A sors keze - Yoonmin, Taekook

57

Jimin szemszöge

Régebben jobban szerettem az osztálykirándulásokat. Kihasználtam a tanárok figyelmetlenségét, kiszöktem a hotelből és pár sráccal beszöktünk szórakozóhelyekre. Vagy csak beültünk piával a parkba, hiába vagyunk kiskorúak, mindig megoldottuk, hogy legyen mit innunk. Most pedig mint a kis angyal betartom a szabályokat. Na jó, nem mindet, de nagyrészt.
Ránézek Yoongira, bár ő a legnagyobb szabályszegésem eddigi életemben. Mosolygom el magam, rám néz. Bár mire is találták ki a szabályokat, nah mire? Természetesen azért, hogy megszegjék őket.
- Mi olyan vicces? - kérdi összehúzott szemöldökkel.
- Csak a tavalyi kirándulásra gondoltam... - kezdek bele.
- Miért? Az jobb volt?
- Inkább más... Akkor már első éjszaka kiszöktünk páran inni és csajozni... - nevetek fel.
- Ez komoly? A tanárok nem vették észre? - akad ki.
- Te észrevetted tegnap, hogy Tao és Jinho nem aludtak a szobáikban? Reggel jöttek vissza.
- Hogy mi van? - mérgesen ugrik fel mellőlem. - Lehetetlen!
- Pedig a közeli diszkóban voltak. Hajnali 4 -ig!- felelem gúnyosan.
- Mint tanár kudarcot vallottam... - szégyelli el magát.
- De akkor az összes tanár, aki eddig volt velünk kiránduláson... - magyarázom. 
- Hát ez nem vigasztal...
- Szerintem minden tanár tud róla, hogy kiosonunk, ez egy hotel. Nem fogja senki sem megkérdezni a kijáratnál, hogy kimehetsz-e. A tanárok nem fognak éjjel az ajtók előtt állni. Most már bánom, hogy elmondtam. - látom, hogy elrontottam kedvét.
- Jobb tisztában lenni ilyenekkel. - válaszolja szomorúan.
- De a kiszökés nem újdonság... a koliból is folyton kiszöknek a diákok... 
- Az más! Ismeritek a környéket, itt nem! Akármi történhet kint és mi nem tudunk róla... max reggel fedezzük fel, hogy valaki nincs itt és ki lesz a felelős? Hát én! - emeli fel hangját.
- Ez igaz... - ebbe nem gondoltam bele... még mindig csak egy felelőtlen kölök vagyok.

A kettőnk közt a csend kellemetlenné vált, így nagyon remélem hamar ideér Taehyung.

Pár perc múlva kopognak. Yoongi az ajtóhoz megy.
- Szia, May! - köszönti az újonnan érkezettet.  Tae nem fog örülni, ha megtudja, hogy a lány is itt lesz. Még nekem sem említette pasim, hogy meghívta Mayt is.
- Jó estét! - köszön ő is, én csak intek neki. Leül mellém és látom rajta, hogy jó kedve van. Sőt túl jó kedve van. Remélem a jó kedve ránk is átragad.

- Most beszéltem Hoseokkal. Ma odament hozzá valaki a büfében... -kezd bele, de egy kopogás megszakítja. Visszatartja egy pillanatra a lélegzetét, mint aki folytatná is az elkezdett mondatát. De kicsit megfeszül, mikor meglátja, hogy az újonnan érkezettnek a mosolya eltűnik. 

- Sziasztok! - lép be Tae. Mikor meglátja Mayt, a mosoly szinte azonnal lefagy az arcáról. Szép estének nézünk elébe.
- Szia! - köszönünk a lánnyal szinte egyszerre. Tae a legtávolabbi fotelbe foglal helyet.
Most négyen ülünk csendben. Pár perc után Yoongi szerencsére megszólal.
- Látom, senkinek sincs jó kedve, szerintem hagyjuk ez az egészet...
- Nekem jó kedvem van! - ugrik fel May mellőlem.
- Az senkit sem érdekel! - mondja Tae közönyösen, felé kapjuk tekintetünket és egész ijesztő arckifejezése lett a legjobb barátomnak.
- Mi bajod velem? - kérdi May kicsit hangosabban. Gondolom neki a legkellemetlenebb a helyzet.
- Nézz már magadba! Olyan tapadós vagy! És most is látod, hogy mindenkinek miattad van szar kedve! - a hangja tele van gúnnyal és gyűlölettel, ilyennek még sosem láttam.
- Taehyung! Mi van veled? - akad ki Yoongi. - Nem ilyennek ismertelek meg! Vagy csak most mutatod meg az igazi arcod? Mayt én hívtam meg! - magyarázza.
- Akkor jobb, ha megyek... - feleli Tae, de közben már May elhagyta a szobát. Bár így is visszament legjobb barátom a szobánkba.

Ha jól belegondolok az utóbbi időben Tae, ha Mayről volt szó, ellenségesen viselkedett. Tudtommal May még sosem ártott Taehyungnak, így teljesen érthetetlen a mostani helyzet. Hisz a legjobb barátom mindig mindenkivel kedves volt, aki hozzá is kedves volt.
- Kicsit aggasztó a barátod viselkedése vagy nem? - kérdi Yoongi, mikor befekszik mellém az ágyba.
- Tae ... Amit művelt, az egyáltalán nem vall rá. - magyarázom.
- Teljesen kikelt magából. Mi baja van Mayjel?
- Nem tudom... Holnap beszélek vele.
- Mostanság többet beszéltél a lánnyal, lehet féltékeny. Azt hiszi elveszítheti a legjobb barátját.
- Nem! Dehogy is! Vagy mégis?!  Tae nem ilyen kicsinyes... - védem meg. - De azt sem hiszem, hogy ok nélkül tenne ilyet... legalábbis remélem.
- Holnap tisztázom vele... elfáradtam... Aludjunk. - mondom és Yoongihoz bújok és ajkára hajolok. - Jó éjt! - csókolom meg.
- Jó éjt! - suttogja fülembe miután szétválunk. Összeölelkezve elalszunk.

Jungkook szemszöge
(aznap, mikor Tae elutazott az osztálykirándulásra)

Tae kibújik ölelésemből és felszáll a buszra. Integet nekem, visszaintegetek. Még akkor is integetek, mikor a busz már a kereszteződésnél bekanyarodik. Csak nézek a semmibe vagy fél órán keresztül, majd bemegyek a suliba. A hangulatom a béka segge alá süllyedt. Életem legszarabb napjai következnek.

Leülök a helyemre és csak nézek ki a fejemből. Ez így uncsi lesz. Lassan megtelik a terem és az óra is elkezdődik. Első szünetben a helyemen maradok, ha Tae itt lenne, már úton lennék az osztálya felé. De most nincs hova menjek. A szünetekben meg fogok őrülni. Mellém ül az egyik osztálytársam és dumálni kezd, de nem figyelek, nem érdekel. Őket olyan dolgok érdeklik, amik engem nem.

Olyan lassan telt el a nap, hogy kezdek megbolondulni. Esek bele ágyamba. A nap folyamán többször is beszéltem szerelmemmel, de ez nem csökkentette hiányának érzését. Kezembe veszem mobilom és tárcsázom barátom számát. Nem veszi fel. Miért? Már alszik? Ránézek az órára, még korán van. Hallani akarom a hangját lefekvés előtt. Megpróbálom még egyszer.

Fél óra múlva sem veszi fel. Kezdek ideges lenni. Merre lehet, mit csinál? Lehet sétálgatnak Jiminnel. Csomószor hívtam... ha észreveszi, biztos visszahív. Telefonnal a kezemben alszom el miközben Tae hívását várom.  

Arra ébredek, hogy fázom. Megnézem a mobilt. Ilyen késő van?! Tae még mindig nem hívott! Mit tegyek? Mire eldöntöm, hogy hívok egy taxit és veszek egy repjegyet, csörögni kezd a mobilom. Végre!  Elmesélte mi történt az este folyamán és miért nem vette fel a telefont. Megnyugodtam, hogy vele nem történt semmi. De zavar, hogy Jimin egyedül hagyta. Nem erről volt szó!

Másnap reggel korán ébredek és érzem, hogy nem tudnék visszaaludni. Éhes nem vagyok, egy kávé után indulok a suliba. Ha az én osztályom megy kirándulásra, biztos nem megyek velük. Kész kínszenvedés lenne Tae nélkül. A sok hülyét elviselni.

Előttem nem sokkal Hoseok sietősen lépked. Mindig korán megy, a sanyargatói elől menekül. Elég gáz lehet az egész iskola lúzerének lenni. Könnyű préda, hisz szegény. Nem érdekli senkit mi van vele. Ő meg nem mer szólni senkinek. Még ha szólna is valószínű nem történne semmi, mivel a szülei nem fizetnek a sulinak. Hoseok a gimi számára csak veszteség. Ösztöndíjasként az állam fizet minimális összeget az igazgatónak. De az étkezést és szállást az iskolának kell biztosítania. Hoseok már a kezdettől fogva szenvedésre volt ítélve ebben az iskolában.

Ő és én is voltunk az elsők, akik beértek a gimibe. Beülök a padomba és első dolgom Szerelmemnek írni, hogy hiányzik és hívjon fel, amint felébredt. Még ha óra közepén hív is fel, én akkor is fel fogom venni.