A sors keze - Yoonmin, Taekook

91

Hoseok szemszöge

Túlságosan gyorsan elszaladtak a napok... Örülök és félek is egyben. Ismét Mayhez készülök. Még sosem izgultam ennyire. Annyira döntésképtelen vagyok, szerelmet valljak a lánynak vagy sem. Még esélyem sincs nála, miért is gondolkodom ilyeneken. Sőt fél év múlva végzek a gimiben és egyetemre megyek. Időm sem lenne Mayre. Megrázom fejem és ismét a bőröndömhöz fordulok. Azt sem tudom, mi a program, honnan tudjam milyen ruhákat vigyek magammal. 

Ránézek az órára, máris elmúlt éjfél. Még sosem tartott ennyi ideig bepakolnom a dolgaim, vagy 4 órán át pakoltam be, majd ki, pedig nincs is sok ruhám. Felnevetek, majd ledobom a bőröndöm a földre. Elterülök az ágyon, lerugdalom a földre az ágyra kitett felsőket. Lekapcsolom a kislámpát és a takarót magamra húzom. Majd reggel elpakolok.

Reggel nővérem visítozására ébredek. Nem értem mi van, csak bágyadt fejjel ülök előtte. Mikor eljutnak a szavak az agyamig, kiugrom az ágyból. Ekkor látom meg, hogy nem egyedül jött be a szobámba. 
- May?! - kikerekednek a szemeim, hirtelen teljesen felébredek. Elvörösödik a fejem, mikor meglátom, hogy hagytam tegnap este a szobám.
- Szia Hoseok! - mosolyogja el magát és lép közelebb. Ez kibaszott ciki, most azt hiszi, hogy rendetlen vagyok...

Nővérem távozik a szobámból. Mayjel kettesben maradunk. Csendben és szégyenkezve szedem össze ruháim a földről. Nem is én lennék, ha nem égetném be magam előtte.
- Ne kapkodj! Ráérünk! - jelenti ki és ül le az ágyamra.
- Sajnálom! Tegnap este szerettem volna összepakolni, amit vinni szeretnék, de nem tudtam dönteni... és annyira álmos lettem, hogy csak mindent félre kotortam. - ismerem be szégyenkező pillantással a trehányságom okát. Nem szól semmit csak mosolyog rám.

A lány végig nézte, míg összepakolom a szobát és elpakolok a bőröndömbe, majd együtt távoztuk. Az autóból integettünk, miközben elhajtottunk.

- Merre is töltjük a szilvesztert? - beszélgetést kezdeményezek.
- Nem tudom, apa szervezte meg... még tippem sincs. - feleli mosolyogva May.

Az úton nekem nem kellet sokat beszélnem, Mayt le sem lehetett lőni, csak úgy mesélte a szünetben történteket. Bárcsak nekem is lennének olyan barátaim, akikkel ugyanaz az érdeklődési köröm... Nagyot sóhajtok és egy mosolyt kényszerítek az arcomra. Lesznek valaha igaz barátaim? Talán az egyetemen? Vagy ott is csak a csóró stréber fiú leszek?

May hirtelen elhallgat, nem értem az okát, ezért kérdően nézek rá. A lány kicsit szigorú arccal néz ki az ablakon. Ha az emlékeim nem csalnak, most más felé tartunk, mint ahogy May lakik. Lehet már oda tartunk, ahol szilveszterezni fogunk? Lehet már ő sejti is hova megyünk, azért lenne ilyen. Lehet apja mégsem olyan programot szervezett nekünk, mint May várta?
A nagyváros központját elhagyva, egy kevésbé lakott területre érünk, ahol házak nagyobb birtokokkal vannak. Szép környék. Amint megállunk May gyorsan kipattan az autóból. Kiszállok én is.

- Azt hittem valami különleges helyre megyünk! - iramos léptekkel halad a kapu felé. Ekkor látom meg a lány apját is, aki épp a kinyitja a kiskaput nekünk.
- Gondoltam, hogy neked már megint csak kivetni valód lesz. - feleli némi csalódottsággal a hangában. 
- Komolyan mondom, apa! Én eddig azt hittem, te szervezet a legjobb és legemlékezetesebb kirándulásokat... de úgy tűnik egy szilvesztei buli kifog rajtad! - nem is tudom ki vág fancsalibb képet a kettő közül. Ez iszonyat kellemetlen kezd lenni.
- Azt sem tudod, mivel készültem...
- Hát a hétvégi házunk előtt állunk... nem is tudom, mit lehet itt csinálni?! Semmit! Még a tűzijátékot sem fogjuk innen látni! 
- Nem is innen nézzük! - világosítsa fel lányát.
- Ohh...
- A közeli hotelben lesz egy szilveszteri vacsora és zenés est... ott leszünk... sajnos szállásuk már nem volt, ezért itt alszunk. - mutat a házra. Későn szóltál, hogy szilveszterezni akarsz, nem volt már sehol sem hely...
- Sajnálom! - szólok közbe. Mégiscsak miattam szervezték meg ezt az egészet.
- Jaj, Hoseok! Nem kell bocsánatot kérned, szívesen szerveztem! - vágja rá May apja és fogja meg a vállam bátorításként. 

Betessékelnek a házba és May körbe vezet, már sokkal jobb hangulata van neki is, ami megnyugtat. Nem tudtam volna elviselni, ha egész nap dúl- fúl.
- Szép a nyaralótok! - mondom, miután lepakoltam a számomra elkészített szobába. Kinézek az ablakon és csak irigykedni tudok a kilátásért. Biztos minden szabad percemet itt tölteném, ha az én nyaralóm lenne. Csodás a kilátás a tengerre, bár most kicsit erősebb a szél és a hullámok nagyok. Valószínű nekem még csak saját házam sem lesz, nemhogy nyaralóm. 
Felőlem itt is tölthetnénk az egész szilvesztert, jól érezném magam.

Kopogásra leszek figyelmes. May apja nyit be.
- Meghoztam a mai öltözeted! - nyújtja felém karfán az inget és a nadrágot. - A cipőt a bejárat előtt majd megtalálod. - mosolyog rám és elhagyja a szobát. 
Már megint kaptam ruhát... valószínű elég gáz lenne a saját ruháimmal megjelenni egy ötcsillagos szállodai ünnepi vacsoráján... May is szégyenkezne miattam.

Az ing már tapintásra is méregdrágának tűnik. Felöltözöm és feszengve hagyom el a szobát. May nagy mosollyal vár a lépcső alján.
- Jól áll! - mondja és veszi fel a kabátját. Majd felém is nyújt egy kabátot, ami nem az enyém. Kérdően nézek rá. - Gyalog megyünk, ez apa egyik régebbi kabátja a menő korszakából.
- Hé! Lányom! Még mindig menő vagyok! - feleli egy hang mögöttem.
- Csak álmodozz, apa! - nevet fel a lány és felöltözve elhagyjuk a házat.

Az ötcsillagos szálloda csak pár száz méterre helyezkedik el a nyaralótól. Rögvest belépés után, már invitálnak is minket a helyünkre. Így első ránézésre legalább száz- százötven főt várnak a rendezvényre. Páran már az asztaljaiknál ülnek, egyértelműen sznobok. Ha tudnák, hogy egy szegény fiú is jelen van. A gondolatra majdnem el is nevetem magam, nehéz volt visszatartani magam.

Szerintem nekünk van a legjobb helyünk, az ablak melletti hely, kilátással a tengerpartra. Amíg ilyen kevesen vagyunk, csak nézelődöm kifelé. A messziben meglátok egy hajót közeledni.
- Miért nem ott szilveszterezünk? - kérdi May a hajó felé biccentve. 
- Azt hiszed, nem gondoltam rá? De képzeld el, a helyek már nyáron elfogytak! Előbb kellett volna gondolkoznod, kislányom! - veti oda gúnyosan a választ. 
- Akkor jövőre ott szilveszterezünk, hármasban! Le is foglalhatod, már most! - jelenti ki May. 
- Jövőre is szeretnél velünk szilveszterezni? - fordul felém May apja. Hirtelen köpni-nyelni nem tudtam, ezért csak bólintottam egyet. A látásom kicsit elhomályosodott a könnyektől, ami a szemembe gyűltek. Tényleg szeretné May tartani velem a kapcsolatot, miután elballagtam? Vagy csak ezt úgy mondta?