A sors keze - Yoonmin, Taekook

39

Taehyung szemszöge

Reggel korán visszavittek a koliba. Gyorsan összeszedem az órákhoz szükségek füzeteket, könyveket és indulok is Jiminért. 

- Annyira örülök, hogy nincs semmi bajod! - ölelget haverom, mint akit ezer éve nem látott.
- Nyugi! Mondtam, hogy minden rendben van! - válaszolom és próbálom eltolni magamtól.
- De miért is rabolt el a yakuza főnök?- kérdi Yoongi.
- Nem rabolt el... magamtól mentem... Azt hiszi, ha Kookie megtudja, hogy apja elvitetett, majd észbe kap és haza megy. Nem értem a logikáját, hisz tudja, hogy a fiával már szakítottam. De most jön a java, suli után megint elvisz egész hétvégére...
- Mi van? - rökönyödik meg Jimin.
- Elég hosszú... - elmesélem nekik az egész sztorit töviről, hegyire. Ők sem éppen értik, miért így próbálja visszacsalni fiát...

Az autó ismét megáll a koli előtt, de most fel vagyok készülve rá, vagyis váltásruhával. Azt, hogy mit fogok vasárnap estig vagy rosszabbik esetben hétfő reggelig csinálni, arról halvány lila gőzöm sincs. Remélem nem akar semmi törvénytelenbe belevinni. Még ezt is kinézem belőle. Elgondolkoztam azon, hogy ellenkezem, de elbújni én biztos nem tudnék. Az emberei megtalálnának és akkor erőszakkal vinnének és még be is zárhatnak. Lehet sosem látnám meg többé a napfényt. Inkább engedelmeskedek és nagyobb esélye van a túlélésemnek.

Az úton csak bámészkodom kifelé az ablakon. Milyen szép környéken lakik ez a bűnöző. A kis út az erdőben kanyarog, mégis aszfaltozott, egy földes út nem megfelelő egy ekkora hatalmú személynek. 

- Már vártalak drága kis vejem! - üdvözöl Jungkook apja nyájasan. Mi a fene ütött belé??
- Jó napot uram! - válaszolom és hajolok meg, mikor elé érek. 
- A dolgaid pakold fel a szobádba, ugyanazt készítettem el, mint múltkor. Kicsit késtél, de eltekintek tőle. A vacsora tálalva és még be szeretnék neked valakit mutatni. - hadarja el mondanivalóját és csodálkozom, hogy lélegzetvétel nélkül meddig bírja.
- Rendben, sietek. - indulok meg a lépcsőn felfelé, szinte szaladva.
- Azért ennyire nem sürgős! Csak megfontoltan és óvatosan. - némi rosszallást vélek felfedezni hangjában. Lassítom lépteim és ledobom a táskám a szobában, gyorsan átvedlek. Még a suli uniformisom volt rajtam. Valami azt súgta hozzak magammal némi puccosabb ruhát, amit most fel is veszek. Így indulok az ebédlő felé. 

Elcsodálkozom, mikor Jeongho mellett egy másik férfit vélek felfedezni. Mindketten rám vezetik tekintetüket. 
- Elnézést a késésért! Nem akartam az iskolai egyenruhámban csatlakozni Önökhöz. - beszéltek illedelmesen. Ki a fene tudja, ki lehet a másik.
- Köszönöm Taehyung, hogy elfogadtad a vacsorameghívást! - nyájaskodik ismét a férfi. - Hadd mutassam be az idősebb fiamat, Jeon Woojint! - nyújtja felém a kezét, én pedig gyorsan közelebb lépek, hogy el tudjam fogadni.
- Kim Taehyung vagyok! Örvendek! - mondom, közben meghajlok. Kookie sosem mondta, hogy van bátyja... Azt mondta egyke ... Nem értem.
- Én sem tudtam, hogy van Jungkookon kívül még egy fiam... Nagyjából egy hete derült ki. - magyarázza, gondolom látta az értelmetlen tekintetem. - Mivel kisebbik fiam nem szeretne a pályámra lépni, ezért Woojin lesz az örökösöm. Jungkook azt tehet, amit csak szeretne. - kezdem felfogni a helyzetet. 

A vacsora közben nagyrészt apa- fia beszélget, olyasmi ügyekről, amikről én legszívesebben nem is szeretnék tudni. De sajnos itt vagyok és végig kell hallgatnom, nem állhatok fel és tűnhetek csak el. Próbáltam elterelni gondolataimat, hogy meg ne halljam a dolgokat, de nehéz volt. Nehezen, csiga tempóban telik el a vacsora. Jeon úr és fia a dolgozószobába távoznak, nekem meg csak annyit mondanak, nézzek nyugodtan körül, de távolabb az erdőbe ne nagyon menjek, mert eltévedek. Csak a szépen kivilágított udvarra megyek ki. Sötétben biztos nem mentem volna sétálni az erdőbe, nem akarok kint megfagyni. Most télen nem annyira vonzó az erdő, de nyáron biztos nagyon szép lehet. Pár perc múlva be is távozok a villába. Nagyon nincs kedvem járkálni, így szobámba visszahúzódok és felhívom Jimint.

Másnap reggel a szobalány kelteget, hogy már csak rám várnak a reggelinél. Kiugrom az ágyból és magamra rángatom a tegnap gondosan kikészített ruháim. A két férfi türelmesen várt a reggeliző asztalnál. Ismét elnézések közepette foglalom el helyem. Szerencsére reggelinél nem a munkájuk zűrösebb oldalát taglalgatták. Ennek nagyon örültem, enni is több kedvem volt.

- Taehyung - szólított meg Woojin. - Ha van kedved, sétálhatnánk az erdőben, kicsit megismerhetnénk egymást. Ma kivitelesen délelőtt van szabadidőm.
- Rendben. Jól hangzik! - egyezem bele, bár nem értem, miért akar pont engem megismerni.

Jungkook szemszöge

Pittyenik egyet az új mobilom. Ránézek. Donghyeon írt... Mi történhetett?

"A barátod már napok óta itt raboskodik apádnál... vagy már nem is fontos neked?" - áll az üzenetben. 

- Forduljon vissza! - kiáltok rá a férfire, aki épp a egy hajóval vinne át a tengeren Japánba.
- Máris uram! - válaszolja, de látszik rajta, hogy nem tetszik neki. - A pénzét megkapja, ezen ne aggódjon! - teszem hozzá, hisz ettől tarthatott, hogy nem fizetem ki...

A szárazföldre visszaérve rögtön hívom Taehyungot, de a mobilja ki van kacsolva. Kérlek, ne legyen semmi bajod! Egy taxit már a hajóról hívtam, így mire kiérünk ,már a mólónál vár. A sofőr nagyot néz, hogy ilyen messzire kell vinnie, de meglengetem előtte a pénzt és már úton is vagyunk. A besúgómat hívom, aki szintúgy nem veszi fel a telefont. Az ideg széttép, de próbálok magamba józan eszet diktálni. Kezembe veszem mobilom, hogy felhívjam apám és számot kérjem, de inkább a meglepetés erejével török be és hozom ki Taet. 

Csörög mobilom és Donghyeon hív.
- Na végre! Mik az infók? Tae hogy van?
- Ma csak egy pillanatra láttam, a főnök sok munkát ad, így szinte sosem vagyok a birtokon. Nem láttam rajta semmi bántalmazás nyomát, de az új ember nagyon az öreged kedvében akar járni... De hallottam, hogy az erdőről beszéltek.
- Sietek, ahogy tudok! Te is tudod, mik történtek már abban a kibaszott erdőben... csak úgy senkit sem visznek ki sétálgatni... AKIT ODA KIVISZNEK, SOSEM TÉR VISSZA! - üvöltöm a telefonba, nem törődve azzal, mit hall meg a taxis.

Taehyung szemszöge

- Ugye nem haragszol, hogy eljöttünk egy ilyen helyre sétálni? - kérdi kedvesen mosolyogva rám.
- Hogy érted, hogy ilyen? Hisz még így lomb és fű nélkül is szép a táj. Ez a folyó is olyan tiszta. - nézek körül.
- Akkor Jungkook nem mesélt ennek az erdőnek a titkáról? - nemlegesen rázom meg fejem.  - Szeretnéd megtudni? - kicsit félve, de bólintok egyet.