A sors keze - Yoonmin, Taekook

110

Jimin szemszöge

A kollégiumba visszatérve az asztalon egy papír fogadott, amin az áll, hogy a titkárságon jelentkezzek ügyfélfogadási időben. Megnéztem, mikor is van az. Mi ilyen fontos? Tán apám kerestet? Nevetséges lenne, de kinézem belőle. Mivel ma is van fogadási idő és tudom, hogy ha ma nem megyek be, akkor csak halogatni fogom. Átöltözök és elsétálok az irodába.
- Tessék? - kiállt ki egy női hang a kopogásomra. Benyitok, illedelmes köszönés után a cetlit a hölgy orra alá dugom. Hátra megy a raktárba és pár pillanattal később egy mappával a kezében tér vissza. Olvas valamit, majd megszólal. - Igen- igen. Az igazgató kérte, hogy keressünk meg... A menzai díjat nem fizette még be édesapád és nem tudtuk elérni sem mobilon... Legyél szíves jelezni neki, hogy már esedékes volt a fizetés... - magyarázza. 
- Mekkora összegről van szó?- A kisasszony amint kiejtette a száján, hogy mennyi az annyi, majdnem hátast dobtam. Ezt a pénz honnan kerítem elő?! Próbáltam kifelé menet nem mutatni a kétségbeesésem. Megígértem a titkárnőnek, hogy amint tudja utalni fogja apám a hiányzó összeget. Miután elhagytam a titkárságot, az első padra leültem és minden lehetséges megoldást számításba vettem. Kölcsön kell kérnem Taehyungtól. Bár le fog égni a képem. Mi kerül ebben a szar kajában ennyibe? Még csak nem is michelin csillagos szakácsunk van... kész lehúzás.

Diákmunkát kell vállalnom, de olyat, ami nem filléreket fizet. Amint visszaértem a koliba böngészni kezdem a részmunkaidős állásokat. De hamar ki kellett ábrándulnom, messze nem keresnék annyit, hogy fizetni tudjam a menzát. Bakker, ha ilyen drága a kajáltatás, mennyi a tandíj? Képes leszek annak megkeresni az árát??? Lecsukom a notebookom tetejét és magam mellé teszem. Mi a fenét kezdjek most?!

Instagramot kezdem el nézegetni, hogy  eltereljem a figyelmemet a gondomról addig, míg nem jönnek vissza barátomék a koliba. Egyszer csak annak a csajnak jelenik meg a képe, akit nemrégiben a bárban ismertem meg. Elkérte az intsám és követni kezdett, majd én is őt. Ő az, aki a pikáns képivel keresi a pénzt... ráírok. Rövid small talk után rátérek a lényegre. Mennyit is lehet ezzel az only fans oldalon keresni... Nagyjából elmagyarázta, mit kell tenni ahhoz, hogy érdekesnek tűnjek... Végül is mit veszthetek vele, ha kipróbálom? Kicsit szkeptikusan, de készítek pár képet a felső testemről, de az arcom kitakarom. 

Az elkövetkezendő napokban nem történik semmi az új profilomon, valamit rosszul csinálhatok... Panaszkodom is a lánynak, hogy nekem ez nem megy... nem érdeklek senkit. Erre csak annyit írt, hogy küldjem el a felhasználó nevem. 

Nem tudom, mit művelt, de hirtelen percekkel később többen is lájkolták a képeimet. Páran rám írtak, mennyiért mutatnék többet magamból. Undort keltet bennem az a gondolat, hogy idegen férfiak a félmeztelen testemről készült képeket nézegetik. Kiléptem az alkalmazásból és egy darabig nem is léptem vissza. Egészen addig, míg a titkárnő a szünet utolsó napján meg nem keresett, hogy mikor is utalja már édesapám a havi menza díját.

- A kurva életbe! - kiabálok magamban és rugdalom az ágy szélét, miután a drágalátos pénzbehajtó távozott.

Kora esti órákban visszaértek barátaim a koliba, vörös pofával kuncsorgok tőlük pénzt.
- Visszaadom, amint tudom... - magyarázkodom, pedig egyből belementek a kölcsönbe. - Ti vagytok a legjobbak! - ölelem magamhoz a két legjobb barátom. Tudom, hogy rájuk lehet számítani. Most minden hónapban kunyerálnom kell valakitől pénzt?

Belépek az alkalmazásba és a postaládám roskad az üzenetektől. Beleolvasok, még mindig undort kelt bennem, de ajánlatok tömkelegével bombáznak. Őszinte leszek, nem is akarom tudni, kik írtak nekem... de nagy levegőt véve, töltök fel pár merészebb képet. Természetesen arcom kitakarom még mindig, mert elég gáz lenne, ha valaki felismerne. Ilyen képek tönkre tehetik az ember életét...
Kopognak az ajtón, ezért gyorsan kilépek az onlyfansből. 
- Szia Jimin! - nagy mosollyal lép be hozzám May. Ebbe meg mi ütött.
- Helló! - köszönök én is, majd az ágyam szélére leülök. 
- Gratulálok! - fogja meg a kezem, értetlenül nézek rá.
- Mégis mihez? - kérdezek vissza.
- Hogy sikerült apádat jobb belátásra térítened... - magyarázza, mintha tudnom kellene arról, hogy miről van szó.
- Nem értelek... - miről beszél? Most már ő is kérdően néz rám.
- Felbontotta az eljegyzést... - még az állam is leesett ennek hallatán. - Ne mond, hogy nem tudsz róla?! - hitetlenkedik.
- Nem beszéltünk, csak "megszöktem" otthonról... cserében a menzát nem fizette ki és a titkárság a nyakamra jár...
- Adjak kölcsön? - ajánlja fel.
- Nagyon kedves vagy, de már kunyeráltam a két legjobb barátomtól...
- Megleszel? - látom tekintetében a sajnálkozást. - Ha szükséged van valamire szívesen segítek! Csak szólj! - mondja őszintén.
- Valahogy megoldom... - felelem és elterelődik is a szó. May nagyban meséli milyen jó volt a tavaszi szünete, amit Hoseokkal töltött. Legalább ők egymásra találtak és a szüleik mellettük állnak. Nekem ez miért nem adatik meg?! Mit tettem, hogy nekem nem megengedett a boldogság?! Persze, örülök, hogy apám letett a házasságról. De nagyon valószínű, hogy nemcsak a házasságot mondta le, hanem ki is tagadott egyszerre.

Miután a lány távozott tőlem, ismét kezembe veszem a mobilom. Kíváncsi vagyok jött-e új felajánlás azóta, hogy feltettem a képet. Hát persze, hogy jött. Jobban beleolvasok az app működésébe. Kiderült, hogy fizetőssé tudom tenni a tartalmaim. Vagyis csak azok fogják látni a képeim, videóim, akik hajlandóak fizetni érte. Csak kellene egy bankkártya, ami csak az én nevemen van és szüleim nem férhetnek hozzá. Hogy oldjam meg? Hisz 18 év alatt csak a szüleim beleegyezésével lehet számlám. Valakit meg kell kérnem, hogy az ő kártyájára mehessen a pénz. Tae és Kookie kilőve, ők biztos furcsállanák honnan jön a pénz és nem szeretném elmonddani nekik. Maynek nem hinném, hogy el merném mondani.... Kiben lehet még megbízni? Hoseok? Biztos elmondaná a barátnőjének...

És itt állok a volt szobám előtt... A zsebemben a kulcsot markolászom... csak úgy bemenjek? Hisz van kulcsom hozzá... de mégis furán jönne ki. Hát bekopogok. Semmi válasz... lehet nem ért még vissza? Pedig már  21 óra... Úgy döntök, kulcsommal mégis kinyitom az ajtót, miután jól körbenézek, nehogy valaki meglásson. Felkapcsolom a mobilom  lámpáját, miután benyitok, azzal világítok. Nem akarom, hogy valaki meglássa a fényeket.  Yoongi még nem ért vissza, a bőröndje sincs itt... Ledőlök az ágyra. Megvárom. A párnájára letettem a fejem és megérzem az illatát, becsukom a szemem és visszaemlékszem a szép időre, amit együtt töltöttünk.

- Jimin! - valaki meglöki a vállam. - Ébredj fel! - nem igazán törődöm vele, megpróbálom lerázni a kezét.
- Csak hagyj aludni! - nyöszörgöm.
- Hogy kerülsz ide?! - kicsit erősebben megragadja a vállam. Ekkor eszmélek fel hol is vagyok. Felpattanok az ágyról és majdnem fel is lököm az exem.
- Bocsi! Elaludtam! - szabadkozom.
- Nem ezt kérdeztem! - úgy látszik nagyon mérges rám.
- Tudom. - sütöm le a tekintetem. - De senki nem látott, ha emiatt aggódsz. Jól körbenéztem és nem követett senki...
- Rendben. - feleli és leül mellém. - Mit szeretnél? - kérdi kicsit kedvesebben.
- Segítenél? - nézek rá boci szemekkel. - Nem szeretném a saját bankkártyámat használni... apám miatt... - magyarázkodom, de Yoongi belém folytja a szót egy csókkal. Kikerekednek a szemeim, de visszacsókolok.
- Biztos nem látott senki? - leheli ajkaimra kérdését.
- Nem látott senki, még a villanyt sem kapcsoltam fel... - felelem, majd ismét ajkamra tapad. Nem ellenkezem, csak hagyom, hogy megtörténjen. Már nagyon hiányzott Yoongi közelsége.