A sors keze - Yoonmin, Taekook

60

Taehyung szemszöge

- Köszönöm Jimin, hogy felhoztad a reggelit! - nehezen feltápászkodom, ülő helyzetbe húzom magam az ágy fejtámlájához némi segítséggel. A legjobb barátom, akivel tegnap kiabáltam ahelyett, hogy nyugodt körülmények közt megbeszéltük a dolgokat, még mindig mellettem van, mikor szükségem van rá. Ő még így is kedves velem. Felhozta a reggelit, figyelve arra, hogy csak olyat hozzon, ami a kedvencem. Milyen barát vagyok??? Elém teszi a kaját tálcán és a kis asztalra helyezi a narancslevet. Mosolyogva mellém ül.
- Hoztam egy csokit is erősítésnek! - teszi le azt is tálcámra. - Yoongi azt mondta megbeszélte a tanárnővel, hogy ma itt maradhass. Azt mondta neki, hogy tegnap meghúztad a lábad a kilátónál és nem tudsz járni. Így belement a dologba, ebédkor a hotel személyzete hoz neked fel enni valami finomat.
- Köszönöm! És sajnálom a tegnapit, kiborultam, hogy Mayt is meghívtátok...
- Szólhattunk volna. Csak meg szerettem volna mutatni, hogy jó fej... de megértettem, hogy nem kedveled, ezért nem is foglak ezzel zargatni. Ha visszajövök, csak ketten leszünk... nézhetünk filmet vagy játszhatunk a konzolon... ok? - kérdi kedvesen.
- Rendben. - válaszolom. Inkább nem bolygatom a témát, nem szeretnék több kellemetlenséget okozni.
- Hogy vagy?
- Hát a hasam fáj. - húzom fel a pólóm és mutatom meg a lila foltokat. - És a könyököm is.
Jimin leveszi róla a kötést, én sokat nem látok belőle, de a tekintetéből rájövök, hogy elég csúnya lehet. Lefertőtleníti és beköti, közben párszor fel is szisszentem, eléggé fáj és csipi ez a cucc. A hátamon lévő horzsolásokat is megnézi, de azok nem olyan vészesek, csak sebtapasz kerül rá. A sípcsontomba is jól belerúgtak, szintén elszíneződött.

Miután Jimin nagy nehezen távozott, én hamar unatkozni kezdek. Tv-t kezdem nézni, de így délelőtt uncsi műsorok mennek, ezért kikapcsolom. Lassan lecsukódnak a szemein és mély álomba merülök.

Kopogásra ébredek, lassan kibotorkálok az ajtóhoz. A személyzet az, meghozták az ebédem.
Miután jóllaktam, bekapcsolom a TV-t. Keresek valami nézhetőt és ledőlök az ágyra. Hamar megunom. Az órámra nézek. Még csak 14 óra, mire visszaérnek a többiek megőszülök.

Vajon Jungkook miért nem hívott még? Lehet, csak nem akar zavarni. Vagy azt várja, én hívjam?

Hoseok szemszöge

- Hé! Hoseok! - szólít meg az egyik osztálytársam első szünetben. Meglepődöm, a nevemen szólított nem sűrűn szólítanak. Általában loosernek vagy semmirekellőnek neveznek. Felnézek rá félelemmel és némi kíváncsisággal. Valószínű a házimat szeretné.
- Tessék? Miben segíthetek, Jun? - hangom megremeg.
- Tényleg Jungkookkal lógsz? - érdeklődik. Most erre mit mondjak?! Bár többen is látták tegnap, hogy szüneteket együtt töltöttük, de az nem jelenti, hogy ma is így lesz. Csak bólintok egyet, tagadni nincs értelme. Jun rám mosolyog és visszamegy a haverjaihoz és beszélgetni kezdenek. Remélem Jungkook, nem haragszik meg. Bár nem is tudtam volna letagadni, hisz sokan látták. Bár ezzel nem állítottam, hogy barátok vagyunk. Én sem tudom, hogy azok vagyunk vagy leszünk-e.

Második szünetben kénytelen vagyok elhagyni a termet, megszomjaztam. Reggel nem mertem vizet hozni, mert nagy zajjal járt volna és felkeltettem volna Jungkookot. Így az állott víz ízű csapvizet kell ma fogyasztanom. Nem értem, hogy lehet, hogy a koliban folyó csapvíz iható, míg a suliban lévőről ez nem mondható.

-Hoseok! - hallom meg JK hangját mögöttem, mikor már a fiú WC-be léptem volna be. Megállok, becsukom az ajtót és fordulok meg. - Már mindenhol kerestelek! - mondja mosolyogva.
- Bocsi... - szégyenlem el magam, hogy az idejét pazarolom.
- Ne kérj bocsánatot...nem szükséges.
- Csak vizet szeretnék inni... - mutatok a WC felé.
- A büfé arra van. - feleli.
- Nincs pénzem venni... - hajtom le fejem.
- Gyere, meghívlak! - fogja meg karom és húz magával. Még véletlenül sem mondhattam nemet.

 Sok olyan dolog történt velem nagyon rövid idő alatt, ami még soha. Először mikor May kedvesen bánt velem, azt hittem, csak jót szórakozik rajtam. Azt szép lassan megbíztam benne és ő nem élt vissza vele. Az első gazdag ember, aki nem csak játékszerként bánt velem, hanem egyenlő félként. Majd Jimint meggyőzte, hogy kérjen bocsánatot, amiért bunkó volt velem. És megtette. Emberként kezdett viselkedni velem. Most pedig Jungkook is kedves velem, nyíltan mindenki előtt mutatkozik velem.

A büfénél sokan vannak, mégis pillanatok alatt ránk kerül a sor, mert előreengednek. Mindenki nagy szemekkel néz minket. Engem ez kellemetlenül érint, nem szoktam hozzá. Általában átnéznek rajtam. Ahogy Jungkookal sétálok a diákok közt, összesúgnak mellettünk.
- Gyere, üljünk le! - nyomja kezembe a kólát.
- Köszönöm. - mosolygok rá.
- Órák után elmegyek, meglátogatni Taet. Ha gondolod eljöhetnél velem. A kis barátnőd is biztos örülne neki... - ajánlja fel, én pedig elvörösödöm.
- May nem a barátnőm! Csak jó barátok vagyunk! - hadarom el a mondandóm.
- Nah, jössz? - kacsint rám.
- Nem. Nem hagyhatom magára Linlint!
- Kit? - néz bután.
- A cicát. - suttogom, nehogy valaki meghallja.
- Oh. Róla teljesen elfelejtkeztem. - ismeri be.

Csengetéskor a termembe megyek, ismét érzem magamon az osztálytársaim tekintetét. Megváltozik most az életem az iskolában? Jó értelemben vagy rossz értelemben? Tényleg lehet az előttem álló fél év ebben a gimnáziumban nyugodt és kellemes. Ha May, Jimin és Jungkook kiáll mellettem nem fognak többet bántani? Bár ha Taehyung vissza fog jönni, Jungkook el fog felejteni... vagyis a legbefolyásosabb diák, már nem is fog mellém állni. Hisz, ha a barátai visszajönnek én már érdektelen leszek számára. Ez a szomorú igazság.

Ezek tudatában üldögélünk és ebédelünk meg együtt.

Órák után egyedül indulok ki az osztályteremből. Ahogy megcsörren a mobilom, megugrom, mert megijedek. Csak May lehet az, kihalászom a táskámból és a kijelzőre pillantok, és igazam volt, ő az. Ki más keresne ilyenkor?
- Szia, May! - szólok bele.
- Szia, Hoseok! - kiabál vissza, amitől szinte megsüketülök. - Képzeld... - kezd bele az aznapi történtekbe, amit szívesen hallgatok meg. Kilépek az iskola kapuján és sétálok lassan a koli felé. Közben teljesen elfelejtkezem róla, hogy most szabad préda vagyok, mivel elhagytam a suli területét. Lassan és komótosan sétálok és mosolyogva hallgatom a lányt. Az egyik osztálytársam hangjára összerezzenek, erre tudatosodik bennem, hogy veszélyben vagyok. A többi diákkal együtt hagytam el az iskolát. Ennyire hülye vagyok, ha Mayjel beszélek mindenről elfelejtkezem, ami körülöttem történik. Simán elkaphatnának, de ehelyett csak elmennek mellettem. Ügyet sem vetnek rám. Még mindig remegek, mikor előttem befordulnak az első sarkon. De miért? Hisz szabad préda vagyok! Ehelyett kikerültek és tovább haladtak. Nem bántottak?!

- Figyelsz te egyáltalán?! - kiált rám May a telefonon keresztül - Hoseok!
- Bocsi. Elbambultam... - ismerem be.
- Akkor minek jártatom én a szám? Szólhattál volna, hogy nem is érdekel...
- Nem erről van szó. Csak az osztálytársaim mentek el mellettem...
- És? Inkább velük mentél volna? - hallom a csalódottságot a hangján. May okos, de most nem éppen használja az agyát.
- Ugye ezt te sem gondolod komolyan?! Kint vagyok az utcán... simán megverhettek volna... - akadok ki.
- Ups. Teljesen elfelejtettem... de a lényeg, nem bántottak... - neki könnyű ilyet mondani... - Beszéltél ma Jungkookkal?
- Igen, minden szünetben velem volt... még kólát is vett nekem.
- Hogy mi?! Tőlem meg semmit nem fogadsz el! - morogja. - Lehet az új barátod végett nem bántottak... - teszi hozzá. - Mondtam én, hogy mutatkozhatnánk mi is a suliban és koliban is együtt. Elegem van ebből a bújócskából!

-------------------------------------------------------------------------------

Kedves Olvasóim!

Be kell jelentenem egy nagyobb szünetet, ami kb 2 hónapot jelent. Sajnos a sok munka miatt teljesen elhanyagoltam az írást és ritkán tudtam új fejezetet hozni.

Megértéseteket köszönöm!