem történt semmi bajod?- kérdem remegő hangon, sírógörcs készül kitörni belőlem.
- Az egyik pillanatban még szerelmet vallasz, a másikban pedig meg akarsz ölni! Rajtad nem lehet kiigazodni! - mondja mérgesen és leül az ágyra. Ő is remeg.
- Én...- hebegek...- azt hittem betörő vagy...- magyarázkodom.
- Betörő kulccsal?- mondja szemrehányóan.
- Amikor odaértem az ajtóhoz, úgy tűnt, mintha a zárral próbálkozna valaki...
- Mert ideges voltam és nem találtam bele elsőre a kulcslyukba?!
- Béna! - csúszik ki a számon.
- Iszonyat kedves vagy! - csend ül közénk.

- Sajnálom Yoongi! Taehyung nemsokára jön értem és elhúzom a csíkot. -töröm meg a csendet pár perc múlva, mikor már elmúlt az ijedtség. Talán értelmesen is tudunk beszélni.
- Nem jön!
- Hogy? - lepődök meg.
- Beszéltem vele... Nah gyere ide! - megpaskolja maga mellett az ágyat. - Meg kell valamit beszélnünk.
- Yoongi, kérlek, felejtsük el, amit mondtam! - könyörgöm miközben melléülök. Tekintetem lesütöm.
- Jimin. Sajnálom, de nem tudok eleget tenni kérésednek, vagyis nem... nem sajnálom!
- Ezt nem értem... de mié...- nem jutottam tovább kérdésemmel, mert Yoongi hirtelen megcsókol.
- Én is szeretlek, babyboy! - mondja miután szétváltunk és rám mosolyog, én pedig viszonozom.
- Most csak ugratsz?! - kérdem, bár a választól kicsit félek.
- Csak annyira mint te! Bár az előbb majdnem leütöttél, ami nem túl biztató! - nevet fel majd szorosan magához húz.