A sors keze - Yoonmin, Taekook

37

Jungkook szemszöge

Kiszálltam a koli előtt a taxiból, de mégsem mentem be, hanem a városba vezettek a lépteim. Most itt vagyok egy parkban és csak üldögélek, a gondolataim csak úgy cikáznak.
Nincs kedvem a koliba bemenni és akárkivel is találkozni, aki rákérdezhet, mi van Taehyunggal. Nem tudom még kimondani, hogy szakított velem. Szükségem van némi gondolkodási időre, hogy kitisztítsam a fejem. Az egyik hotel felé veszem az irányt.
A következő két napban ki sem teszem a lábam a hotelszobából.

Pénteken reggel megcsörren telefonom, hirtelen kapok érte, mert azt hiszem ő az, de csalódnom kell. Apám hív.
- Mit akarsz? - szólok bele nem éppen kedves hangnemben, hisz az ő hibája az egész!
- Fiam, jó modort tanítottam neked! Ilyen hangnemben nem beszélhetsz apáddal! - háborodik fel.
- Tönkre tetted az életem! Jogom van dühösek lenni!- hadarom el, fortyog bennem az indulat.
- Még csak le sem tiltottam még a bankszámlád! Időt adtam, hogy eldöntsd mi a fontosabb!
- Azt már elveszítettem miattad!- szemére hányom.
- Csak nem faképnél hagyott a kis szerelmed? - kérdi tömérdek gúnnyal a hangjában.
- De, mert ő önzetlen és jó szívű! Elhagyott, hogy ne tagadj ki! - végére elcsuklik a hangom, de csak azért nem sírok, hogy apám ne érezz fölényben magát..
- Végre tett számomra valami jót! De miért nem vagy a kollégiumban? Miért nem jársz órára?
- Már nem érdekel semmi. Taehyung nélkül nincs miért visszamennem oda. Ki is tagadhatsz, majd elélek valahogy.  Ne keress többet! Mostantól nem vagyok a fiad! - fejezem be a hívást és rögtön ki is kapcsolom a mobilom és az asztalra teszem. Most csak magam akarok lenni. Eleresztem magam és sírok...

Szombat reggel nehezen kelek ki az ágyból, az életkedvem a béka segge alatt... Nem tudom összeszedni magam. A mobilomért nyúlok, de eszembe jut, hogy tegnap kikapcsoltam és ha visszakapcsolom apám megtalál. Nagy nehezen feltápászkodom és elindulok másik telót venni. Unalmamba meghalnék, ha nem tudnék netezni. Egy okos telefont vettem másodkézből... így senki sem tud lekövetni. Visszamászok a hotelbe és bekapcsolom az új telóm. Egy-két bizalmasnak azért elküldtem a számom, ha esetleg segítségre lenne szükségem.

Taehyung szemszöge

Amióta Jungkookot elküldtem, nem is keresett, így kicsit izgatott vagyok, hogy ma visszaköltözök a koliba. Vajon kiköltözött? Vagy engem dobott ki a szobából? Kétségek gyötörnek. Nem tudom, hogy viselkedjetek vele, ha találkozom vele. Van még esélye, hogy kibéküljünk? Esetleg talált már magának valakit?

- Szia Tae! - ijedten húzom össze magam, ahogy Jimin megölel, mert észre sem vettem, annyira gondolkodtam.
- Szia Jimin! - köszönök vissza miután elenged. Elveszi a csomagom és indul fel az emeletre.
- Merre van Jungkook? - kérdi, én pedig ledermedek. Kérdően néz rám, mikor észreveszi, hogy megálltam.
- Nem jött vissza? - kérdem idegesen. Jimin nemlegesen rázza a fejét.
- Hogyhogy nem együtt jöttetek? - néz rám kíváncsian.
- Már szerdán kellett volna visszajönnie! Akkor egyáltalán nem is volt suliban sem?- akadok ki.
- Nem!

Remegő kezekkel veszem elő mobilom és tárcsázom Kookie számát.
- Ki van kacsolva! - veszem el fülemtől lassan mobilom. Szememben könnyek gyűlnek. - Lehet történt vele valami? - esek össze.
Jimin felemel és bevisz az ő szobájába.

- Mi történt?- ugrik fel Yoongi az asztaltól.
- Nem tudom pontosan... Jungkooknak már szerdán vissza kellett volna jönnie... ki van kapcsolva a mobilja... - feleli Jimin és pedig csak bőgök.
- Ha valami történt vele, az az én hibám!
Jimin a hátamat simogatja bátorításként.
- Elmeséled, mi történt?
- Jungkook apja felhívta... - törlöm meg a könnyeim. - Ha nem jön vissza a suliba, kitagadja... - szipogok egyet. - összevesztünk, mert nem akart visszajönni... én... én pedig... elküldtem... szakítottam vele. - remeg ismét hangom és újból sírni kezdek.
- Taehyung... nyugodj meg! Szerintem semmi baja, csak nem akart visszajönni. Valószínű egy haverjánál van. A mobilját meg kikapcsolta, hogy ne érje el senki. Egy szakítás után ki kell az embernek szellőztetni a fejét.
- Gondolod? - kérdem bizakodva.
- Szinte biztos. Pár nap múlva biztos előkerül. Esetleg írj neki egy üzit, hogy jelentkezzen, mert aggódsz miatta.
- Rendben! - kicsit megnyugodva indulok meg most már saját lábamon a szobámba.
Akkor a szobában semmi sem változott, mert itt sem volt. És igen az ágyak még összetolva vannak. Szét sem húzom őket. Reménykedem abban, hogy tényleg hamar előkerül Kookie és bocsánatkérésem el fogja fogadni. De arra is fel kell készülnöm, hogy nem jövünk újra össze. Vége köztünk mindennek örökre. Pityeregve kezdek és az ágyra fekszem.

Hétfő reggel kialvatlanul csoszogom Jimin mellett a sulihoz. Nincs kedvem részt venni egy órán sem, nem tudok csak Jungkookra gondolni. Teljesen szét vagyok esve a mai napból szinte semmi nem marad meg. Ülök ismét a szobámban és csak az ablakon nézek ki. Hangos kopogás ránt vissza a valóságba. Komótosan lépkedek az ajtóhoz. Biztos Jimin az.
- Azt hittem már itt sem vagy! - mondja Yoongi és jön be a szobába.
- Miért? Mi ennyire sietős?
- Beszéltem az igazgatóval... - kérően nézek rá.- Jungkookról...
- És?
- Állítólag apja vette ki...
- Akkor semmi baja. - nyugszom meg. - Vissza fog jönni?
- Határozatlan időre, de nem íratta ki a gimiből. Családi okok miatt... de több infót nem kaptam tőle.
- Köszi! - mondom Yoonginak és ölelem.

Úgy térek el nyugovóra, hogy tudom, Kookie jól van. Az másodlagos, hogy a valószínűsége, hogy újból a párom lesz szinte a nullával egyenlő.

Az elkövetkezendő napokban szép lassan kezd javulni a kedélyem.

Jungkook szemszöge

"Apád minden követ megmozgat, hogy megtaláljon, szívódjatok fel!" - kapom az sms-t az egyik haveromtól, aki apámnál dolgozik. Még én szereztem neki munkát nálunk. Gondolom az öreg nem sejti, hogy közben nekem ad infókat. De még mindig nem bízik meg minden emberében, abból is látszik, hogy Donghyeonnak azt sem mondta el, hogy szakított velem Tae. De Taehyung biztonságban van, mivel apám tudja, hogy már nem alkotunk egy párt, így infókat nem tud tőle szerezni. Pár napig még itt maradok, majd valahogy hamis okmányokkal elutazom külföldre. Itt minden Taehyungra emlékeztetne. Ha maradnék, minden egyes percben csak rá gondolnék.

Taehyung szemszöge

Csütörtök van és ma Jiminnel sétálok vissza a koliba, mikor egy sötét autó áll meg mellettünk.
- Kim Taehyung?- kérdi a feketébe öltözött férni.
- Én vagyok... - felelem.
- Kérem szálljon be! - mondja a fiatal férfi.
- Dehogy száll be! - emeli fel hangját barátom.
- Jimin nyugi! - fogom meg vállát, majd a férfihez fordulok.- Ki küldte? - sejtésem van, de miért akarnak Jungkook apja velem beszélni, hisz a fia vele van.
- Jeon Jeongho kéreti magához. - válaszol a fiatal férfi.
- Renden. - szállok be az autóba. - Minden rendben van!- mondom még Jiminnek és el is indul a kocsi.