A sors keze - Yoonmin, Taekook

97

Jimin szemszöge

Már másfél hét is eltelt azóta, hogy Yoongi szakított velem. Úgymond beletörődtem. De még mindig szeretem. Több tantárgyból is bekaszáltam már egyest... Nem tudom összeszedni magam. Hiába ülök minden nap a tankönyvek felett, nem marad meg a tanultakból semmi. Azt hiszem már Tae is feladott, nem próbál meg beszélgetni sem velem, csak köszönünk egymásnak. Magányosnak érzem magam... hát tényleg egyedül maradtam.

Csörög a mobilom, felveszem az asztalról és meglátom az Apa feliratot a kijelzőn. Már csak ő hiányzott.
- Mond! - veszem fel a telefont.
- Szia, fiam! Hát így kell üdvözölni apádat? - kérdi gúnyosan.
- Tudtommal kitagadtál... - vágom rá. 
- Még mindig nem gondoltad meg magad?
- Nem! - felelem egyhangúan.
- Az igazgató felhívott, hogy romlanak a jegyeid... - sóhajt egyet. - Látom, építgeted a jövőd! - ennyi rosszindulat, hogy lehet egy emberben...
- Mi közöd a jegyeimhez? - mordulok rá.
- Vagy majd eltart a fiúcskád? - neveti el magát.
- Mond már, mit akarsz! - üvöltök bele a telefonba.
- Hogy vedd el azt a lányt! Akkor minden rendbe jönne... - komolyodik el apám hangja. Nem válaszolok rá csak kinyomom a hívást. A fene sem veszi el azt a lányt. De miből gondolja, hogy most változtatok a döntésemen. Majd beugrik. Valahonnan megtudta, hogy szakítottam Yoongival. De kitől? Mármint azt mindenki látja rajtam, hogy magam alatt vagyok, de csak pár ember tudja, hogy párkapcsolatban éltem. Tae, Kookie, May és Hoseok... de egyikükből sem nézem ki, hogy eladta volna apámnak az infót. Vagy mégis?! Tae az utóbbi napokban nem akar beszélgetni velem... May csak egyszer próbált velem beszélni, de elhajtottam. Hoseok szegény, apa biztos sok pénzt fizetne az infókért. Kookiet kétlem, hogy meg lehetne venni, ő az aki másokat veszteget. Most tényleg mindenkiben az ellenséget kellene látnom. Nem! Ők a barátaim! 

Az életem teljes monotonitás, felkelek, elmegyek suliba, hazajövök, a könyvek fölött ülök és lefekszem. Ennyiből állnak a napjaim.

Jungkook szemszöge

- Ez már engem is nyugtalanít... - felelem Taehyungnak, mikor meglátom előttünk pár méterrel cammogni Jimint. - Hogy tudnánk neki megkönnyíteni a dolgot?
- Nem tudom... Már mindent megpróbáltam. Többször elhívtam, hogy menjünk együtt enni vagy csak mozduljunk ki, de lerázott. Majd hagytam, had gondolkodjon... de semmi javulás. Még tanulni sem tanul, mi lesz vele... - suttogja Tae. Most ismét Jimin a téma, de nem annyira idegesít, mint a régebbi sztori. És Yoongi sem hajandó beszélni, miért is szakított Jiminnel. Pedig olyan jól megvoltak, vagyis én úgy láttam. Bár külső szemlélődőként nem láthatunk bele egy kapcsolat problémáiba sem. 
- Történhetett valami a szünetben?
- Nem mondott semmit... 
- Lehet még egyszer meg kellene kérdezni a tanár urat... 
- Nem! Ezt nem teheted! - kiállt rám Jimin, aki előttem terem. Annyira hirtelen történt, hogy véletlenül neki is mentem. 
- Nyugi! - felelem és megfogom a vállát, mert az ütközéstől megimbolygott. De úgy látom ez annyira nem érdekelte, csak mondogatta "Ne beszélj vele, ne! Csak ezt ne!". Csak annyit nyögök ki, hogy "rendben", egyáltalán nem tudom, mire véljem ezt a fajta viselkedését. Ennyire elveszettnek sosem láttam. 
- Jimin! - szólítja meg Tae barátját. - Ha nem akarod, hogy beszéljünk Yoongival, tanulnod kell! Ha még egy egyest szerzel, kikérdezzük az exedet, mi történt... 
- Rendben... - suttogja, majd lassan elindul a suli felé. 

- Nem semmi, Tae! - húzom félre szerelmem, mikor beérünk az iskolába.
- Ha sikerül ezzel rávennem a tanulásra, akkor legalább a jegyei nem romlanak le... nagyon remélem lassan túl lesz a szakításon... ez az első igazi szerelme... ezen nehéz túltennie magát az embernek...
- Tapasztalatból beszélsz? - kérdem pimaszul.
- Rajtad kívül csak viszonzatlan szerelmeim voltak, de nem akarok róluk beszélni... - jelenti ki és eltűnik az osztályteremben. Pedig kíváncsi lettem volna.

Hoseok szemszöge

Bekopogok a tanáriba.
- Jó napot! Min tanár urat keresem! - szólok be a résznyire nyitott ajtón.
- Itt! - szólal meg a tanár úr az íróasztala mellöl. - Mi szél hozott? - sóhajt egy nagyot. Nem is tudom, hogy kérjem meg rá, hogy nézze át a motivációs levelemet... mégis csak tudom, hogy egy diákkal kikezdett. Remélem nem fog elutasítani, mert jóban vagyok, vagyis jóban voltam Jiminnel...
- Az egyetemi felvételihez kérnek egy angol nyelvű levelet... kérhetnék Öntől segítséget? - kérdem bátortalanul. Nagyon sóhajt. Ez nem jó jel. Rám néz kedvetlen tekintettel.
- Persze. - nyújtja felém a kezét, hogy elvegye a kezembe szorongatott levelet. Átadom. Kezével int, hogy üljek le a mellette lévő székre. A levél olvasása közben hümmög. 
- Nem jó? - érdeklődöm, mikor felemeli a tekintetét rám.
- Kezdésnek, nem rossz... de a felépítése kicsit csapongó... ezt - mutat rá egy mondatra. - jobban ki kellene fejtened... ha gondolod, holnap át tudom nézni.
- Holnap szombat. 
- Hazamész hétvégére? 
- Nem.
- Akkor gyere át a 10 környékén a szobámba, azt segítek... nyomtasd ki az egyetem követelményeit és készíts egy vázlatot hozzá.
- Rendben! Köszönöm! - elköszönök és visszaszaladok az osztályomba. 

- Merre voltál? - kérdi Junso, az osztálytársam, mikor épphogy beértem csengetésre.
- Csak az egyetemi felvételihez csatolandó levelemhez kértem segítséget... - válaszolom.
- Valamelyikhez kérnek levelet? - értetlenkedik.
- Igen, ráadásul angolul... - kikerekednek szemei.
- Te valami iszonyú kemény egyetemre készülsz. - neveti el magát. A tanár, aki azóta megérkezett, jól leszidta a hangoskodásért.

Amióta visszajöttem a téli szünetből mindenki normálisan kezdett el viselkedni velem. Annyira hihetetlen. Főleg, hogy May már elkürtölte a fél giminek, hogy járunk. Persze én kicsit elleneztem, de hát nem nagyon zavartatta magát emiatt. Az utolsó félévemet nem félelemben kell eltöltenem, ezt sem hittem volna. 

Órák után megállok az aulában, hogy bevárjam Mayt. Szinte ő az utolsó az oszályából, aki elhagyja a termet a barátnőivel. Állandóan vihorászva jönnek ki, majd mikor elköszön a lányoktól, tejesen megváltozik. Amikor velem beszél, mindig olyan éretten viselkedik. 
- Sok házim van. - mondja szomorúan.
- Segítsek benne? - ajánlom fel, amire bőszen bólogat.
- Sikerült megnézetned az angolt? - kérdi.
- Igen, de át kell dolgoznom... A tanár úr holnap segít nekem.
- Privát óra? - gúnyos mosollyal oldalba lök gyengéden. Értetlenül nézek rá. - A végén rád hajt a tanár... - nevetem el magam erre a furcsa gondolatra. Majd komollyá válik a tekintetem.
- Ugye nem mondod komolyan?! - ijedek meg, hogy a tanár tényleg félre értett volna a kérésemet. Most barátnőm tör ki nevetésben.
- Láttad volna a tekinteted! 
- Beszarattál! - nevetem el magam ismét. - Ma készítenem kell egy vázlatot, hogy mit kell beleírnom. Túlságosan kicsapongó az irományom... - magyarázom és jókedvűen térünk vissza a koliba.