A sors keze - Yoonmin, Taekook

95

Jimin szemszöge

Ledölők az ágyra a ruhakupac mellé, amit Yoongi szépen hajtogat befelé a táskámba. Nem értem, mire fel ez a sietség... Illetve elég lenne, ha a ruháim egy részét tartanám a szobámba, másik itt maradhatna, hisz aludni itt fogok...

- Jimin! - szólít meg Yoongi, mikor végez a ruháim összerendezésével.
- Tessék? - fordulok felé.
- Kész, mindent összepakoltam neked... - nyújtja felém a táskám.
- De nem értem, miért... - nézek rá kérdően, kicsit talán incselkedve is. - a háromnegyede úgyis itt fog landolni nálad. - nevetem el magam. Állok fel az ágyról és elé állok. Csak kezembe nyomja a táskám és érzelemmentesen néz rám.  - Mi a baj? - furcsán viselkedik.
- Jimin, ennek véget kel vetnünk... mindketten tudjuk, nem helyes, amit tettünk... - feleli komoly arccal.
- He? - értetlenkedem, mert nem értem, miről hablatyol. 
- Ha belegondolsz, te is érzed, hogy nekünk nincs közös jövőnk... - nyújtja felém ismét a bőröndöm. 
- Ugye most csak ugratsz? - kérdem hitetlenkedve, de szemeimet már fátyol fedi.
-  Nem, Jimin. Vége!
- Te komolyan szakítasz velem? - akadok ki. - Csak így? - csuklik el a hangom. - Miért?
- Jó volt veled, de nem szeretlek! Mivel másik szobába kerülsz, nem kell tovább játszanunk a szerelmes párt... - magyarázza érzelemmentesen.
- Yoongi! Én szeretlek! Teljes szívemből! - csak úgy potyognak a könnyeim. - Kérlek beszéljük meg! - hebegem.
- Ezen nincs mit megbeszélni, fogadd felnőtt férfi módjára... vagy még mindig egy taknyos kölyök vagy? - feleli gúnyolódva. Nagyot nyelek. Most mi van?! Ahogy taknyos kölyöknek nevezett valami bele nyilalt a mellkasomba, ez nagyon fájt.
- Megváltozok! Mond meg, mit csináltam rosszul... - kétségbe vagyok esve, mit csinálok én nélküle.
- Jimin! Én családot szeretnék, te azt nem tudod megadni... kérlek, fogadd el... - ahogy mondja, olyan mintha felolvasná valahonnan. Hova tűntek az érzelmek, vagy tényleg nem is voltak? Megjátszotta az egészet?
- Értem... - próbálom magam tartani, amennyire csak lehet. A bőröndömmel együtt hagyom el a szobát, de mihelyst becsukódik mögöttem az ajtó a könnyeim határtalanul potyognak. Az üres folyóson haladok a liftig, beszállva a második emelet gombját nyomom meg. Beszélnem kell valakivel. Tudom, hogy May már visszatért a koliba, ezért elindulok a szobája felé. 

Ahogy beengednek a szobába lábaim már nem bírnak tartani, összerogyok és csak bőgök. 
Végül mindenki odacsődült hozzám. Aggódva és értetlenkedve figyeltek engem, de alig bírok pár szót kinyögni. Meglepődnek a tényen, hogy Yoongi csak úgy szakított velem, hisz semmi előjele nem volt. Azon kívül, hogy szakított velem, nem tudtam mást mondani, még én sem tudom, miért hagyott el. A gondolatok és érzések kavarognak bennem, amit nem tudok kifejezni, ezért hallgatok.

Takarodóra sikerült kicsit lenyugodnom. Miután megmostam az arcom, Hoseokkal együtt elindultunk az ötödik emeletre. Elköszönöm tőle és az új szobámba betérve ismét összeroskadva sírni kezdek. Tae velem szeretett volna jönni és vigasztalni, de jobb ha ezt most magamba rendezem le. Mit rontottam el?! Egész éjszaka forgolódtam az ágyban, álom nem jött a szememre. 

Reggel kialvatlanul kelek ki az ágyból és indulok el Tae szobája felé. A liftbe beszállok, megnyomom a harmadik szint gombját. Kinyílik az ajtó, Yoongi áll a lift ajtó előtt, érzelemmentesen köszön nekem. Nagyot nyelek és kiviharzok a liftből, Taehyung szobája ajtajáig meg sem állok. Még jó, hogy senki más nem volt a folyóson. Ez a nap is jól kezdődik... Bekopogok. Jungkook nyit ajtót és betessékel. 
- Nem aludtál semmit, igaz? - kérdi kedvesen legjobb barátom. Csak kicsit lehetek nyúzott.
- Hát nem... és még Yoongival is találkoztam a liftnél... - fojtom vissza a sírásom. Megfogadtam az éjszaka második felében, hogy nem fogok bőgni. Érett fiatalként fogok viselkedni, elfogadom, hogy vége a kapcsolatunknak... hogy Yoongi nem szeret és talán nem is szeretett... játszott velem és az érzéseimmel. Hogy nem vettem észre?! Még mindig túl naiv vagyok... Simán jelenthetném az igazgatónak. Ezt terveztem az elején, de rájöttem, ezzel magamnak is ártanék. Meg mi értelme bosszút állni? Nem hinném, hogy jobban érezném magam attól, ha ő szenvedne. Mivel én szeretem, nekem fájna, ha neki fáj. Túl fogom élni, mások is túl élték már egy szakítást.

Taehyunggal és Jungkookkal együtt elindulunk a suliba. Amit még mindig nem tudom, hogy viselkedjek Yoongival az órákon, hisz angol órán mindenképp találkozni fogunk. És ő hogy fog velem viselkedni? 

Jungkook szemszöge

Miután a tanterem előtt szétváltunk Taevel és Jiminnel, én rögtön a tanáriba mentem. Nem érdekelt, hogy Jimin nem akarja, hogy beszéljek a tanár úrral. Nem értem, miért veszi lezártnak a kapcsolatukat, hisz azt sem tudja, miért szakított vele Yoongi. Egyáltalán nem fair Jiminre nézve. És miért nem küzd érte?!

Bekopogok a tanáriba, egy tanár kikiált, hogy "szabad", majd belépek az ajtón.
- Jó reggelt! Min tanár úrral szeretnék beszélni! - felnéz a nevét hallva és lemondóan sóhajtva feláll és elindul felém.
- Gyere utánam! - szól és megy ki mellettem a helységből, követem. Az egyik közeli terembe megyünk, ami teljesen üres. - Mond! - fordul felém, miután becsukja mögöttünk az ajtót.
- A tanár úr miért szakított Jiminnel? - nem köntörfalazok, kérdem, amiért idejöttem, még véletlenül sem fogok barátként teinteni rá.
- Neked ehhez semmi közöd! - feleli közönyösen.
- Komolyan nem szereti Jimint? Csak játszott vele? - akadok ki.
- És ha csak játszottam vele... mit csinálsz? Megveretsz talán apád embereivel? - neveti el magát.
- Lehet... - szorítom ökölbe a kezem.
- Azzal Jiminnek is fájdalmat okoznál... - vágja rá pofátlanul. Sosem tudtam, hogy Yoonginak ilyen arca is van. Mindenkit átvert, hogy kedves?!
- A fenébe is! Hogy képzelte, hogy megront egy kiskorút! Börtönbe is juthat! - vágok vissza.
- Most ezzel fenyegetőzöl? Ha Jimin fel akar jelenteni, tegye meg, de neked ehhez semmi jogod! - jelenti ki és elhagyja a termet. Beleütök a falba egy nagyot. A kurva szád! Szitkozódom magamban. Tényleg fel kellene Jiminnek jelentenie a tanár urat...

Szünetekben Taehez és Jiminhez átmentem a termükbe, elég lehangoló a helyzet. Jimin szinte egy szót sem szól csak magába üldögél és ez egész hét így telt el. Párszor felhoztam Jiminnek, hogyjelentse legalább az igazgatónál a dolgot, de én még a rendőrségre is bemennék az ő helyébe. De süket fülekre talált... sőt azóta nem is igazán beszél velem.

Jimin szemszöge

Tényleg örülnöm kellene, hogy ilyen barátaim vannak és felakarnak vidítani, elterelni a gondolataimat a nyomoromról. Próbálnak velem lenni, de suli után rögtön a szobámba megyek és csak nézek ki a fejemből. Majd csak túl leszek rajta, azt mondják az idő minden sebet begyógyít.
Yoongi úgy bánik velem, mint bármelyik diákkal, se nem kedvesebb, se nem bunkóbb, bár az első pár angol óráról ellógtam. Csak az egyik diákja vagyok. Szipogni kezdek, ismét sírásban török ki. Minden nap ez megy... lesz ez valaha is jobb?!