A sors keze - Yoonmin, Taekook

51

Taehyung szemszöge

- Rátapadt Jiminre! - magyarázom Kookienak, aki szerint még mindig csak képzelődöm. Láttam ma együtt távozni őket. Nem rémeket látok, valami folyik kettőjük között.
- Megígérted, hogy ...
- Tudom! - vágok közbe. - Be is fejeztem. -  Miért zavarja ennyire, hogy aggódom a legjobb barátomért.

Yoongi szemszöge

Alighogy vége lett az óráknak, már May és Jimin megjelentek a tanáriba, így egyből indultunk is a kórházba. A lány már szinte futott fel a kórházban a lépcsőn. 

- Jimin! Szerintem hagyjuk magukra őket. - mondom és elindulunk a főorvos irodája felé.

Hoseok szemszöge

Olyan unalmas itt feküdni, ezért az egyik nővért megkértem, hozzon nekem valamilyen könyvet olvasni. Erre egy nyálas szerelmes novellát hozott, de unalom űzésnek ez is megteszi. Mondhattam volna Jiminnek, hogy hozza be valamelyik könyvemet, értelme legyen annak, hogy itt nyomom az ágyat. 

Hirtelen valaki feltépi az ajtót, amitől összerezzenek. Jiminre számítottam, de May szalad be a szobába.
- Hoseok! Annyira aggódtam! - áll meg előttem. - Amikor megtudtam mi történt, rögtön be akartam jönni hozzád, de Min tanár úr megállított. - ölel meg és az arcomra nyom egy puszit, de azt a cuppanos fajtát. Nem is lehet kérdés, elpirulok, ég az egész arcom. Még sosem kaptam korombeli lánytól puszit. 
- S..szia Mmmay! - köszönök, kicsit dadogva. De én nem szoktam dadogni! Most miért!? 
- Jobban vagy? Kik bántottak? Úgy tököm rúgom őket! - fortyog a dühtől. Elnevetem magam. - Ne nevess! - ül le mellém az ágyra és dobja táskáját a kis asztalra. Kicsit arrébb húzódom, hogy legyen elég helye... mármint elég hely köztünk, mert ahogy összeértek combjaink bizseregni kezd bőröm. Ő teljesen máshogy értelmezte a megmozdulásom, ezért teljesen felhuppant szorosan mellém az ágyra. - Nah beszélj már! - mászik bele teljesen a személyes terembe.
- Jól vagyok, de 1-2 napot megfigyelés alatt tartanak. Megrepedt a bordám. - felelem összeszedetten, már amennyire tudok gondolkodni, hisz a vállaink és a lábaink összeérnek.
- Nekem sem mondod el, kik voltak? - kérdi mérgesen, mégis a hangján az aggodalom hallatszik.
- Nem! - felelem határozottan.
- Értem. - süti le tekintetét, látom csalódott. Félek, ha elmondom kik voltak, csak nagyobb verést kapok.  A táskájában kutat. Előveszi az egyik könyvem és odaadja. Nagy szemekkel nézek rá. Hogy lehet valaki ennyire figyelmes?!
- Köszi! 
- Szívesen! Megkérdeztem Minsunt mi a házi, felírtam neked! - adja át a cetlit is.
- Tudja, hogy nekem kell? Meg fog ölni! - pánikolok be. Remegő kezeimbe tartom a cetlin, amin a lány gyöngybetűivel írt szöveg áll.
- Nyugi! Ő és Lisa már biztos nem fognak piszkálni! - mondja öntelt mosollyal. Már megint alkotott.
- Hogy? - nyögöm ki.
- Megbeszéltem velük... 
- De miért? - kérdem meglepetten. - Mármint miért törődsz ennyire velem? 
- Kedvellek Hoseok! Szeretném, ha barátok lennénk! Benne vagy?
- Én is kedvellek! - újból elvörösödött a fejem, érzem. Megölel. Visszaölelem, ez annyira furcsa számomra. - Amióta ide járok a suliba, még senki sem volt velem ilyen kedves.
- Szokj csak hozzá! Mi melletted állunk!
 - Ki az a mi? - érdeklődöm.
 - Én, Jimin és Min úr. De Lisat és Minsunt is szép lassan megszelídítsük. - szeretem a pozitív hozzáállást.

Kopogást hallunk.
- Szabad!- kiált ki May.
- Sziasztok! - jön be Jimin és az angoltanár.

Annyira jól esett, hogy itt voltak és beszélgettünk. Szinte el is felejtettem milyen is, mikor emberszámba vesznek. Persze otthon szeretnek és támogatnak, de az utóbbi 2 és fél évben többet voltam a suliban és koliban, mint otthon. Szüleim nagyon büszkék rám, hogy egy ilyen neves gimnáziumben tanulok és osztályelső vagyok. Biztos szomorúak lennének, ha megtudnák, hogy származásom miatt kiközösítenek és bántanak.

1 hét után engedtek ki a kórházból, Min tanár úr mindent elintézett, így nem kellett szüleimet értesíteni. Nagyon hálás vagyok neki érte. A koliba tartunk vissza a menő autójában.
- Min tanár úr! A tanácsára lenne szükségem... - kezdek bele, mivel most csak ketten vagyunk.
- Hallgatlak! - egy pillantás erejéig rám néz, majd visszavezeti tekintetét az útra.
- Kérem, ne nevessen ki! - teszem hozzá.
- Nem foglak! Mond csak!
- Azt hiszem tetszik nekem May... - végére már alig hallható a hangom.
- Igen? És? - kérdi. - Mikor vallod be neki?
- Én... nem hinném, hogy jó ötlet lenne... ő gazdag, én szegény... és ez nem egy kdráma... hogy egymásba szeretünk és happy end...
- Ez a való élet... de attól, hogy nem egy társadalmi rétegből származtok még összejöhettek... Ha nem mered elmondani, nem is derül ki, hogy ő mit érez irántad.
- Azt mondta kedvel és szeretne a barátom lenni.
- Kezdésnek jó! 
- Ön és Jimin hogy győzték le a korlátokat?
- Túl sok felesleges kört futottunk, míg kiderült mindketten érzünk valamit a másik iránt... - neveti el magát. - Nem rólunk kellene példát venned! - Elmesélte, hogy jöttek össze, elég kesze-kusza egy történet. Tényleg el kellene mondanom Maynek mit érzek? De még csak most kezdünk barátok lenni, ilyesmivel ezt a törékeny kapcsolatot hamar tönkretehetem.

Jimin szemszöge

- Miért kellett az utolsó pillanatra hagyni? - kérdem ingerülten Mayt. 
- Ne nyavalyogj! Nincs is sok holmija Hoseoknak!  - morogja a lány. Közbe persze Lisa és Minsun jót mulat. 
- Ne segítsünk? - ajánlja fel Minsun.
- Nem, köszi. Csak két táskányi cucca van. - feleli May. El is hagyja a szobát az egyik táskával, én is indulnék meg, de Misun visszatart.
- Most May együtt van Hoseokkal?
- Nem... - perverzen mosolygom. - Még nem. - Lisa vihorászni kezdett meg ugrálni.
- Amióta ismerem ezt a lányt sosem érdeklődött ennyire senki iránt...  - sikongatja. - Ez az év love storyja!

Ha tudná, hogy én Yoongival vagyok együtt, azt minek nevezni? Az év szabályszegésének. Megrázom fejem és a nagy táskával együtt megindulok a második emeletre.
- Jimin? - szólít meg Tae a lépcsőházban lefelé tartva. - Mit csinálsz? - kérdi. Mit mondjak?! 
- Jimin? - kiált rám May. Baszki, ez így elég gáz. - Hol a fenében maradsz? - fut fel és látja meg Taehyungot. Most ezt miért érzem kellemetlen helyzetnek. Hisz nem csinálok semmi rosszat, csak segítek Maynek. A lány megáll előttünk. Úgy látom, ő sem tudja mit tegyen vagy mondjon. 
- Az kinek a táskája? - kérdi Tae. 
- Ha megmondanám, meg kellene ölnöm téged! - válaszolja May viccesen, mégis ijesztően hat. Kiveszi a táskát a kezemből, engem pedig magával húz kézen fogva. Remélem Tae nem képzel ebbe sokat bele.

- Mi a baj? - kérdi a lány miután a szobájába érünk.
- Nem akarom, hogy Tae félre értse a dolgot...
- Nagy nőcsábász hírének örvendesz... mi lenne ebbe a furcsa...
- Tudja, hogy Yoongival együtt vagyunk... nem akarom, hogy azt higgye, megcsalom pasim.
- Ohh. Hát az úgy más... de nem tudhatja meg, hogy Hoseok és a macska nálam alszik.
- Ok. De hol van?
- Ki?
- A macska?
- Úr Istenem! - néz körül. - Amikor bejövök, mindig jön nyávogva. - Végignézünk mindent, de nem találjuk. 

Nyitódik az ajtó.
- May! Hol vannak a dolgaim? - kérdi köszönés nélkül Hoseok.
- Itt! - mutat a szekrényre és az íróasztalra a lány. Mielőtt még valamit válaszolhatott volna Hoseok May folytatja. - Nincs meg a cica. - a másik nyakába borul.
- Itt van! - jelenik meg Yoongi is az ajtóban. - Még szerencse, hogy senki más nem látta meg... a folyosón futkározott! A cica a ti felelősségetek! - néz szigorúan Mayre és Hoseokra. Én pedig próbálom nem elnevetni magam. Kész szappanopera az életünk.