A sors keze - Yoonmin, Taekook

68

 Yoongi szemszöge

Még mindig nem tudom elhinni, hogy Jimin egy ilyen helyre hurcolt be. Nem néztem volna ki belőle. Sosem említette, hogy szereti a szoknyába öltözött férfiakat... Már csak az hiányzik, hogy be akarjon engem is öltöztetni maid kosztümbe...

A fiatal srác az első emeletre kísér minket az ablak melletti asztalhoz, ami szintén rózsaszín. Értem a koncepciót, de ettől a babarózsaszín dekorációtól a falra tudnék mászni. Nem kicsit túloztak el. Helyet foglalunk, a pincérünk a kezünkbe nyomja az ital- és étlapot, közben be nem áll a szája. Ha normális hangon beszélne még nem is zavarna, de olyan nyájas picsás lányos hangon nyomja a betanult dumát... Hogy tud ennyit így beszélni?

Nagy nehezen megrendeltük az italainkat, az itallapot elveszi tőlünk és segget rázva magunkra hagy. Odahajolok Jiminhez.
- Ez neked bejön? - suttogom, bár ezen az emeleten egyedül vagyunk.
- Nem tudom... de mindent ki kell próbálni, igaz? - kérdi szintén suttogva, de nagy mosollyal. - De ha nem tetszik, még elmehetünk...
- Annyira nem vészes... - mondom, bár nem ezt gondolom. Jimin miatt elviselem még egy kicsit ezt a helyet.
- Rendben. - böngészni kezdi a menülapot. - Mit szólnál, ha csak desszertet ennénk?
- Nekem megfelel, éhes annyira még nem vagyok. - mikor nyitnám ki az étlapot, szerelmem megállít, értetlenül nézek rá.
- Rendelhetek neked? - kérdi nagy boci szemekkel. Ki tudna ennek ellenállni. Bólintok egyet.

A felszolgálónk visszabilleg hozzánk a forró csokival, amin rózsaszín hab és mindenféle rózsaszín cukor dekor díszeleg. Már a látványától is cukorbeteg lesz az ember. A kávém is ugyanezt a díszítést kapta meg. Egy hétig rózsaszín gömböcskéket fogok szarni.

Jimin leadja a rendelést, egy furcsa nevű amerikai palacsintát és egy fagyikelyhet rendel.
- Elég üres a hely. - szólalok meg, mikor elmegy a maid kosztümbe öltözött pincér.
- Szerintem este járnak ilyen helyre. - válaszolja Jimin, miközben belekóstol a forró csokijába. - Ez iszonyat finom! Megkóstolod? - nyomja orrom elé az italt, de megrázom a fejem. - Akkor kóstold már meg a tied!

Belekortyolok én is a sajátomba, az íze nem rossz, de a dekorációt kiköpöm a szalvétámba.
- Ehető. - jegyzi meg barátom.
- Tudom, de nekem nem kell. - kiskanállal lekanalazza a kávém díszítését és a sajátjára teszi, amit már félig el is fogyasztott. 

-Haragszol? -kérdi.
- Miért is?
- Hogy eljöttünk ide...
- Dehogy. Örülök, hogy találtunk egy közös programot. - felelem.

Megérkezik a rendelésünkkel a srác, leteszi elém a desszertemet, ami 3 réteg palacsintából és ki gondolta volna, rózsaszín habból áll. Talán tejszínhab, de ki tudja milyen krém lehet. Tetején marcipánból formázott macifej, eper, ostya és tömérdek ehető dísz. Cukormérgezésem lesz, ha megeszem. Pasim elé egy fagylaltkelyhet tesz, melyen nyuszi fej díszeleg, szintén marcipánból. Ostya és cseresznye is van a tejszínhab tetején.

Ahelyett, hogy távozna Jimin és közém húz a másik asztaltól egy széket. Most mi a fene van? kérdezősködni kezd, közben a palacsintámból szel egy szeletet és a villán felém tartja. Jiminre nézek, akin látom, hogy alig bírja visszatartani, hogy ki ne bukjon belőle a nevetés. Szóval így állunk?! Többet nem is gondolkodok a dolgok, bekapom a falatot, melyet a srác tart felém.
- Ízlik? - kérdi. Bőszen bólogatok teli szájjal. Még megetet velem pár falatot és távozik. 

- Téged miért nem etetett?
- Mert csak neked kértem. - mosolyog.
- Szívatni akartál vagy kideríteni, hogy érdekel-e más is?
- Egyik sem, csak megláttam, hogy van ilyen is és jó poénnak tűnt. Most már haragszol?
- Nem. - felelem kurtán és folytatom az evést. - Azt szeretnéd elérni, hogy megharagudjak? - Megrázza a fejét.

Miután kiérünk a kávézóból megkönnyebbülök.
- Ilyen helyre soha többé! - jelentem ki.
- Rendben! Én sem vágyom rá! - legalább egy véleményen vagyunk.
- Merre menjünk? Még van pár óránk...
- Nekem lenne egy ötletem... Ha hagyod, jóvá tegyem a kávézói dolgot...
- Gyanús vagy nekem, Jimin! Hova szeretnél menni? Remélem ott nem lesz semmi baba rózsaszín!
- Nem lesz rózsaszín, de még nem mondom meg, hova megyünk. 

Csak két utcát sétálunk, mikor egy hotel előtt állunk meg.
- Mit keresünk itt? három és fél óra múlva vissza kell érnünk az élményfürdőbe!
- Tudom, lehet csak 3 órára is foglalni a szobát... - néz rám perverz mosolyával.
- Ez egy... love hotel? - esik le az állam, mikor leesik. Kézen fogva húz be maga után. 
A recepció üres, csak egy nagy kijelző van a falon, ahol a kiadó szobák láthatók.
- Nézd, van rózsaszín szoba is! - mutat rá a képernyőre. Már fordulok meg, hogy elhagyjam a szállodást, mikor Jimin megfogja a karom és visszahúz. - Csak vicceltem. Induljunk!
- Nem kellene kiválasztani a szobát? - kérdem.
- Már megtettem.
- Ha a rózsaszín szobát választottad, akkor itt hagylak a picsába!
- Nem azt, nyugi!

A kulcsot egy automatából kapjuk meg a lift mellett. Itt aztán a diszkréció az első! Nem lát egy alkalmazott sem minket, mi sem látunk egy alkalmazottat sem.
A lifttel felmegyünk a harmadik emeletre. A 301-es szoba a mienk, aminek a szobaszáma villog, még véletlenül se tévedjünk el. 
Miután Jimin kinyissa az ajtót, egy kis előszobába érünk, ahol 2 pár papucs vár minket. Levesszünk cipőink és párom kinyitja a szobaajtót.

Jimin szemszöge

A maid cafe az csak hirtelen ötlet volt, de a love hotelt már kinéztem előre. Tudtam, hogy lesz szabadprogram és ez jó szórakozásnak ígérkezett. Amikor megtudtam, hogy lefújják a szabadprogramot, kicsit csalódott voltam, mert mindenképp ki akartam próbálni. Szerencse, mégis adódik alkalom rá. 

Amikor Yoongi nem figyelt gyorsan kiválasztottam a szobát, kíváncsi vagyok rá, mit szól hozzá. Lehet ezek után túl perverznek fogok tűnni. De mindenkinek vannak fantáziái, nekem ez beindította, mikor véletlenül rábukkantam, hogy ilyen is létezik. 

Idegesen nyitom ki a szoba ajtaját. Csak ne tartson furcsának ezek után Yoongi! Lehet rossz ötlet volt?! De már nincs visszaút a szobaajtót kitárom és szerelmem is meglátja a szoba berendezését és kikerekednek a szemei. Ez most jót vagy rosszat jelent? Lesütöm tekintetem miközben beljebb érünk, várom párom reakcióját. Kérlek, szólalj már meg!