A sors keze - Yoonmin, Taekook

105

Jungkook szemszöge

Az éjszaka fergeteges volt, és kellemesen el is fáradtam, mégis itt virrasztok. Most jól kellene éreznem magam szerelmemmel és csak vele törődnöm. Ehelyett mi jár az eszemben, persze a tanár úr... mit keres itt... tényleg egyedül van, ahogy azt állította? Jimint talán azért a nőért dobta, akivel múltkor látták. De ha a nő is itt lenne, akkor vele vacsorázott volna, nemde? De miért jár ezen az agyam, hisz nem sok közöm van a magánéletéhez! És már több hónap is eltelt a szakításuk után, miért pont most kezd el ennyire zavarni a dolog? Persze, eddig is sajnáltam Jimint és próbáltuk vigasztalni Taehyunggal. De most úgy érzem, ki tudnám deríteni a szakításuk okát.

- Kookie? - hallom meg Tae hangját mellőlem. Ránézek a félhomályban. - Te miért nem alszol? - kérdi aggódva.
- Csak most ébredtem meg. - hazudom. - WC-re kell mennem, de lusta vagyok... - magyarázkodom.
- Akkor menjünk együtt. - száll ki az ágyból. - Nekem is kell...

A közös pisilés után nagy nehezen, de sikerült elaludnom, bár az első napsugarakra kipattant a szemem. Óvatosan kikelek az ágyból és kitekintek a nagy ablakon, ami a tengerre néz.

- Gyönyörű a kilátás! - szólal meg Tae közvetlen a hátam mögül. Mikor ébredt meg? Miért nem vettem észre, hogy mögém settenkedett?
- De hozzád nem fogható! - bókolok neki és felé fordulok. Megölelem és megcsókolom. Pár percig tartom a karjaimba, majd kibújik az ölelésből.
- Nagyon korán van még. - mondja, ránézek én is a szobában lévő órára. Még csak 7 óra. - Bújjunk vissza még az ágyba.
- Már nem vagyok álmos...
- Nem is azt mondtam, csak bújjunk kicsit össze... - feleli.
Végül 9-kor kikelünk az ágyból és elkészülünk, hogy indulhassunk reggelizni a közeli étterembe.

A büféasztalról íncsiklandozóbbnál íncsiklandozóbb ételekkel ülünk le az egyik asztalhoz. Itt mindenféle kaját megtalálunk a tradicionális ázsiai keresztül az európain és amerikai különlegességekig. 

Élvezettel majszolom a finomságokat, mikor Yoongi lép be az étterem ajtaján egy csinos nővel. Majdnem megfulladok, ahogy félrenyelem a falatot.
- Ne légy hodzsa! - dorgál meg szerelmem és felém nyújtja a vizet. Yoongiék a pulthoz mennek. Miután beszéltek a kiszolgáló hölggyel, mennek ételt szedni maguknak.
- Ott a tanár úr! - bökök feléjük. - És nincs egyedül.- Tae lassan hátra fordul, még Yoongi nem vett minket észre. - Mondtam, hogy nincs egyedül... hazudott nekünk. - suttogom.
- Szerintem hagyjuk őket figyelmen kívül, nem ezért vagyunk itt... Jimin is kért minket, hogy hagyjuk békén az exét... - hadarja el és veszi villájára az ételt.
- De...
- Nincs, de! - vágja rá Tae és a villának a hegyével felém mutat. - Ha nem állsz le, itt hagylak! És most ÖRÖKRE! - ellentmondást nem tűrve mondja mindezeket szerelmem. Szemem kikerekedik.
- Oké. - adom meg magam, mivel nem szeretném elrontani a "nyaralásunkat". Nem fogok még egyszer hibát elkövetni. Tae az első és csak rá fogok koncentrálni.

Vetek még egy utolsó pillantást Yoongira és a barátnőjére. Szerencsére nem vettek észre, lehet beszóltam volna neki. Próbálom őket kizárni, de néha-néha rájuk pillantok. Milyen jókedvűek... Jimin meg a kollégiumban szenved. Még mindig szereti ezt a seggfejet.

Hoseok szemszöge

Mikor máskor, ha nem a tavaszi szünetben tartanának az egyetemek nyílt napot... A szünetet ki szerettem volna használni, hogy a záróvizsgákra tanuljak. Mindenből kitűnőnek kell lennem, ha nem akkor minden hiába volt. Egyre jobban izgulok, be kell jutnom az egyetemre! Meg kell mutatnom May apjának, hogy méltó vagyok a lányához.

- Meddig tökölsz még? - kérdi barátnőm, miközben próbálom megkötni a nyakkendőm. Utánam jön a fürdőszobába és morcosan rám néz. Sóhajt egyet. - Engedd!
- Köszi! - miután megkötötte nekem a nyakkendőm, kihúz a fürdőből és a kezembe nyomja a táskámat. 

A Szöuli Nemzeti Egyetem előtt állunk, May megfogja a kezem és húz az épület felé. Még mindig attól tartok, nem vagyok elég jó ide.
- Miért kell részt vennem ezen? - kérdem, legszívesebben visszafordulnék.
- Hogy lássák komolyan gondolod!

A bejáratnál három egyetemi ruhában álló hallgató ül egy hosszú asztalnál.
- Sziasztok! A nyílt napra jöttetek? - kérdik kedvesen.
- Igen. - feleli May, mert a tokromon egy hang sem jön ki.
- Kérlek adjátok meg az adataitokat! - ad át a lány két papírt, egyet nekem, egyet a barátnőmnek. Átvesszük a papírokat és veszünk el két tollat az asztalról. - Nyugodtan fáradjatok a padokhoz. - mutat bal oldalra a diák, ahol már páran ücsörögnek és töltögetik a lapjaikat.

- Minek kellenek nekik az adataink? - kérdem értetlenül.
- Ha jelentkeztél ide és a nyílt napon is részt veszel, az plusz pontot jelent...
- Ezt nem mondod komolyan?! - képedek el. Jó, ebben van némi reláció.
- De számodra is előnyt jelent, ha itt vagy... olyasmit tudhatsz meg, amit mások nem... - világosít fel a párom. Neki mennyi esze van.
- Szerintem neked kellene ide jönnöd, nem nekem... - gondolkodom el.
- Sajnos én nem vagyok kitűnő... de egy sarokra van innen az egyetem ahova én szeretnék jelentkezni... és nem lennénk messze egymástól... - magyarázza nagyban, ami arra a következtetésre juttat, hogy ő már mindent eltervezett.

Egy férfi megjelent a hallban és magához hívja az ittlévőket. Mint kiderül egy professzor. Tart egy kisebb beszédet és elindulunk utána. Körbevezet a campuson, megmutatja melyik kar melyik épületben van. Majd mindenki a választott karjának az épülete elé megy, ahol más tanárok várnak minket. Ezen a campuson 3 kar diákjai tanulnak, vagyis három részre oszlik a tömeg. Így is maradunk vagy 50-70-en ha nem többen. Már az elején meglepődtem milyen sokan vagyunk. Félek akkora konkurencia mellett semmi esélyem sincs. May megfogja a kezem biztatásképp, biztos látja rajtam a kétségbeesést.

Egy előadó terembe követjük a tanárokat. A karról és a tantárgyakról kezdenek el felváltva beszélni. Érdekes hallgatni őket. Ezek után az elvárásokról hallgatjuk meg az egyik monológját. Majd a másik veszi át és feltérképezi a képzés felépítését, hogyan épülnek egymásra a tantárgyak. Első hallásra bonyolultnak tűnik az egész.

- Azt hiszem, túl sok információt hallottam ma. - mondom, miközben elhagyjuk az egyetem területét. Megfogja kezem és maga felé fordít.
- Nyugi! Elsőre biztos ijesztő, de tudom, TE megbirkózol vele! Hiszek benned! - néz mélyen a szemembe.
- Köszi, May! Nekem sokat jelent, hogy bízol bennem. - magamhoz húzom és megcsókolom.

Koliba visszaérve May felhívja apját, hogy elkészültünk, amint megérkezik a sofőr értünk, indulunk is hozzájuk. Az esti vacsoránál fog May apjának bemutatni, mint párját. Remélem nem lesz belőle gond... Mi gond lenne, hisz eddig is össze akart minket boronálni...

Yoongi szemszöge

- Köszi, hogy eljössz velem... nem tudom, hogy bírnám ki ezt tovább egyedül... - mondom őszintén unokatestvéremnek.
- Kölyök! Bármiben segítek, amiben csak tudok! - feleli kedvesen a nálam 5 évvel idősebb unokatesóm, és megsimogatja a vállam.

Már lehet üldözési mániám is lehet... állandóan az figyelem, ki lehet, akit Jimin apja küldött, hogy kémkedjen utánam. Már annyi idő eltelt és nem képes leszállni rólam. Mintha a fenyegetései nem hozták volna meg a hatását. Még csak kettesben sem maradtam Jiminnel, nehogy félreérthető helyzetbe kerüljünk...

Az Isten háta mögé is eljöttem, hogy nyugtom legyen, erre nem össze kell futnom Taehyunggal és Jungkookkal... De legalább eddig nem láttam egyik megfigyelőmet sem, pedig elég feltűnően szoktak követni...