A sors keze - Yoonmin, Taekook

123

Jimin szemszöge

Amint elérhető lettem, már jöttek is a nézők. Szeretik a friss húst. Jönnek a kis adományok, szépen gyűlik a félretett pénzem. 

Felugrik egy kis ablak, hogy privátba hívnak. Elköszönök a többiektől és elfogadom. A privát műsor indul.

"Szia, kis Mochi!" - írja a csetbe. Köszönök én is a csetfelületen. " Hangod nem hallhatom?" - kérdi. Nemmel válaszolok. " Külön fizetnék is érte" - jön rögtön a válasz. Ilyet még nem tettem. Nem is szándékoztam. De azért rákérdek mennyi az annyi. Nem kínál túl sokat érte, ezért nem megyek bele. Megkérdem, mit szeretne. "Csináld, amit szoktál" - írja.

Mivel a felsőm már nincs rajtam, csak simogatni kezdem a felső testem. Megszoktam, hogy akik privátba hívnak, tudják, mit szeretnének, ezért "utasítások" nélkül kellemetlen. Honnan tudjam, mit szeretne?! A mellbimbómat kezdem el csipkedni, de nem reagál rá. Mások ezerrel írják, hogy tedd ezt, tedd azt, vagy ez az, csináld tovább. Lehet most van itt először? Még új neki, nem tudja, mi a szokás...  Nálam biztos nem láttam még, hisz a neve nem ismerős... "Suga" . 

Mivel nem ír semmit, először csak simogatom magam, majd lenyúlok. Az alsóm letolom és a tagomat kezdem pumpálni, erre kapok tőle egy kis pénzt. Tényleg nem sokat. Kicsit fukar, ahhoz képest, hogy mit szeretne látni. 

"Szopogasd az ujjad!" - kapom az első instrukciót. Nah végre, nem kell kitalálnom a másik gondolatát. Kapok ismét némi pénzt, egy kicsivel többet. Így az embernek kicsit több kedve van dolgozni.

Elélvezek  hasamra. "Ez tetszik" - kapom az üzenetet, mások ilyenkor már kilépnek, mert megkapták, amit akartak. Ez meg a gecis testemre írja, hogy tetszik. Vannak furcsa emberek. "Ha nézhetlek még, küldök egy nagyobb összeget" - ez tényleg nem százas. Mondom ki hangosan, de szerencsére ezt nem hallhatja. Csak ülök és nézek a kamerába. Tényleg ennek erre van szüksége?

" Szép álmokat!" - köszön el és küld egy szép összeget... kilépek a csetből és az oldalból. Jól kerestem ma is. Jelentem ki és lezuhanyzom.

Yoongi szemszöge

Reggel korán csörög az órám, hogy időben elkészüljek a konferenciára. Notebookom gyorsan bekapcsolom és a tegnap esti előzményeket törlöm, gáz lenne, ha valaki meglátná, milyen oldalt kerestem fel a magányos perceimben. Magam is alig hiszem el, hogy Jimint néztem, ahogy kiveri magának és még pénz is fizettem neki. Nem volt túl jó ötlet este iszogatni.

A fél napot az értekezleten töltöttem, másik felén elmentem a kolléganőimmel pár nevezetességet megnézni. Hogy nekem ehhez nem volt kedvem, azt persze egyiküket sem érdekelte.

Este úgy estem be az ágyba, még zuhanyozni sem volt kedvem. Reggel ismét korán keltem. A délelőtti workshop 2 órás volt. Majd másfél óra szünetet kaptunk. Ekkor a két kolléganőm és még három tanárnő egy másik suliból elhívott ebédelni. Egy puccos étterembe mentünk, még jó, hogy a gimi fizeti, gondoltam, mikor megláttam az árakat.

- Azt hiszem bejössz Song kisasszonynak! - hajol oda hozzám a kolléganőm. Már csak ez hiányzik.

A délutáni előadások is hamar elteltek. 

A konferencia zárásaként tartanak egy vacsorát, ha nem lenne illetlenség, el sem mennék rá. Song kisasszony tényleg kicsit rám szállt. Remélem nem tervezi, hogy egész este velem lesz, mert kitépem a hajam. Annyira tenyérbemászó egy személy.

A vacsorán próbáltam a hölgy tudtára adni, hogy nem érdekel, de nem esett le neki. 

Ismét felkerestem a whiskys üveget. Ismét ölembe vettem a notebookom és beütöttem Jimin álnevét onlyfansen.

Vártam egy darabig, de nem csinált live show-t. Kicsit szomorúan másztam be az ágyba és aludtam el szmokingba.

Reggel az ajtómon kopog a kolléganőm, hogy kész vagyok-e már, mert indulnánk vissza. Kikiálltok, hogy pár perc. Gyorsan átöltözök, fél liter parfümöt magamra fújok és minden belegyömöszölök a táskába , majd elhagyom a szobát.

Jimin szemszöge
(egy nappal Yoongi távozása után)

Ahogy elterveztem tegnap este, ma felhívom apám. Nagy sóhaj után megnyomom a gombot.
- Mit akarsz? Elfoglalt vagyok! Nem kapsz pénzt! - hadarja el.
- Az nem is kell! Csak egy aláírás! - vágom rá, nehogy megszakítsa a hívást.
- Minek? - látom magam előtt az unott képét.
- Suli váltok...
- Ez engem mit érdekel? Old meg magad!
- Megbánod, ha leteszed! - ordítom el magam.
- Mit tudnál te tenni... - válaszol gúnyosan,
- A nevedet viselem... 18 éves koromig még te vagy a gondviselőm... Nem félsz, hogy botrányba keverlek? - kérdem hisztérikus nevetés mellett. Talán ez hat rá.
- Mit tervezel? - ripakodik rám.
- Az attól függ, hogy állsz a dolgokhoz! - nah most berezeltél mi?! 
- Rendben! Küld el a papírt, azt aláírom... de ha eléred a 18-at semmi közöm hozzád! - teszi le a telefont. Mit is vártam tőle. De sikerült elérnem, amit akartam. Büszkeség jár át.

Délután megszólal a mobilom. Először azt gondolom, hogy apa az és azt mondja meggondolta magát, de Tae nevét látom meg a kijelzőn. Megörülök, már lassan 1 hete nem hallottam felőlük.
- Szia! Annyira hiányoztál! - szólok bele vidáman a telefonba.
- Szia Jimin! - felel lehangoltam. Ezek szerint valami gond van.

A beszélgetés után teljesen lehangolódtam. Annyira sajnálom, hogy a legjobb barátom elvesztette a nagymamáját, a számára legfontosabb személyt. Hétfőn visszajönnek Kookieval a koliba. 

- Mi a baj Jimin? - kérdi May.
- Semmi... bocsi csak elbambultam. - mosolygok rá és próbálok bekapcsolódni a beszélgetésbe.

- Látod, Hosoek, nem is kell belehalnod a tanulásba... - mondom teli szájjal. A közeli plázába jöttünk ki kajálni. Hoseok, May és én. A lány úgy érezte meg kell hálálnia, mivel nekem sikerült jobb belátásra téríteni barátját.
- Tudom... kicsit megszállottan akartam bejutni az egyetemre... - vallja be és ő is egy falatot vesz be a szájába. - De azért izgulok! Jövő héten be kell mennem elbeszélésre... azt sem tudom, miről kell majd dumálnom... tananyaggal kapcsolatos kérdéseket tesznek fel vagy valami motivációs elbeszélés... 
- Ne aggódj! Úgyis tudni fogod a választ, bármit is kérdeznek! - bátorítja a barátnője. Kellemes velük tölteni az időt.
- Milyen szép is a szerelem... - csúszik ki a számon. Mindketten rám néznek.
- Bocsi, ha kényelmetlenül érzed magad mellettünk...- szegi le tekintetét May.
- Jaj, dehogyis! Jó rátok nézni! - vigyorgok rájuk.

- Azóta beszéltél esetleg a tanár úrral? - érdeklődik May.
- Beszélni beszéltem, de nem a szakításunkkal kapcsolatban... 
- Már túlléptél rajta? - néz rám Hoseok kérdően. Elvörösödöm.
- Na Ne! - képed el May. Én ijedten, Hosoek pedig értetlenül kapja a lányra a tekintetét. - Van köztetek valami ismét? - csillogó tekintettel várja a válaszom. Bakker, ennyire nyitott könyv vagyok... 
- Halkabban... - csitítgatom. - Kérlek, ezt senkinek ne mondjátok, a falnak is füle van! - hajolok előre és suttogom. 
- Jártok? Vagy csak... - hagyja félbe a kérdést, mivel mindenki tudja, mit akar kérdezni...
- Bonyolult... egyszer... najó kétszer egymásnak estünk, bár lehet hogy háromszor volt... de nem ez a lényeg! Senki sem tudhatja meg! Amíg a tanárom nem tudhatja senki! Tényleg, senki! Főleg a suliban ne beszéljetek róla! De a koliban sem! - hadarom el mondandóm, hogy lezárjam a témát minél előbb.
- Nyugi! Megértettük! Kussolunk! 

Mikor visszaérünk a koliba, az aulában Yoongit látjuk meg. Illedelmesen köszönünk. 
- Jimin, átnézted a papírokat? - kérdi, mielőtt még elmehetnénk mellette.
- Igen! Mikor beszélhetjük át? - kérdek vissza.
- Kicsit elfáradtam, de délután lesz időm rá... - feleli. - Átjössz vagy én menjek át? - jön közelebb hozzánk, hogy csak mi halljuk a kérdést. Most tegezzem vagy magázzam? Bár csak a barátaim vannak itt.
- Ön jöjjön át! - nyögöm ki végül. Ez de gázul hangzott. A kellemetlen helyzet után elindultunk a lifthez. 

Mikor becsukódott ránk a lift ajtaja röhögni kezdünk, mint aki beszívott.
- Ez de béna volt... - mondja May két nevetés közt.
- Mondom a falnak is füle van! - ripakodom rájuk.
- Milyen papírok? - súgja a fülembe May. - Vagy csak ürügy?
- Sulit váltok... - felelem. 
- Komolyan? - megáll a lift a másodikon, ahol a lánynak van a szobája. Kiráncigál engem és Hosoekot is a folyosóra. - Erről miért nem szóltál eddig? - akad ki.