A sors keze - Yoonmin, Taekook

99

Hoseok szemszöge

- Szia Hoseok! - üdvözöl May, miközben kitárja nekem a szobája ajtaját, hogy bemehessek mellette.
- Szia! - lépek be és ülök az ágyára. Miután mellém telepedik, kezébe nyomom a papírt, amit azóta szorongatok, amióta kibontottam és elolvastam. - Nézd! Erről tudsz valamit? - átfutja gyorsan és kérdően néz rám.
- Nem azt mondtad, hogy ide nem fogsz jelentkezni? - értetlenkedik és lebegteti meg előttem a levelet.
- Nem is jelentkeztem... ezért kérdem... Csak veled és apáddal beszéltem arról, hogy ide nem merek jelentkezni, mert ez az egyetem teljesen más kaliber... - ezek szerint ő sem tud róla, vagyis apja úgy gondolta meglep azzal, hogy beprotezsál az egyetemre... 
- Úgy érted, apám beadta helyetted a Szöuli Nemzeti Egyetemre a jelentkezésed? - gondolkodik el. - Kinézem belőle... - teszi hozzá morcos ábrázattal. Majd nézegeti a levelet. - De ha jól olvasom, ide kell pár dolgot teljesítened, hogy felvegyenek... Megpróbálhatnád...
- Igen... de elég szűkös a határidő...
- A motivációs levél ide is megfelelne, csak a suli nevét kell megváltoztatni... esetleg Yoongi segíthetne az ajánlással...
- Nem hiszem, hogy ezzel szeretném még zavarni... - magyarázom. - így is többet tett, mint várhatnám.
- Hmm... Akkor nézzük csak ki jó fej a tanáraink közül... kit kérhetnénk meg... - ismét olvasni kezdi a papírt. Túlságosan izgatott, nagy mosollyal néz rám, majd mikor felnéz és meglátja, hogy én annyira nem lelkesedem, lekonyul a szája. - Vagy nem is szeretnél oda menni? Kérlek, ne haragudj apámra!
- Nem haragszom, jót szeretett volna tenni. - sóhajtok egyet. -De félek, nem felelek meg az ottani követelményeknek... - felelem lemondóan.
- Bízz magadban! - teszi le a levelet és ölel át biztatásként.
- Gondolod bírnám az iramot? - nagyban bólogat. Ő a legjobb barátnő, akit csak kívánhatok magamnak. - Még alszom egyet rá. - zárom le a témát.

Visszamegyek a szobámba megcsinálni a házim, miután végzem vele, ismét a volt szobám előtt állok. May hamar beenged, már várt. Előkészítette a laptopját, hogy folytassuk a sorozatunkat, napok óta "mozizunk" együtt. Elhelyezkedünk és elindítja a filmet. Egy rész megnézése után May lecsukja a notebookot és félre teszi. Értetlenül nézek rá. Hamar megunta... általában megnézünk vagy 3 részt belőle.
- Csak nem álmos vagy? - nézek az órára, ami még csak fél 9-et mutat.
- Nem, nem vagyok álmos... de... már két hete járunk... és még meg sem csókoltál azóta! - fogja meg a kezem és közelebb húz magához.
- Nem kell elsietni a dolgot. - elhúzódom tőle kicsit, de ő utánam mászik. Fel szeretnék kelni az ágyból, de az egyik kezét a combomra helyezi és ránehezedik. - Mit tervezel? - nézek rá kicsit ijedten. Nem válaszol csak közeledik felém, azon gondolkodom, hogyan menekülhetnék ki a helyzetből. Mire léphetnék valamit, már túl közel van. Az ajkai az enyémhez érnek. Ledermedek, hamar összeszedem magam és mozgatni kezdem szám és elég bénán, de visszacsókolom a lányt. Az ölembe ül. Ekkor a vészharangok megszólalnak az agyamban, ez túl gyors nekem. Ezért eltolom magamtól.
- May, szerintem ezt itt kellene befejeznünk... még csak két hete járunk! - hadarom el lihegve. 
- Tudom, hogy te is akarod! - mosolyog pimaszul és kezét az ágyékomra helyezi. Kapkodni kezdem a levegőt. Megfogom kezét és elemelem onnan, erre a másik kezével nyúl le és még rá is markol a férfiasságomra, ami félig kemény állapotban van. Felnyögök a hirtelen impulzusra. Mielőtt bármit is tehetnék ismét ráhajol ajkaimra. Kiveszi kezét kettőnk közül és előrecsúszik. mozogni kezd, a súrlódástól már teljes sátrat állítottam a nadrágomban. Ha May annyira akarja, akkor miért ellenkezzek tovább. Egyik kezemmel tarkójára fogok és csókunkat elmélyítem. Egy idő után zihálva válunk szét.
- Van gumid? - kérdi a barátnőm.
- Igen. - felelem kicsit szégyenkezve.
- Akkor már te is készültél erre. - győzedelmesen rám mosolyog.
- Hát... nem igazán, csak az az óvszerem van, amit apád rám sózott...
- Ohhh... - nem felel, csak lemászik rólam. 
- May, én kívánlak! De nem akarom, hogy megbánd, hogy lefekszel ilyen korán velem... - magyarázkodom mindenfélét. Hogy őszinte legyek legalább magamhoz, csak félek, hogy nem fogok megfelelni az ágyban, hisz még szűz vagyok. Beszari egy alak vagyok...
- Akkor haladjuk lassan. - ajánlja fel. - De már ideje lesz kézen fogva sétálni és csókolózni is!
- Rendben. - nem elég, hogy együtt megyünk suliba és jövünk vissza, már kézen fogva járkálunk is... ha valakinek nem esett le, hogy járunk, most majd le fog. 

Ezek után hamar visszamenekültem a szobámba az ötödik emeletre. Meg kellett volna adnom Maynek, amit akart? De ha húzom, halasztom az együttlétünket, attól nem leszek tapasztaltabb. Nagyot sóhajtok és elterülök az ágyon. Meg kell mondanom Maynek, hogy szűz vagyok... bár lehet, hogy sejti. Ha ezt tisztázzuk, talán megértőbb lesz, ha bénázom. Vajon ő szűz még? Hmmm. Elég céltudatosan közeledett hozzám, mint aki tudja, mit csinál... Miért vagyok ennyire bizonytalan?! 

Másnap reggel, mint eddig is, megvárom barátnőmet a koli kijáratánál. Most nem egyedül, hanem a barátnőivel lép ki a liftből. Nah, most mihez kezdjek? 
- Szia Hoseok! - lépked hozzám May és vészesen közel lép hozzám. Most le akar smárolni? A barátnői előtt? Hát oké, legyen. Csináljunk úgy, mintha tudnám, mit is teszek. Átkarolom, mihelyst ideér hozzám és ráhajolok ajkaira. 
- Jó reggelt, Szívecském! - még magam is meglepődöm a határozott fellépésemtől, nemhogy May, aki miután elváltunk egymástól, hitetlenkedve néz. "Nem ezt szeretted volna?" nézéssel válaszolok rá. Hamar veszi a lapot és elégedetten mosolyog felém és a barátnőihez fordul, hogy bemutasson, mint barátját. Hát most ezt játsszuk? Ki tudja jobban meglepni a másikat? Rendben. Akkor kösd fel a szoknyát, drágám. A válláról leveszem kezem és végighúzom a karján, majd megfogom a kezét. - Mehetünk? - nézek rá a koli aulájában lévő órára. - El fogunk késni... - May és barátnői is feleszmélnek és elindulunk a gimibe. 
A suliba beérve még nagyobb szemekkel bámulnak minket. Elkísérem barátnőm a terméhez, majd a sajátomhoz megyek. Nagy levegővétel után be is lépek az ajtón. Mintha én lennék a suli legkedveltebb diákja, körbefognak és csak kérdésekkel bombáznak. Mintha senki sem emlékezne arra, hogy másfél hónapja én voltam az iskola looserja, akivel senki sem akar szóba állni, nem hogy barátkozni. Milyen kétszínűek az emberek. Most pedig mosolyogva jóízűen beszélgetnek velem. Kész röhej. De legalább nem vernek péppé.