A sors keze - Yoonmin, Taekook

32

- A tegnapi vacsiból még maradt, ha éhesek vagytok... - kínál meg minket és nekem bizony megkordult a gyomrom, hisz egész nap szinte semmit sem ettem. Akkor eszek én is.
- Ez nagyon finom! - kiált fel első falat után Jimin. -Te főzted?
- Nem. - válaszolja teli szájjal. - Jin, egy nagyon jó barátom. Szakács és párszor hoz át kaját...
- Ha nekem lenne ilyen haverom... - mondja Jimin.
- Ha ennyire ízlik, majd meglátogatjuk Jint is. - neveti el magát Yoongi. Ekkor csipog egyet Namjoon mobilja.
- Nah, a program talált valamit! - veszi kezébe a telót és indul meg a pince felé. Mi is letesszük a tányért és követjük. Izgatottan nézek a monitorra a másik mögül, ahol egy térképet látni.
- Van egy rossz és egy jó hírem...
- A rosszal kezd! - vágom rá.
- A mobilja már ki van kapcsolva... reggel 6 óta...
- És mi a jó? - nézek rá reménnyel teli.
- De az ez előtti időszakot végig tudom követni. - mutatja a térképen, ahogy a kolitól vezet egészet a főúton egy plázáig. - Itt veszett el a jel.
- De ez miben segít? Biztos nem a plázában tartják fogva... - morgolódom.
- Ez igaz, DE be tudom mérni a mobilokat, akik akkor a közelben voltak... és kiszűrni közülük, ami ugyanazokon a vevőadókon keresztül mentek, majd  tovább követni egészen a rejtekhelyig!
- TE EGY ZSENI VAGY! - ordítom el magam és ölelem meg hátulról.
- Oké! Köszi, de engedj el! - indít el egy újabb keresést, majd ismét elhagyjuk a pincét és a nappaliban telepedünk le.
- Meddig fog szerinted tartani, míg eredménye lesz a keresésnek? - kérdi Yoongi.
- Kicsit hosszabb, ez bonyolultabb folyamat...
- És mi van, ha az elrablók is kikapcsolták a mobiljukat? - jut eszembe ez a lehetőség is.
- Valamikor be kell kapcsolniuk, hogy kapcsolatba lépjenek a főnökükkel vagy vacsit rendelni...
- Ez igaz...
- De miért rabolták el a barátotokat?
- Összekeverték velem... Apámat akarták megzsarolni...
- Annyira fontos ember?
- Csak egy maffiavezér... - világosítom fel, úgy tűnik ezzel a kijelentéssel megleptem, mert a szája is tátva marad.
- Akkor én most a maffiának dolgozom? - kérdi ijedten.
- Nem, semmiképp! Nem igazán érdekel, hogy apám mit csinál. Én nem vagyok tagja a maffiának, csak a pénzét használom... - magyarázom.
- De mégis el akartak rabolni... és a barátod is belekeverted!
- Nem azt kértem, hogy szólj be nekem, hanem hogy segíts! - akadok ki és hagyom el a házat, hogy lehiggadjak.

Kis idővel később Yoongi jön ki hozzám.
- Tudom, hogy ideges vagy, de megtaláljuk Taet és minden rendben lesz... - mondja és most úgy érzem nem barátként, hanem mint tanár beszél velem és ez zavar.
- Gyertek be! - kiabál ki Jimin az ablakon.

- Nah maffiagyerek! Van két mobil, ami egész végig ugyanazon a pontokon jelentkezett be, mint a barátotoké. Jelenleg egy raktárnál dekkolnak, reggel 8 óta nem is mozdult onnan. - meglepődöm, de nagyon örülök, hogy sikeres volt a keresés.
- Akkor induljunk! - indulok fel a pincéből.
- Várj! - szól utánam Yoongi és én értetlenül vissza. - Nem gondolod, hogy így felkészületlenül odamenni veszélyes?
- Mit felkészülni? - csak nem azt gondolja, hogy van fegyverem???
- A fogva tartóknak biztos van fegyverük... - magyarázza.
- A meglepetés erejével legyűrök simán két embert is. - válaszolom és megyek fel a lépcsőn. - Nem kell velem jönnötök, ha féltek!
- Én a rendőrségre gondoltam! - mondja Yoongi és Jimin helyeselt.
- Azt elfelejtheted! Azok nem értenek semmihez! Megoldom én!

Végül Yoongi mellett ülök az autóban, csak ketten megyünk. Jimint Namjoonnál hagytuk. A tanárunk nem akarta veszélybe sodorni szerelmét. Megértem, bár Jimin nem hiszem, hogy rajongott érte, mikor nélküle indultunk el. Még az autó után is futott. Kicsit vicces volt.

A raktár, ahova mennünk kell, az a város szélén van, kb egy órás út áll előttünk és csak reménykedni tudok, hogy nem kések el. Mivel az emberrablók még ott vannak Taehyungnak még egyben kell lennie. Ez az egy reményem. Előbb kellett volna nekiállnunk keresni őt. Ha már délelőtt  beszéltünk volna Yoongival, előbb hozott volna Namjoonhoz és találtuk volna meg a rejtekhelyet és Tae már mellettem lehetne. A teljes út csendben telt el, nem lett volna idegem beszélgetni és ezt látta is rajtam. Yoongi telója csörög.
- Vedd fel! - adja át mobilját.
- Namjoon az! - veszem fel gyorsan. - Jungkook vagyok.
- Ott vagytok már?
- Nem.
- Tapossatok a gázra, mert a két telefon jelét elvesztettük!
- Elhagyták a raktárt?
- Nem! Kikapcsolták!
- Akkor még ott lehetnek! - lépett rá a gázra Yoongi, nem törődve a sebességkorlátozással.
Amint odaérünk már ugrom is ki az autóból. Yoongi is követ, együtt belépünk a raktár ajtaján, ami olyan hangosan nyikorgott, hogy még a halottak is felkeltek volna.

Beljebb érve ketté válunk. Yoongi egy csövet vett fel a földről és  azzal halad balra. Én jobbra indulok el. Amekkora zajt csaptunk, ha még itt vannak, meghallották és fel vannak készülve ránk. Nem volt jó ötlet szétválni. Rossz előérzetem lesz és pillanatokkal később be is válik, mert egy lövést hallok meg. Basszus, nekem kellet volna balra mennem! Futok a másik irányba és reménykedem, hogy nem talált el senkit a golyó. A folyosó végén meglátom, hogy valaki fekszik az ajtóban, kevés fény szűrődik ki, de ahogy közelebb érek bizonyosodik be, amitől tartottam. Yoongi egy vértócsában fekszik, felemelem a földről, de már rajta nem hinném, hogy tudnék segíteni. Halálhörgését vélem hallani, de nem vagyok biztos benne. A falnak döntöm testét és elmegyek mellette.
 - Sajnálom! - suttogom és tárom ki az ajtót magam előtt. A vér is megfagy az ereimben, mikor Taehyungot látom meg egy széknek kötözve elvágott nyakkal. - NEEEE! - kiáltom el magam. - CSAK ŐT NE! - futok hozzá és térdelek le elé. Sírva rogyok le és kezdem kibogozni a kötelet, bár tudom Taehyungnak minden segítség késő lenne. Miután kész vagyok ezzel, megpróbálom felemelni, hogy kivigyem innen, de nincs erőm. Térdeire rogyok és teljesen üresnek érzem magam.  - Sajnálom! - mondogatom, miközben könnyeim csak úgy folynak.

Mintha megmozdult volna Tae, de az lehetetlen, hisz halott. Fel sem emeltem tekintetem, tudom csak az érzékeim csapnak be. Mindennél jobban szeretném, hogy Tae éljen. De ez lehetetlen, hisz torkát elvágták és a vére egy tócsában gyűlt össze a szék alatt. A szerelmemet szeretném visszakapni, könnyeim csak patakként folynak le az arcomon és barátom ölébe rogyva ölelem.  Tae térdei megmozdulnak és már furcsán érzem magam. Idegrángások? Lehetnek még ilyenkor? A vállamon nyomást érzékelek, amit nem tudok hova tenni. Van itt még rajtunk kívül valaki? A gyilkosok még itt vannak? DE mit érdekel engem?! Tae nélkül nincs értelme az életemnek!  Mégis félve nézek fel. Amivel szembesülök, minden képzeletemen felülmúlja, rossz értelemben. Tae fölém hajolva fehérre változott szemmel néz rám. Mosolyogni kezd. EZ LEHETETLEN! EZ csak hallucináció... Megőrültem a vérveszteségtől. A vállamra helyezett keze szorítani kezd és ez ránt vissza a jelenbe. Ellököm magamtól és hátrálok, de egyensúlyom elvesztem és a vértócsába hátraesek, így négykézláb hátrálok egészen a falig. Tae felállt a székből és lassan botorkálva közeledik hozzám, tekintete üres. Lefagytam, nem tudok mozdulni. Csak követem szemeimmel lassú lépteit, míg elém nem ér és le nem guggol elém. Felemeli a kezét és megsimogassa az arcom, majd torkon ragad.
- Nem kapok levegőt, kérlek engedj el Tae! - hörgöm és próbálom lefejteni kezeit, de nem sikerül. - Szeretlek! - mondom ki utolsó szavaimat, mert érzem, hogy az  oxigénhiány miatt el fogok ájulni. Nem akarok így meghalni!