A sors keze - Yoonmin, Taekook

109

Jimin szemszöge

Kopogásra ébredek. Először azt sem tudom, hol vagyok. Majd lassan kitisztul a látásom. Felkelek az ágyból és az első mozdulattól már belenyilall a fájdalom a fejembe. Basszus! Ez kibaszottul fáj! Lassan, de az ajtóhoz érek.
- Mi tartott ilyen sokáig?! - ripakodik rám Kookie, majd végignéz rajtam. - Ne mond, hogy így aludtál? - hökken meg.
- Mert? - kérdem morcosan. Megrázza a fejét.
- Szedd össze magad, megyünk reggelizni! - mondja és indul is vissza. Becsapom az ajtót és egy gyors zuhanytól felébredek. Azt nem mondanám, hogy friss és üde vagyok, de már felvállalható az ábrázatom.

Pár perc múlva a másik apartmanon kopogtatok. Rögtön nyílik az ajtó és a két barátom lép ki hozzám. Szótlanul sétálunk a reggeliző hely felé. 

Sok finomságból lehet választani, telerakom a tányérom. Tudom másnaposan nem kellene ennyit ennem, de most ezt kibaszottul leszarom. Tae kicsit furcsán néz rám, de nem szól egy szót sem. Elfogyasztjuk a reggelinket és visszamegyünk a szállásra. 

- Akkor én össze is pakoltam. - mondom barátaimnak és a hátamra veszem a táskát. - A koliban talizunk! - ölelem meg őket és elindulok egyedül a vasút felé.

Alig teszek meg pár lépést, mikor egy autó áll meg mellettem. Hirtelen azt hittem apa vagy apa embere jött értem, de hamar felismerem a kocsit. Meglepődöm.
- Szia! Szállj be, elviszlek a buszhoz vagy a vonathoz... amivel épp mennél... - szól ki Yoongi a letekert ablakon keresztül.
- Nem akarok gondot okozni... - felelem kicsit félénken.
- Nem fogsz! Dobd be magad! - mosolyog rám az exem, én pedig rögtön beülök mellé.
- Köszi! - feszengek az ülésen. - A vasútra megyek... - adom ki az irányt és el is indulunk. Autóval csak pár perc az út, valamit mondanom kellene... Nagyon nyelek.
- Yoongi... tudom nehezedre esik, és hát bevallom őszintén nekem is, a közös múltunk miatt... de tudnánk egy normális tanár diák kapcsolatot kialakítani? - hablatyolok valamit, csakhogy beszéljek és ő rám figyeljen.
- Ha ezt szeretnéd, Jimin. Nincs akadálya. - feleli és ezzel be is fordulunk a pályaudvar parkolójába. Nagy mosollyal megköszönöm a fuvart és kiszállok az autóból. Pár pillanatig még a parkolóban állok és a kocsit nézem eltávolodni. 

Ha nem találsz magadnak senkit, míg elballagok, visszacsábítlak az biztos! Fogadom meg magamnak és bemegyek a váróba, hogy megvegyem a jegyemet.

Taehyung szemszöge

- Azt hiszem Jimin eltitkol valamit! - szólalok meg és Kookie rám néz, majd felhúzza a szemöldökét. - De nem fogom kideríteni mi az, nem fogom faggatni. Ha szeretné, el fogja mondani. - teszem hozzá és szerelmem elismerően bólogat. Nekem is meg kell tanulnom, nem beleütni más dolgába az orromat.
- Akkor mehetünk a felvonóhoz? - kérdi és áll fel a fotelből. 
- Persze! Alig vártam már, ez a program fogott meg igazán, mikor kiválasztottuk hova jövünk! - ugrom fel az ágyról. 

Egy fél órás séta az út a felvonóhoz, nagyrészt sík területen megyünk, de van egy-egy domb, ami nehezebb terep, de megbirkózom vele. Lehet nekem is kellene kicsit edzenem. Kookienak meg sem kottyan ez a kis túra. Pont időben értünk a helyszínre. A felvonó 30 percenként jár, pont most ért a beszállóhoz. Megvesszük a jegyeket és felszállunk. Izgatottan várom az indulást. Becsukódik az ajtó és indulunk is. Ez milyen romantikus, csak ketten utazunk. Emelkedni kezdünk és a tenger egyre nagyobbá válik a horizonton. Az arborétum felett visz végig fel a hegyekbe a felvonó. Innen olyan csodálatos minden. Megint túlságosan boldog vagyok. Most mi fogja tönkre tenni? 
- Mi a baj? - kérdi Kookie. Megrázom a fejem, hogy semmi. Rám mosolyog és az ölébe húz. Hagyom magam, hiszen nem lát minket senki. Összeölelkezve nézelődünk ki az ablakon.

- Túl rövid volt az út! - nyavalygok. Közben elindulunk a közeli étterembe, ahova foglalásunk van. Kicsit korán érünk oda, de a személyzet az asztalhoz kísér és megkapjuk az ital- és étlapot. A kilátás gyönyörű, az ételek finomak! Isteni ez a hely! Nem maradhatnánk itt?

- Van még egy meglepetésem. - szólal meg Kookie, miután elhagytuk az éttermet. Kézen fog és egy kis ösvényen visz magával. Nem tudom, mit tervez, de bízom benne, hogy nem fogunk eltévedni. Pár percnyi séta után egy kis kilátóhoz érünk, aminek a tetejéről mindent belátni. Felmászunk, bár tele hassal nem a legkellemesebb.
- Állj oda! - mutat a korlát mellé Kookie. - Szeretnék pár képet csinálni emléknek!
 Lőtt pár képet, majd közös szelfit is. Vissza is a felvonón utaztunk, másodszorra is nagyon felemelő élmény volt. 

Visszaérve a szállásra, kiterültem az ágyon.
- Elfáradtam... ez olyan kellemes fáradság. - mosolyodom el. Szerelmem is elhelyezkedik mellettem.
- Pihenj egy kicsit... én addig megszervezem a esti programot...
- Lehetne ma csak pihenni... nincs esetleg házhoz szállítás az étteremből? - kérdem nevetve. Bár tudom a választ. Engem hamar elnyomott az álom és hagyom, hogy Kookie lefoglalja az asztal vacsorára...

Bágyadtan ébredek és a torkom is kezd kaparni. Nem szólok páromnak róla, nem akarom elvenni a kedvét a szervezkedéstől, hisz nagyon teper. Még mindig bizonygatja, mennyire figyel rám, pedig már nem kellene ennyire tepernie. Megmosom az arcom és ruhát cserélek a vacsihoz. 

Ismét kellemesen telt a vacsora. Ezúttal Yoongival sem találkoztunk. Egy hosszú séta után visszatérünk az apartmanba.
Igaz, korán van még, de nagyon fáradtnak érzem magam. Szinte egész nap úton voltunk, valószínű ez az oka. Ásítok egyet. Kookie észre veszi és feláll, bemegy a fürdőbe. Hallom, hogy megengedi a vizet. Szeretném mondani, hogy nincs kedvem sokáig áztatni magam a vízben, de nem akarom elvenni a kedvét. Lassan felkelek az ágyról és követem szerelmem a fürdőbe.
- Nézd meg, elég meleg-e a víz számodra... - szól, mikor észrevesz, hogy bejövök a fürdőbe. Megölelem hátulról és megcsókolom a nyakát, ő már teljesen levetkőzött.
- Biztos jó lesz. - Ledobálom a ruháim a fürdőszoba szekrényre és belemerülök a jó meleg vízbe. Erre volt szükségem. Kookie mellkasának dőlve szemeim lecsukom és relaxálni kezdek.

Yoongi szemszöge

Nem tudok racionálisan viselkedni. Kitettem Jimint a vasúton és elhajtottam, de csak 1 utcával arrébb jutottam és megálltam az út szélén. A saját jövőmmel játszom. Ülök az autóba és nézek ki a szélvédőn. Ha Jimin apjának embere meglátott minket, akkor börtönbe kerülök. Miért nem tudom távol tartani magamat ettől a fiútól? Miért szeretem még mindig, pedig tiltott a kapcsolatunk. Bár tényleg hülye vagyok, hogy a kiskorú diákommal jöttem össze. Az elején tudnom kellett volna, hogy jó nem sülhet ki belőle. Mint tanár megbuktam...

Már csak a nyári szünetig kell kibírnom... itt hagyom a gimit. Keresek más iskolát... A legjobb lenne, ha nem is Szöulban dolgoznék. Visszamegyek szülővárosomba, ott is vannak bőven intézmények, ahol tanárt keresnek. Így biztos távol kerülök Jimintől és könnyebben el tudom felejteni. Amint visszatérek a kollégiumba, nekiállok keresni munkát... az igazgatónak is szólok időben, hogy nem vállalom a jövő évet... 

Nem is tudom, milyen hosszú ideig ültem az autómban az út szélén, hogy átgondoljam az életem további részét, de sok mindent sikerült letisztáznom magamban. 

- Merre voltál? - kérdi unkatesóm, mikor visszaérek lakására. Nem mondtam meg neki, hogy Jimint vittem ki a vasútra, mert a szánakozó tekintete nélkül is tudom, jelenleg egy csődtömeg vagyok.