A sors keze - Yoonmin, Taekook

41

Yoongi szemszöge

Ma én vagyok a éjszakai felelős. Nem sok kedvem van, főleg, hogy az utóbbi napokban többen jelezték valami vagy valaki járkál éjszaka a folyosókon. Nem hiszek a szellemekben, de az nem normális, ha kintről hallasz zajt, de lehetetlen megtalálni a forrását.Nem csak diákok, hanem már tanárok is észlelték a jelenséget, így már napok óta csak férfi tanárok az éjszakai ügyeletesek, hátha idegen jön be valahol. Lehet egy hajléktalan is, aki a félig kész legfelső emeleten vert sátrat, hisz a téli hideg miatt nem tudnak tovább dolgozni a munkások... Vagy egy állat is lehet, a város szélén vagyunk, nem messze erdő is van... Menyét, mosómedve vagy más rágcsáló... némelyik még veszélyes is lehet.

- Unatkozom... - mondja Jimin és belém karol. 
- Senki sem mondta, hogy gyere ki velem a folyosóra... - válaszoltam unottan, elegem van ebből az éjszakai ügyeletből.
- Bent is unatkoznék... - döcögünk együtt a harmadik emeleten végig.
- Neked mennyi bajod van! - förmedek rá hangosabban, mégis suttogva.
- Menjünk fel az ötödikre! - enged el és fordul meg a lépcsőház felé.
- Oda nem mehetünk... sötét van és még összetörjük magunkat... - akadok ki az újabb hülye ötletén.
- Akkor miért van nálad a felső emeleti lépcsőház ajtajának kulcsa? - néz rám nagy szemekkel, így félhomályban inkább ijesztő, minthogy cuki lenne.
- Ha onnan hallunk hangokat, utána járhassunk... de csak úgy a semmiért nem megyek oda... - próbálom lebeszélni, de látom rajta, hogy ész érvvel sem tántoríthatom el.
- Félsz? - neveti el magát.
- Ne ébreszd fel az egész kolit! - morgolódom és befogom száját. - Mitől félnék?
- A szellemektől. - motyogja a kezem alól, amire elveszem kezét a szája elől.
- Azok nem léteznek! - csóválom meg fejem.
- Akkor miért nem megyünk fel?
- Balesetveszélyes!
- Badarság! - veszi ki a zsebemből a felső emelet kulcsát és indul meg a lépcsőházban felfelé. tátott szájjal nézek utána.
- Nem vagy százas! - mondom miután utolérem, de ő csak megy, mintha nem is hallana. - Ha kiderül, hogy a semmiért bementünk, leszedik a fejem, főleg, hogy egy diákkal járkálok éjszaka.
- Honnan tudnák meg?

Kizárja a legfelső ajtót Jimin és belépünk. A mobiljának lámpájával világítunk.
- Mi ez a bűz? - kérdi és befogja orrát.
- Honnan tudjam. Mekkora kosz és rendetlenség van itt. Minden szanaszét! - mihelyst kimondom, Jimin már meg is botlott valamiben, ha nem kapom el pofára esik. - Nah ezért nem kellene itt lennünk. - a telója lámpájával sokat nem látunk.
- Csak pár lépést menjünk még. Izgi! - jelenti ki és előre megy.
- Ebben mi a fene izgi? - kérdem, de ő nem felel, hanem előrefut. Az előbb majdnem pofára esett, hát ez a gyerek semmiből sem tanul. Lassan utolérem, éppen a válla fölött szeretnék átnézni, mikor hátrálni kezd. Hirtelen megfordul, mivel nem veszi észre, hogy már közvetlen mögötte vagyok, így nekem ütközik. Rám néz és a félhomályban csak találgatni tudok, hogy az arcán milyen érzelmet tudok kiolvasni. Ijedtség? Idegesség?
Ekkor barátom megfogja kezem és az a lépcsőhát felé kezd el húzni. Nem értem mi van, de hagyom magam... mintha remegne is - Miért sietünk ennyire? - jobban megszorítja kezem. Csak úgy tépi fel a lépcsőház ajtaját, mikor odaérünk. Kintről remegve helyezi bele a kulcsot és fordítja rá.
- Volt bent valaki! - rebegi.
- Mi van? Vissza kell mennünk... - próbálom elvenni a kulcsot, de remegő kezében erősen szorítja.
- Nem! - kiáltja el magát.
- Ne hülyéskedj! Add ide a kulcsot! - emelem én is fel a hangom.
- Kérlek, most az egyszer bízz bennem!- nyögi ki, elengedem a kezét. 
- Akkor menjünk vissza az emeletünkre! - mondom és indulunk meg. - Majd holnap utána járok.

Nem tudom, mi ütött Jiminbe... hiába kérdezem, mit látott, csak azt, hogy valami megmozdult a szobában.

Jimin szemszöge

Yoongi túl racionális ahhoz, hogy ezt meg tudnám beszélni vele. Kinevetne és az nagyon rosszul esne. Tudom, hogy láttam valamit fent, de mit, az nem. Félek, nem ember volt...
- Jimin, érzem, hogy szorongsz! - csókol nyakon szerelmem. 
- Kérlek, ne kérdezz semmit, csak ölelj szorosan!
- Rendben! De én szívesen meghallgatlak. - mondja. Mellette biztonságban érzem magam, így kis idő múlva sikerül elaludnom.

Reggel kicsit kómásan ébredek, örülök, hogy szombat van és tovább nyomhatom az ágyat. Illetve élvezhetem Yoongi közelségét. Megfordulok és jobban belebújok az ölelésébe. Imádom Yoongi illatát, a rabja vagyok. Egyszer csak mocorogni kezd.
- Felébresztettelek? - kérdem.
- Igen és ezért megbüntetlek! - morogja.
- Állok elébe Daddy! - milyen rég hívtam így.
- Azt én is érzem, hogy állsz Babyboy! - fog rá a merev tagomra. Egy nagyot nyögök. Másik kezével az állam alá fog és felemeli arcom, hogy pont a szemébe nézzek. Kezeim nyakába vetem és megcsókolom, elmélyítjük csókunkat. Kapkodva válunk meg ruháinktól és Yoongi, ahol ér foltot hagy rajtam és én is kiszívom pár helyen, ami nem túl feltűnő. Takaró alá bújva közelítem meg álló péniszét és rögtön tövig veszem, amire mély szexi nyögést produkál. Ez ösztönöz a gyorsításra, de mielőtt elélvezne kihúzódik a számból és megfordít. Magához húz és a hátsó bejáratomhoz illeszti a tagját. Felkészítésre már rég nincs szükségem, szinte minden nap szeretkezünk. Lassan tövig tolja férfiasságát bennem, kicsit kellemetlen először, de ez 3-4 döfés után már meg is szokom és kezd kellemes lenni. Kicsivel később fordít helyzetünkön és már lovagolok Yoongin. Ez az egyik kedvenc pózom, itt én diktálom a tempót. Húzogatni kezdi farkam abban a tempóban, ahogy én mozgok. Először lassan, kicsit húzom Yoongi agyát, majd rákapcsolok és érzem, ahogy szerelmem spermája belém hatol. Pillanatokkal később én is Yoongi kezébe élvezek.

Gyors zuhanyzás után nekiállunk reggelit készíteni. Sonkás rántottát süt Yoongi, én pedig összevágom mellé a paprikát és paradicsomot. Reggeli után megpróbálom felhívni Taehyungot.

- Szia Jimin! - szól bele a telefonba Tae.
- Szia! Minden rendben? Jól vagy? Milyen a maffia tagjának lenni? - kérdem viccesen.
- Az távol álljék tőlem! Szerencse már nem beszélnek előttem ilyenekről... - válaszolja. Valami hangok vélek kihallani a háttérből.
- Nem vagy egyedül? - kérdem kíváncsian. 
- Nem, Kookie is itt van épp valami online játékkal játszik, de szétverik benne. - neveti el magát.
- Ott van ő is?
- Hazajött, igen.
- Kibékültetek?
- Még nem teljesen... de alakul. Majd holnap megyünk vissza a koliba...
- Oké. Majd szeretnék négyszemközt veled beszélni, amint visszaértél... fontos lenne!
- Ha baj van visszamegyek akár most is! - ajánlja fel.
- Nem! Ráér holnap... csak te vagy a legjobb barátom és úgy érzem ezt csak veled tudom megbeszélni anélkül, hogy örültnek érezzem magam...
- Értem, akkor holnap délután megyek és első dolgom lesz megkeresni téged!
- Köszi, te vagy a legjobb! Szia! - fejezzük be a beszélgetést.

- Yoongi! - lép be az ajtón, vásárolni volt.
- Ennyire hiányoztam? Csak fél órát voltam el...
- Kookie holnap visszajön Taevel!
- Nah! Kibékültek?!
- Ahogy ismerem a legjobb barátom, már meg is bocsájtott neki! Nekem is mindig megbocsájt!
- Pedig te sok hülyeséget szoktál csinálni! - neveti el magát, közben a hűtőbe pakol be.

Ahogy újból hajol be a hűtőbe, betenni valamit, mögé settenkedek és álló farkamat a seggének nyomom. 
- Hmm. A reggeli nem volt elég? - kérdi. Hátrafordul és a falnak nyom. - Kis kandisznó. Úgy megkapod hátulról, hogy holnapig fel sem tudsz kelni! - súgja fülembe.
- Ez jól hangzik! - ugrom fel ölébe és visz be a szobába, majd ledob az ágyra. - Keményen dugj meg, Daddy!

Tudom, én akartam és jó is volt, de így utána eléggé fáj a seggem. Akkor holnap reggelig ágyban maradok!

Akárhogy is próbáltam elterelni a figyelmemet a legfelső emeleten történtekről, a nap folyamán többször is felvillantak az emlékek... Ahogy a sötétben megmozdul valami és rám bámul... nem tudtam addig megmozdulni, míg meg nem éreztem, hogy Yoongi közelebb érkezett hozzám.
Nem tudom, mit láttam... szellem volt vagy ember? Annyira megijedtem, hogy még a mobilom lámpáját sem tudtam felemelni, mert féltem, mit fogok látni. Mióta vagyok ilyen nyápic?!