A sors keze - Yoonmin, Taekook

134

Yoongi szemszöge

-Jimin! - kiáltok be a konyhából a szobába, miután kinyomom a hívást. - Be kell ugranom a gimibe! - várom a barátom válaszát.
- Minek? - meglepve jön ki a hálónkból. - Egy hete kezdődött a szünet! Még ilyenkor sem pihenhetsz? - akad ki.
- Én sem értem a dolgot... azt mondta sürgős. - felelem. - Minél előbb lerendezem, annál hamarabb visszatérhetek hozzád. - csókolom meg Jimint és bemegyek a szobába ruhát váltani.

Magam sem tudom, mit akar. Nem volt hajlandó elmondani a telefonba. Nem értem, mire fel ez a titkolózás.

A parkolóban leállítom a kocsim, két parkolóhellyel arrébb lévő autó olyan ismerősnek tűnik, de nem tudom, honnan. Nem vesztegetem az időmet, sietek be az iskolába és egyenesen az igazgatói irodához megyek. Bekopogok és az igazgató kiszól, hogy "szabad".

Benyitok és majdnem megáll a szívem, mikor meglátom Jimin apját. Mindenre számítottam csak rá nem. Most összeszedettnek kell lennem... mert ha rosszul válaszolok valamire, vége lehet mindennek.
- Jó Napot! - köszönök.
- Min tanár úr! - áll fel a székből Jimin apja. - Köszönöm, hogy eljött! - jön hozzám.
- Akkor magukra hagyom Önöket! - mondja az igazgató és elhagyja a szobát. Nah most mihez kezdjek.
- Gondolom, tudja, miért vagyok itt! - mérgesen kezd bele a mondandójába. Egyre idegesebb vagyok, nem tudom, mihez kezdjek most. - Tudom, hogy ismét Önnel van... persze, nincs semmi bizonyítékom rá... akkor már rég a rendőrség kopogtatna a lakásán!
- Akkor mit keresek itt?
- Hogy megadjam, amit akar...
- Ezt már egyszer eljátszotta! - emelem fel a hangom. Kezd kihozni a sodromból a hülye játékaival.
- Ez hallatlan! Hogy képzeli! - még a feje is vörös a méregtől.- Nem tudom, miképp győzték meg üzleti partnereim egy részét, hogy bontsák fel velem a szerződéseiket, de elég ebből! - üti meg ököllel a mellette lévő asztalt, mire összerezzenek.
- Nem tudom, miről beszél! - felelem.
- Engem már hidegen hagy a fiam! Azt csinál, amit akar! - tesz két lépést előre és fenyegetően megáll egy lépéssel előttem. A kezem benyom egy papírt.  Elolvasom a nagy betűkkel írt részt. "Meghatalmazás" Értetlenül nézek az előttem állóra. - Ha így megfelel, írja alá és soha többé nem látjuk egymást és nem avatkozunk egymás dolgába!
Gyorsan átolvasom az irományt. Lényege, hogy átruházza Jimin apja rám a fia gondnokságát.
- Ha aláírom, tényleg békén hagy minket? - nem tudom, mit gondoljak. Ez egy teljesen hivatalos dokumentum...
- Igen. - sóhajt egy nagyot. És azt figyeli, ahogy aláírom a papírokat. - Ezzel Jimin az Ön gondja. És az örökségből sem fog látni egy fillért sem! - Szinte kitépi az aláírt példányt és kiront az irodából. Az én példányomon a férfi aláírása szerepel illetve egy ügyvégi aláírás és pecsét.

- Minden rendben? - jön be az igazgató az irodájában. - Olyan gyorsan távozott Jimin apja...
- Természetesen, uram. Akkor távozom én is.

Hazaúton elgondolkozom, miről beszélhetett Jimin örege... hogy tudtuk volna, mi szabotálni az üzletét? Komolyan azt hiszi, mi voltunk? Gondolom van elég rosszakarója, miért pont ránk gondolt, ha nem jól megy a cége...

- Jimin! - kiáltom el magam, ahogy belépek az apartmanunkba. Jön ki nagy lendülettel a szobából.
- Mi történt? - áll meg előttem nagy szemekkel. A táskámból előhalászom a papírt, amit az apjától kaptam. Nézegeti. - Ezt nem értem... - értetlenkedik.
- Apáddal találkoztam. Ez egy hivatalos dokumentum, én lettem a gyámod...
- Hogy mi?! Ez csak vicc? Vagy megtévesztés! - olvassa még egyszer végig. - De miért most? Mi változott meg a véleménye?
- Valaki rávette pár üzlettársát, hogy szakítsák meg az együttműködésüket... ő meg azt hiszi mi voltunk...
- De ha továbbra is elhagyják az üzlettársai, akkor szarban vagyunk... - szinte egyszerre sóhajtunk.
- Én mondtam neki, hogy mi nem tettünk semmit... gondold elhitte?

Jimin szemszöge

Mivel elegem volt a bezártságból és elvileg szabad vagyok, miért ne mennék ki a lakásból? Azt nem mondom, hogy nem aggódom, hogy apa emberei rám vadásznak valahol és elvisznek, de nem bírom ki bezárva még hónapokig... Így Yoongival elindulunk vásárolni.

- Olyan jó idő van. - mondom nagy boldogan és egymás mellett sétálunk a bolt felé. Boldog vagyok, ennyi idő után ismét kimozdulhatok.
- Igen, kellemes a délelőtti levegő, de siessünk, mert ma 30fokot mondanak... az nekem már túl meleg. - feleli Yoongi és belépünk a boltba.

Egy kisebb listát írtunk össze, így nem kellett autóval jönnünk, kézben simán elcipeljük a dolgokat.

- Elmehetnénk valamerre a hétvégén... - szól, miközben a sorok között nézelődünk.
- Nem korai? - kérdek vissza.
- Ha ne, hát nem...
- Nem úgy gondoltam! Menjünk! - mentegetőzöm.

Este felhívom legjobb barátomat, hogy elújságoljam a jó hírt.
- Jungkook volt. - magyarázza Tae, miután elmeséltem, hogy elvileg apám átadta a gyámságot Yoonginak, mert valaki az üzlettársait meggyőzte, hogy bontsák fel a szerződéseiket.
- Mi? - értetlenkedem.
- Jungkook segíteni szeretett volna, ezért apját megkérte kicsit segítsen be neked. - neveti el magát.
- Ez nem vicces! - akadok ki.
- Szerintem sem az, kínomban nevetek. Én sem tudtam róla egészen tegnapelőttig, már Kookiet leszúrtam miatta, mert ilyet csinált a tudtotok nélkül...
- Hát legalább szólhatott volna, szerintem beleegyeztem volna, már rühelltem a 4 falat.
- Elhiszem. Akkor sikeres volt...
- Igen, de kérlek állítsátok le a dolgot! Megkaptam, amit akartam.

Hát akkor most már csak nyugtom lesz apámtól. Holnap elküldjük a másik suliba a jelentkezésem. Kezd elrendeződni az életem?! Hát el sem hiszem!

- Olyan hamar eltelt az idő! - nyavajgok és a másik oldalamra fordulok.
- Ha nem kelsz fel, busszal mész a suliba! - förmed rám Yoongi, aki már öltönyben áll az ágy mellett kezében kávéval.
- Akkor megyek busszal. - morgom és a takarót a fejemre húzom.
- Rendben! A reggeli az asztalon! - hallom, hogy még kotorászik az éjjeli szekrényben, - Ne késs el! - és ezzel csend lesz a hálóban. Sóhajtok egyet. Már két hete elkezdődött az iskola, de nehéz beilleszkednem az új osztályba. Persze, ők már összeszokott csapatként viselkednek, már harmadik éve alkotnak egy osztályt, én meg az új vagyok. És mikor megtudták, hogy melyik gimiből jöttem át, bámultak mint borjú az újkapura. Kérdezték, miért jöttem el onnan, de az igazat csak nem mondhatom el...

Megszólal az ébresztőm és lassan kiszállok az ágyból. Még mindig nincs kedvem bemenni... a fene se gondolta volna, hogy ilyen nehéz egy új közösségbe beilleszkedni!
Megcsörren a mobilom. Tae az. Elpanaszkodom neki, hogy milyen szar nekem, de nem igazán veszi komolyan. Szerinte a nehezén túl vagyok, méghozzá apám uralmán. Mondjuk ebben igaza van azóta, hogy Yoongira átruházta a gyámságot tényleg nem hallottam felőle. És ez így jó!