A sors keze - Yoonmin, Taekook

56

Taehyung szemszöge

Jimin szerintem ma már nem jön vissza, kezembe veszem mobilom, hogy beállítsam az ébresztőt.
Upsz, 35 nem fogadott hívás... Lehet magammal kellett volna vinnem a telóm. Tudhattam volna, hogy Kookienak nem volt elég, hogy 6-szor beszéltünk... Megnyomom a hívás gombot, nem törődve azzal, hogy már hajnal 1 van. Lehet még mindig a visszahívásomra vár. Vagyis tuti.

- Tae? Minek is van neked mobilod? - kérdi kicsit mérgesen JK.
- Szívecském, 9 körül beszéltünk utoljára... és úgy búcsúztunk el, hogy reggel beszélünk... ezért mikor átmentünk az osztálytársunk szobába nem vittem magammal a telóm...
- De hiányoztál, hallani szerettem volna a hangodat lefekvés előtt! Annyira rossz nélküled! - már nem volt egy csepp méreg sem a hangjában, csak nyavalyog...
- Még egy teljes napja sem jöttem el! - akadok ki kicsit. - Mi lesz veled vasárnapig?
- Meghalok! Magányosnak érzem magam!
- Dramaqueen! - nevetem el magam. - Talán nem kellene egyedül lenned szünetekben, vannak osztálytársaid... néha beszélhetnél is velük!
- De ők nem olyan érdekesek... béna témáik vannak... és sosem szólnak vissza nekem...
- Talán mert nem akarják, hogy apád ártson nekik...

Fél óra beszélgetés után nagy nehezen lerakjuk a telefont és én hamar be is alszom.

Kopogásra kelek, nehezen feltápászkodom és beengedem Jimint.
- Legközelebb vidd magaddal a kulcsot! - motyogom két ásítás közt.
- Bocsi, nem gondoltam rá, hogy ilyen sokáig alszol... reggelizni nem is fogsz? - néz rám csodálkozva, hogy még mindig pizsamámban vagyok.
- Miért, mennyi az idő?
- 9 óra.
- Ilyen sokáig aludtam? Basszus! - kutatni kezdek a bőröndömben. Kiválasztva a mai ruháimmal a kezemben megyek be a fürdőbe és gyors mosakodás után felöltözöm, majd leszaladok reggelizni.

Miután Kookieval beszéltem hajnalban, teljesen megfeledkeztem az ébresztő beállításáról. Szinte utolsóként fejezem be a reggelit. 10kor már indulunk a tokiói toronyba.

Kicsit idegesen álldogálok Jimin mellett a torony lábánál. Van némi tériszonyom. Lehet, jobb lenne nem felmenni a kilátóba, hanem megvárnám az osztályt itt lent.

Fél óra várakozás után elindulunk felfelé. Jimin rávett, hogy mégis menjek fel. Megígérte, velem marad egész végig. Amint felérünk a kilátóba, teljesen meg is bánom, hogy nem maradtam lent. Ebben a magasságban meg is szédülök, amint lenézek. Visszahúzódom a nagy ablakoktól és úgy nézelődöm, így annyira nem érzem a magasságot. Pasim hív, jó sokáig bírta nélkülem, már dél van. Felveszem.
- Szia Kookie! Lehet szakadozni fog a vonal, a tokiói toronyban vagyunk. - magyarázom.
- Szia! Rendesen hallak. - hallom hangján, hogy mosolyog. Örülök neki, hogy már nem olyan nyavalygós a hangja, mint hajnalban. - Hiányzol!
- Te is, nagyon! Büszke vagyok rád, hogy ilyen sokáig nem hívtál!
- Nehéz volt! De neked is kell a kikapcsolódás, remélem jól érzitek magatokat!
- Persze, amíg nem nézek le, addig nincs gond. - nevetem el magam.
- Ha vége a sulinak, hívlak, pár perc és becsengetnek! Szeretlek!
- Szeretlek én is! - válaszolom és nyomom ki a mobilom.

Az osztálytársaim élvezik a kilátást. Szemem sarkában látom meg Mayt, ahogy videóz kifele az ablak mentén. Ennek mi értelme? Egy videón újranézni nem olyan, mint élőben... Szinte akármikor ide tud jönni. Ennél okosabbnak gondoltam. Amikor végzett, visszament a többi lányhoz.
Miután mindenki kinézelődött, megjelent az idegenvezetőnk és elmesélte a torony történetét és milyen híres épületet láthatunk, ha kinézünk. Érdekes találtam az elhangzottak nagy részét, de az én figyelmem is lelankadt egy óra múlva. Jimin nagyrészt mobilozik mellettem vagy éppen mutogat nekem a mobilján hülyeségeket. És a többiek sem éppen az idegenvezetőre koncentrálnak, csak a tanárnő issza minden egyes szavát a férfinak. A tanárnőt lehet, hogy inkább a pasi érdekli, mint a torony.

- Gyerekek! - visítsa a tanárnő. - Remélem ti is olyannyira élveztétek az előadást, mint én. Most az étterembe átmegyünk megebédelni, aztán még kaptok némi szabadidőt. Vásárolgathattok a tornyon belüli üzletekben vagy bemehettek az akváriumba, galériába, múzeumba.

Ebéd közben a prospektust nézzük Jiminnel.
- A One Piece kiállításra be kell néznünk! - mondja teli szájjal haverom.
- Rendben. De ne beszélj teli szájjal, ez nem a suli büfé! - súgom neki oda. Elszégyellve magát bólogat. Ezután nem is beszélünk, míg nem végzünk az evéssel. Még mindig nem nőtt fel.

- Mit terveztek? - jön oda hozzánk Yoongi, miután felállunk az asztaltól.
- One Piece múzeumba megyünk! - jeleneti ki Jimin.
- Arra külön kell jegyet vennetek! - okít ki minket a tanár úr.
- Annyira nem olvastam el a prospektust. - vallom be. - Engem az akvárium jobban érdekel.
- Most akkor mégsem megyünk? - biggyeszti le Jimin az ajkait.
- Ha van pénzed, mehetünk! - felelem.
- Képzeld, van! - ölti ki nyelvét, mint valami óvodás.
- Ok. - nevetem el magam. - Te merre mész? - fordulok Yoongihoz.
- Hát engem az a kiállítás nem érdekel, szerintem a galériába megyek be. Az akvárium is érdekel, ha gondoljátok azt együtt is megnézhetjük. - ajánlja fel.
- Oké. Akkor egy óra múlva itt találkozunk! - mondja lelkesen Jimin és indulunk el a One Piece kiállításra.

A kiállítás és az akvárium is érdekes volt, de pillanatokon belül végig lehetett menni rajta, így most itt ülünk az egyik kávézóban és a többiekre várunk. Nem tudom, hogy bírnak ennyit nézelődni. Egy forró tea és egy süti, ilyen hidegben nagyon jól esik.
- Eddig hogy érzitek magatokat? - kérdi Yoongi.
- Jól. - válaszolom.
- Ez nem volt meggyőző! Mi a baj? - érdeklődik.
- Semmi, de kicsit unalmas ez a sok múzeumozás, ezeket már mind láttam. - vallom be.
- Tényleg? - lepődik meg Jimin is. - Ezt sosem mondtad!
- Téged sosem érdekeltek ilyesmik!
- Ez igaz. - neveti el magát. - De most nagyon jól érzem magam, és érdekes voltak a kiállítások. A palota is szép volt, csak sokat beszélt az idegenvezető...
- Szerintem a kiránduláson hallott infók nagy részére nem fog senki emlékezni... egyáltalán nem tudta fenntartani a hallgatók figyelmet a férfi, 10 perc után szinte mindenki már a mobilját nyomkodta... - magyarázza Yoongi.
- Csak a tanárnő ette szavait. - vágja Jimin közbe, amire nevetni kezdünk. Akkor nem csak nekem tűnt fel.
- Lassan szedelőzködjünk, 5 perc múlva a kijáratnál kell lennünk. - néz órájára a tanár úr.

A Tokió torony melletti templomba megyünk még be, utána már vacsora a hotel éttermében. Hamar eltelt  mai nap. Vacsora után Yoongi áthívott magához engem és Jimint. Amiről még ekkor nem tudtam, hogy May is ott lesz.