A sors keze - Yoonmin, Taekook

93

Hoseok szemszöge

Miután megérkeztünk hozzám, nagy sóhajjal ülök le ágyamra. May kérdően néz rám és mellém helyezkedik.
- Neked sincs kedved visszamenni, igaz? - kérdi keserédes mosollyal. Megrázom a fejem.
- Nem, de ez nem újdonság. Bár az utóbbi időben nem piszkált senki... Még normálisan is telhet az utolsó félévem. - gondolkodom el.

- Menjünk el sétálni! - ugrik fel a lány az ágyamból, miután bepakoltam a táskámba. Leteszem az íróasztalom mellé a bőröndöm, May mellém áll és kézen fog. Meglepődöm, de megszorítom a kezét és sétálni indulunk, persze elengedi a kezemet, mikor kilépünk a szobából. Bizsereg a bőrfelület, ahol May érintette a kezem. Leszegem tekintetem és követem ki a házból.

- Héé! Hoseok! - hallok meg egy kiáltást messziről. Ezt a hangot ezer közül is megismerném és őt most a hátam közepére sem kívánom. Túlságosan jól nevelt vagyok ahhoz, hogy úgy téve mintha meg sem hallottam volna tovább menjek. Körbe nézek, merről jött a hang. Az utca túlfeléről integet egykori osztálytársam, a minden lébe kanál Yong. Nem elég, hogy pletykás, még bunkó is... Elindul felénk. 
- Szia Yong! Ezer éve nem találkoztunk. - üdvözlöm. May pedig bólint köszönésképp.
- Ki ez a jó bige? - suttogja a szokásos "kedves" stílusában. May megrökönyödve néz rá, majd rám. Nem süket, hogy ezt ne hallja meg. - Ne mond, hogy a csajod?! Biztos nem! Egy ilyen senkiházi, mint te ilyen elsőosztályú kisasszonnyal... - ordibálja hangosan, majd neveti el magát gúnyosan. - Mi ez channel kabát? Még pénzes is vagy? Hűűű... - fordul May felé. Nagy lélegzetet veszek, valamit mondanom kellene. De mit?! - Amúgy Yong vagyok,  amint látod iszonyat jóképű... - mosolyog a lányra. - És a szerencsédre szingli! Hogy is hívnak, kis virágom?
- Nem vagyok virág! - feleli kimérve May. Hogy tud ily nyugodtan válaszolni? - Főleg nem a tied! - néz a srácra megvetéssel. Ez ijesztő! - És tudd meg - felemeli az úját és mutogat Yong arcába. - Hoseok nem senkiházi! Ne sértegesd a páromat! - emeli fel a hangját, megfogja a kezem. Mielőtt még Yong észbe kapna, elsietünk mellette. Megilletődve sétálok May mellett, ég a pofán, amiért neki kellett megvédenie engem. De hogy a párjának nevezett, a szívem hevesebben kezdett dobogni. Tudom, hogy csak azért mondta, hogy visszavágjon annak a tahónak, de akkor is, jó érzés volt. De nagyon szégyellem magam, hogy én semmivel sem vágtam vissza Yongnak. Miért vagyok ennyire gyáva?!

Két sarokkal arrébb May hirtelen megáll, én is mellé állok. Nem merek se mozdulni, se ránézni. Jó pár percig csendben ácsorgunk.

Most vagy soha. Nagy levegő veszek, elengedem a lány kezét, mire ő felnéz rám. Szemébe nézek, majd átölelem. Nagy szerencsémre viszonozza az ölelést. Nah itt a bátorságom el is akadt. Lehet mégsem kellene elmondanom, mit érzek. Kis idő múlva kibontakozunk az ölelésből és visszamegyünk hozzám. 

Megágyazok Maynek az ágyamban, a saját ágyneműm pedig leteszem az ágyam mellé a földre.

May szemszöge

Még mindig össze vagyok zavarodva. Amikor az a fiú Hoseokot kezdte szidni majd felrobbantam. Olyan érzésem volt, mintha az én szívembe döftek volna tőrt. Nem is gondolkodtam azon, mik is szaladnak ki a számon, csak meg akartam védeni a barátom. Én velem is hogy mert az a mitugrász beszélni. Fortyogok, miközben a zuhany alatt áztatom magam a forró vízzel. Remélem Hoseokot nem sértettem meg az önérzetét, hogy én lány létemre védtem meg...
Ahogy megölelt, melegséggel töltött el.

Fürdés után rögtön bebújtam az ágyikóba. Megpaskoltam magam mellett az ágyat, hogy üljön mellém a drága barátom is. A notebookomat az ölembe teszem.
- Nézzünk valami filmet, mit szólsz? - kérdem, Hosoek ránéz az órájára.
- Egy film belefér... - feleli mosolyogva. 

Egy vígjátékot nézünk, ami nem igazán sikerült érdekesre. Szerintem néztük vagy 15percet és én ásítozni kezdek. Hoseok vállára teszem a fejem és becsukom a szemem. Ismét érzem, hogy kellemes melegség járja át a szívem. 
- May, szerintem feküdj be rendesen az ágyba. - suttogja. Lecsúszok a párnára és becsukom a szemem. Érzem, ahogy Hoseok kiveszi a notebookot a kezemből és lecsukva az asztalra teszi. Érzékelem a mozgást körülöttem, de nem reagálok rá. Besüpped mellettem az ágy és a takarót a nyakamig húzza.
- Jó éjt, May! - súgja fülembe Hoseok és megpuszilja a homlokom. Nem merek mozdulni, tettetem, hogy alszok. - Szeretlek! - teszi hozzá és leszáll az ágyról. Lekapcsolja a lámpát és lefekszik a földre. Szemeim kinyílnak, de továbbra is mozdulatlan vagyok, nem szeretném, hogy észrevegye, hogy hallottam, mint mondott. 

Ezek után szinte egész éjszaka nem tudtam aludni. Persze Hoseok úgy húzta a lóbőrt...
Mire elaludtam volna, Hoseok anyja keltett minket, hogy elkészítette a reggelit. Próbáltam egész idő alatt természetesen viselkedni, nem tudom, mennyire sikerült.

Apám természetesen elküldtött egy autót értünk, ami a koliba furikáz minket. Vagyis nyugodtam itt sem tudom megbeszélni a dolgokat Hoseokkal, a sofőr rögtön köpne apának.
Bár először magamba kellene rendeznem, mi érzek.

- Nagyon csendben vagy... gond van? - kérdi összehúzott szemöldökkel Hoseok.
- Nem semmi. - vágom rá idegesen, lehet kicsit gyorsan is, a kelleténél. - Csak azon gondolkozom, elpakoltam-e mindent, amit szerettem volna... - füllentek.

Koliba beérve felvesszük a kulcsainkat.
- Bedobom a szobámba a bőrödnöm és jövök megnézni az új szobád. - ugrok ki a liftből és viharzok meg a szobám felé. Furi lesz egyedül, se Hoseok, se macska. Pedig mindketten a szívemhez nőttek. Kinyitom a zárat és feltépem az ajtót, ihh de állott szag van. A táskám leteszem a szoba közepére, gyorsan kinyitom az ablakot és szaladok a legfelső emeletre. 

A szoba előtt találom Hoseokot.
- Be sem mentél még? - kérdem csodálkozva.
- Azt mondtad, várjalak meg. - mosolyog rám és kinyitja az ajtót. Ekkor Jimin száguld el mellettünk. 
- Sziasztok! - tűnik el a szomszéd szobába, mire visszaköszönénk. Már csukja is be az ajtót és rohan le a lépcsőn.
- De sietős neki... - jegyzem meg és belépünk a vadiúj helységbe. - Váó. Ez tök jó...
- És csak az enyém. - húzza be bőröndjét maga után. 
- Melyik lesz az ágyad? 
- Szerintem ez jobb... - ül le a bal oldali ágyra. - és még kényelmes is. 
Mellé ülök. 
- Ez sokkal kényelmesebb, mint az én szobámba lévő... cserélünk ágyat? - nevetem el magam. 
- Nem. - feleli.

- Hoseok! - szólítom meg egy idő után. - Hiányozni fogsz! - vallom be.
- May, attól, hogy külön költöztünk, még minden nap látni fogjuk egymást. - mosolyog rám kedvesen. Hát ez most úgy hangzott, mit egy szakítás...