A sors keze - Yoonmin, Taekook

132

Jimin szemszöge

Annyira lassan telik a nap, ezért gondoltam valami hasznossal is tölthetném a délutánom. A laptopom bekapcsolom és a honlapon beírom a nevem és a jelszavam. Egy hawaii mintás inget kiveszek a szekrényből és felkapom. A maszkom és a parókám az ágyon hagytam, hisz ki elől dugdossam. Egyedül vagyok itt.

Leülök és elindítom az élő adást. Hát úgy látszik az emberek dolgoznak ilyenkor. Nézek a notebook órájára. Alig vannak páran, és még fukarok is. Alig kapok valamit. Unottan simogatom magamat, mikor megszólal a csengő. Ki lehet az? A főbérlő? Megint őt küldte Yoongi a nyakamra, hogy nézze meg kell-e valami nekem? Kinyomom a kamerát és lecsukom a tetejét is. Ledobom a parókám és a maszkom az asztalra. Begombolom az ingem, végignézek magamon. Szépen nézek ki, biztos hülyének néz majd az öreg.

A csengő egész végig szól, kinyitom az ajtót. Kikerekednek a szemeim.
- Hát te?! - kiáltom el magam meglepődve. Sok mindenkire számítottam, de rá nem.
- Ennyire azért nem kell örülni nekem! - szól vissza megsértődötten Tae és arrébb lök az útból, hogy beférjen mellettem a bőröndjével.
- Megszöktél otthonról vagy mi? - bököm oda neki.
- Nem, csak gondoltam meglátogatom legjobb barátom, hogy ne egye meg a fene egyedül... - vág vissza és a nappaliba megtorpan, majd ismét elindul. - Még bent van az ágy a félszobában, igaz? - kérdi.
- Persze. - felelek, erre megindul a szoba felé.
- Akkor beviszem a cuccaimat... - rögtön elé ugrom.
- Várj egy kicsit! - hátrálok a szobaajtó felé, kis résre felnyitom és belépek, gyorsan magamra csukom. Leszedem a szekrényre akasztott lepedőt és a parókával, maszkkal együtt az üres szekrény legfelső polcára hajítom, ahova még Taehyung sem ér fel. Az ablakot kinyitom, hogy friss levegő jöjjön be rajta a függönyt széthúzom. Remélem nem terjengenek furcsa szagok... Beleszagolok a levegőbe. Talán jó lesz. Notebookom a hónom alá kapok és kitárom a legjobb barátom előtt az ajtót.
- Mi tartott eddig? - néz rám gyanakvóan.
- Semmi, semmi... - nevetem el magam. - Keresek ágyneműt! - ezzel Taet magára hagyom a kisszobába.

Majdnem lebuktam. Amíg barátom lepakol és kerítek tiszta ágyneműhuzatot, nem tudom pontosan Yoongi ezt merre rakta el. Feltúrom a fél szekrényt, mire rátalálok. Szerelmem biztos örülni fog, hogy már most rendetlenséget okoztam.

- Akkor mesélj, pontosan mit keresel itt? Nem hinném, hogy csak miattam jöttél el... - ülünk le a kanapéra.
- Eladjuk a farmot... - süti le tekintetét. Vállon veregetem. - De jobb ez így... papával ketten nem bírnánk... de ezt még meg kell emésztenem. Még mindig nagyon fáj és én tényleg ott szeretnék élni. - ekkor átölel és sírni kezd Tae. Szipogva folytatja. - De nem lehetek annyira önző, hogy másokra ráerőltetem az akaratom. Papa már a szüleim közelében szeretne maradni, akkor többet is láthatom őt... - én csak simogatom a hátát, miközben kiönti nekem a szívét.
- Hidd el nekik is fájdalmas lehetett a döntéshozatal! - szólalok meg, magamat is meglepve milyen bölcsen beszélve. - De tudnia kell az embernek, mit tud vállalni... - szeretném megvigasztalni, de nem tudom, meg találom-e a megfelelő szavakat. Inkább nem szólok többet, inkább csak még szorosabban ölelem.

Miután megvolt az összeborulós rész, tervezgetni kezdtük, mit csinálhatnánk.

Így, hogy Tae itt volt hamar eltelt az idő és már azon kaptuk magunkat, hogy párjaink jönnek haza a kirándulásból.

Legszívesebben én is elmentem volna a sulihoz, hogy üdvözölhessem Yoongit, de én ezt nem tehettem meg. Félek, apám emberei még itt ólálkodnak a környéken és azt várják, hogy elkapjanak. Irigylem Tae és Kookiet. Mindkét család elfogadta őket.

Jungkook szemszöge

Már nagyon hiányzott Tae, és annyira örülök, hogy eljön elém. Ha befordul a busza gimi parkolójába, akkor már látnom kell. És igen! Ott van! Látom! Integet, ahogy beáll mellé a busz, de valami nem stimmel. Mellette meglátok egy nagy bőröndöt. Elsápadok és a buszon mindenkit arrébb lökök, hogy én szállhassak le elsőnek. A táskám sem érdekel, amit az ülésen hagyok. Miért van nála bőrönd?! Elszökött otthonról? De azt mondta, minden rendben és mindent átbeszéltek otthon! Egész végig hazudott és annyira összeveszett velük, hogy bőrönddel jött? Hiába érek az ajtóhoz, csak nem nyílik.
- Engedjenek ki! - kiáltok előre a sofőrnek, hogy nyissa ki a hátsó ajtót.
- Nem így működik Jungkook! Mindenki üljön vissza a helyére! - kiáltja el magát a tanárom. A fene vinné el! Ahogy az osztálytársaim leülnek és is visszapattanok az ülésemre. Minél hamarabb letudjuk a tanár hülyeségét, annál hamarabb mehetek dolgomra. Persze az ideg közben szétvet, de ezt próbálom leplezni.

- Akkor osztály! Remélem mindenki jól érezte magát! - erre egyszerre mint az óvodások feleltük, hogy " Igen, tanár úr!" - egész kirándulás során fegyelemnek kellett lenni. Ez az egy, ami nem tetszett ebben az egész kirándulásban... nah persze meg azt sem, hogy nem szerelmemmel voltam. Mondott még pár dolgot, de azt elengedtem a fülem mellett, egész végi az ablakon keresztül Taehyugot bámultam. Próbáltam elemezni, mit olvasok ki tekintetéből, tartásából, de nem látszott idegesnek vagy mérgesnek. DE akkor miért van nála bőrönd.
- Akkor osztály! Élvezzétek ki a szünetet! - erre ismét felugrottam, de most táskával és az immár nyitott ajtón kiszáguldottam szerelmem karjaiba.

Miután megkaptam és is a bőröndöm, elköszöntem az osztálytól és elindultunk a pályaudvarra. Nem is tudom, hogy kérdezzem meg Tae-t, mi is történt...
- Nyugi! - szólal meg végül. - Jiminnél voltam... bocsi, hogy nem szóltam erről, de nem akartalak megijeszteni...
- Most hova megyünk? - kérdem, mert nem tudom, változott- e közben a tervünk.
- Hozzánk, majd a tanyára... ott töltünk pár napot és fájdalmas búcsút veszek tőle... - próbál nyugodtnak tűnni párom, de látom rajta még nehezen beszél róla. - Végül úgy döntöttünk, eladjuk. - teszi, hozzá és szipogni kezd.
- Sajnálom! Tudom, mennyit jelent neked a tanya, de szerintem ezt már régóta tudod, ott legbelül. - mutatok a szívére. Erre csak bólint. Innentől fogva az állómásig sírí csendben sétáltunk egymás mellett.

Jimin szemszöge

Tae már kora reggel kiment Jungkook elé, ők délelőtt megérkeztek már a kirándulásból. Yoongiék gépe csak este hétkor fog. Mire visszaérnek a sulihoz, majd elrendez minden egyéb dolgot, lesz vagy tíz óra. A legjobb barátom nem lett volna eddig velem, lehet megőrültem volna egyedül...

Már majd bealszom, mikor hallom, hogy valaki kizárja az ajtót. Felugrom a kanapéról és Yoongi elé sietek.
- Ennyire hiányoztam? - kérdi, én válaszképp a nyakába ugrom. Azt hiszem, elég hevesen, mert pillanatok alatt a padlón kötünk ki. Nagyot nevetünk rajta, Yoongi felkap, bevisz a szobába és az ágyra dob. - Hidd el, te is hiányoztál! 

Ledobja a sarokba a kabátját és rámmászik...