A sors keze - Yoonmin, Taekook

106

Jimin szemszöge

Szeretem Yoongit! Mindent megteszek azért, hogy ne kerüljön börtönbe. Ha ehhez az kell, hogy elvegyem a lányt, hát megteszem. Az arcomról a száradt könnyeket letörlöm és indulok ki a szobámból emelt fővel. Ha ez a sorsom, akkor beletörődöm. 

Leérek a nappaliba, ahol apa a mobilján beszél valakivel, anya pedig mellette toporzékol. Nem tudom, mi baj lehet, de annyira el vannak foglalva vele, hogy még azt sem veszik észre, hogy mellettük állok és köszönök nekik. Vagy csak nem is akarnak észre venni. Mivel ügyet sem vetnek rám, leülök a fotelba.

- Jimin, - szólít meg apa miután befejezte a telefonálást. Akkor mégis észre vettek. - Gyere csak ide! - felállok a helyemről és elé sétálok, mint egy jó kisfiú.
- Tessék? - nézek rá kérdőn.
- A ma esti közös vacsoránk elmarad... el kell mennünk anyáddal és szerintem csak holnap tudunk visszajönni... - hadarja el. 
- Értem. - felelem csalódottan, mármint megjátszom a csalódottat.

Visszaültem a fotelba és figyeltem, ahogy szüleim felmennek az emeletre. Egy kis idő után kettesben jó kedvvel jönnek le a lépcsőn. Amint megláttam, hogy apa kezében nincs ott a notebookja, nekem is jó kedvem támadt. Nem üzleti találkozójuk lesz, ezért a laptopját a dolgozó szobájában hagyta.

A nappaliban maradtam és az ablakon figyeltem, míg el nem hajt az autó velük. Azt hiszem mázlim van. Kaptam még egy lehetőséget arra, hogy megszerezzem a felvételeket. Próbáltam a személyzet előtt nem feltűnően viselkedni, ezért nyugodtan megvacsoráztam. Mivel szüleim nem töltik itthon az éjszakát, a személyzet nagy része is előbb haza mehet. De így is a tervemet csak késő éjjel kívánom véghez vinni. 

Ha meglesznek a felvételek, kitörlöm őket és nem lesz bizonyítékuk Yoongi ellen. Ismét együtt lehetünk, boldogok lehetünk. Akár már ma éjszaka is eljöhet értem. Erre a gondolatra egy nagy mosoly terült el az arcomon. Alig várom, hogy felhívhassam szerelmem és közölhessem vele a jó hírt. Megnézném a meglepett képét közben, hisz ő abban a hitben van, hogy én nem is tudok a zsarolásról.

11 órakor már nem bírom tovább a várakozást. Elhagyom a szobám a dolgozószoba kulcsával a kezembe. Hallgatózom egész úton, de nem hallok zajokat, mindenki nyugovóra tért. Némi megkönnyebbüléssel érek a célomhoz. A kulcsot a zárba teszem és elfordítom, kattan a zár és nyikorgás nélkül nyílik az ajtó. Bemegyek és magam mögött kulcsra zárom az ajtót. A mobilom előveszem a zsebemből és bekapcsolom rajta a világítást. Nem kockáztathatom meg, hogy a lámpa fénye esetleg kiszivárogjon a folyosóra és valamelyik alkalmazott, aki esetleg erre jár, meglássa. A telefonom lámpája bőven elég fényt ad ahhoz, hogy megtaláljam az utam az asztalig, ahol apám notebookja hever. Jackpot! Majdnem felkiáltok, de időben visszafogom magam.

Leülök a székre és felnyitom a laptopot. Bekapcsolom. Jelszót kér. Nem vagyok naiv, tudom, hogy jelszóval védi a notebookját, hisz fontos céges dolgok vannak rajta és a felvételek is, amikkel Yoongit zsarolja. Amíg a szobámban voltam, sokat töprengtem, mi lehet a jelszó, azért egy listát írtam a jelöltekről. 

Egymás után írom be a szavakat vagy éppen a fontos dátumokat, de egyik sem jó. Igaz, ezek túl egyszerűek lettek volna. Olyasmivel kezdtem, mint rokonok neve vagy születési dátumai, céges vonatkozású dolgok. De nem könnyű kitalálni egy jelszót, még ha az a saját apámé is. Nem állunk túl közel, honnan tudhatnám... Nekem nagyon egyszerűen kitalálható a notebook jelszóm, Yoongi316. És igen, még mindig ez az és nem változtatom meg. 

Lehet valami random jelszót használ? De akkor azt fel kell írnia valahova, nem?! Fejből biztos nem tudhatja, vagyis biztosítéknak valahova csak leírta... Végiglapozok egy noteszt, egy naptárat és a névjegyzékét is. Már több mint másfél órája vagyok itt és halvány lila gőzöm sincs, mit tegyek. Egyszerűen vigyem el és feltöretem valakivel? De apa biztos előbb észre venni a notebookja eltűnését, minthogy sikerüljön feltörni. Valami jeladó biztos van a kütyübe, hogy megtalálja, ha ellopják, nem? Vagy tegyem tönkre? De biztos lehetek-e benne, hogy sikerül azt a fájlt is megsemmisíteni vele? Miért nem figyeltem jobban informatikán? Biztos volt már hasonló témánk... Az elsötétült képernyőt kezdem el bámulni. Nem tudom, mi tévő legyek. Nem adom fel, tovább gondolkodom és nézelődöm a szobában lévő könyveken. Még jó, hogy nem zárt le a notebook, hogy ennyiszer rossz jelszót írtam be.

Zajt hallok meg kintről. Először nem vagyok biztos benne, hogy mit is hallok, de a léptek egyre hangosabbak lesznek. A mobilom világítását kikapcsolom a biztonság kedvéért. Valakik pont az ajtó előtt álltak meg. A szívem a torkomban dobog. Kulcscsörgést hallok. Valaki ide akar bejönni. Pánikba esek.

A félhomályban gyorsan körbenézek, hova tudnék elbújni. Az erkély. A laptop tetején gyorsan lecsukom és odalépek az erkély ajtóhoz. Sikerül hangtalanul kinyitnom és kilépek rajta, behúzom magam után, de nem teljesen. Remélem nem fogja senki észrevenni. Közben kinyílt az ajtó. Felkapcsolja valaki  a villanyt és meghallom apa hangját. Mit keres ez itt? Azt mondták, holnap jönnek!

- Nézd, itt van az asztalon. - szólal meg apám. A sötétítő függöny végett nem látok be, mi folyik bent, csak hallom őket.
- Látom... Akkor téves riasztás... - feleli anya.
- Nem értem... pedig azt jelezte, hogy többször is rossz jelszót ütöttek be... - morogja. Basszus! Értesítést kap róla, ha nem a megfelelően írják be a jelszót?! Erre nem is gondoltam! Mekkora hülye vagyok. Hallom, hogy körbe járja a szobát. Nyelek egyet.
- Látod, hogy nincs itt senki... - emeli fel anya a hangját. - És ezért jöttünk haza?! - távozik a szobából becsapja maga mögött az ajtót. Apa kihúzza a széket és valószínű leül az asztalhoz. Pár perc múlva ő is elhagyja a dolgozót és kulcsra zárja az ajtót.

Legalább 1 órán keresztül kuksoltam az erkélyen, hajnalban még mindig nagyon hideg van. Még a mobilom világítását sem kapcsolom be, mikor belépek a szobába. Félek, hátha apa kitalálta, hogy én próbáltam meg belépni a gépébe és kint vár. De ez hülyeség, igaz?

Leülök az asztalhoz és nagyon sóhajtok. Tönkre kell tennem a laptopot és az adatokat rajta. Magamhoz veszem a notebookot, már azon gondolkozom, miként semmisíthetem meg az adatokat, de észre veszem, hogy még meleg. Egy óra alatt ki kellett volna hűlnie, leteszem vissza az asztalra és felnyitom. Be van kapcsolva?! Beírta a jelszót és így hagyta a gépet?! Ez most egy csapda? Talán van kamera a szobában? Körbenézek... Mindegy. Rákattintok az egyik ikonra.
Most hol is kezdjem?! Elkezdem a mappákat végignézni.
Már kint világosodik és még mindig a mappák felett ülök, nem is tudom mennyi van még hátra. Mi van, ha nem találom meg időben?! Kétségek közt kutakodom tovább. Miért nem azt írta a mappákra, ami benne van? A mappák neve számokból áll, ez valami kód? Időm nincs kitalálni mit is jelentenek a számok. Fájlról fájlra mindenbe belekattintok.

Megvan! El sem hiszem! Jó pár képet és videót készítettek rólunk, ami a téli szünetkor készültek. Ezek szerint akkor talált meg apa... Hangfelvételek? Rákattintok az elsőre, belehallgatok. Ezek telefonfelvételek! Apa lehallgattatta a mobilom. Basszus! Hogy tehette ezt velem?! Ilyen messzire kellett elmennie, hogy elszakítson Yoongitól. Ennyit jelent neki az a kibaszott házasság?! Sosem érdekelte, hogy én mit szeretnék...

Kitörlöm a mappát és még a szemetesből is törlöm. Lecsukom a notebookot és halkan elhagyom a szobát. A szobámba visszaérve a már összepakolt dolgaimat magamhoz veszem. Mielőtt elindulnék még a mobilom a kukába dobom.