A sors keze - Yoonmin, Taekook

90

Jungkook szemszöge

- Nem tudom, mit aggódsz annyira... szerintem Maynek is tetszel... - mosolygom el magam.
- Persze... pont egy szegény csúnya fiúba szeret bele... mi ez? Egy tündérmese? A végén jön a tündér keresztanya és herceget varázsol belőlem? - feleli gúnyosan.
- Nem vagy te csúnya... - vizslatom meg Hoseok arcát.
- Akkor miért mondja mindenki, hogy az vagyok?!
- Kik mondják?! Agyonverem őket! - Hoseok elneveti magát, hogy ennyire kikerekedtem magamből. - Komolyan mondom! A következő félévben nem fognak piszkálni, én garantálom!
- Köszi, tényleg jó barát vagy!
- De komolyan, Mayt a pénz nem érdekli, de ezt te is tudod! Legjobb barátok lettetek! Nem érdekelte, hogy szegényebb vagy! A szerelemben sem fogja azt nézni, ki mennyire tehetős... Szerintem hajts rá!
- Könnyű mondani! Ha valami rosszul sül el, akkor kidob a szobából is... Tudod a koliban együtt lakunk...
- Ó. Erről elfelejtkeztem.

Próbáltam kicsit motiválni Hoseokot, hogy lépjen May irányába, de szerintem nem fog. Kíváncsi lennék, mi történt köztük, mert hogy mindent nem mond el, az is biztos.

- Mit szólnál, ha ma itt aludnék nálad? - kérdem.
- Taehyung nem lesz mérges? - néz rám kíváncsian. Nagyot sóhajtok.
- Már naok óta levegőnek néz... - ülök le mellé az ágyra. Elmesélem az elmúlt pár nap történéseit. Az újdonsült haverom pedig csak kapkodja a levegőt a kesze-kusza sztorin.

- Várj! Most azt akarod mondani ezzel, hogy majdnem meghaltatok mind ketten?! - teljesen megrázták a hallottak. Egy darabig emésztette a dolgot. - Nem csodálom, hogy kiakadt... 
- Érthető, mi? - tördelem kezeim. - Nem elég, hogy megverték az osztálykiránduláson, a mi kiruccanásunkon pedig majdnem kipurcan... Ezerszer bocsánatot kértem, és tudom ez nem olyasmi, amit egy bocsánatkéréssel el lehet intézni... de tényleg iszonyat sajnálom a történteket. - buggyannak ki könnyeim. Hoseok magához ölel és vigasztalni próbál.
- Nem látok bele annyira a kapcsolatotokba és nem is vagyok jártas ilyen dolgokban, de szerintem csak kis időre van szüksége a párodnak... - simogatja meg hátam.
- A te problémádban szerettem volna segíteni, most pedig itt bőgök, mint egy kölyök. - nevetem el magam könnyekkel a szememben. - Be fogom bizonyítani, hogy szeretem és kiérdemlem a szerelmét! - határozom el magam.

Frissen lezuhanyozva huppanok be Hoseok mellé az ágyba, kicsit szűkös, de egy éjszakát kibírunk.  
- Kicsit kicsi rád a pizsamám. - neveti el magát Hoseok, amikor meglátja mennyire feszül rajtam az éjszakai ruhája.
- Hát igen... - nézek le a felsőre, ami tényleg szorít.
- Kérek apámtól kölcsön egy felsőt neked. - szalad ki a szobából, mielőtt még szólhattam volna, hogy nem szükséges.

Pár perc múlva visszajön egy férfi pizsama felsővel.
- Köszi! - átcserélem a pólót.
- Milyen izmos vagy! - tűnődik el Hoseok.
- Kondiba járok. - felelem, még tennék hozzá valamit, de megcsörren a mobilom. 

A képernyő kijelzőjén Tae neve szerepel. A szívem zakatolni kezd. 
- Vedd már fel! - szól hozzám Hoseok.
- De mi van ha szakítani akar?! - pánikba esek. Nehezen, de rányomok a hívás fogadásra.
- Szia szerelmem! - köszönök.
- Szia Kookie! - a becenevemen szólít, ez már csak jó jel, nem?! - Bocsi, hogy nem jeleztem, de szüleimmel elutaztunk a nagyiékhoz és tudod... itt zajlik az élet...
- Semmi gond... Minden rendben otthon? - kérdem nyájasan.
- Persze... A szünet végéig én maradok a nagyiéknál... ma a kedvencem főzte... hiányoztak már...
- Értem... Vigyázz magadra és pihend ki magad!
- Most le kell tennem... - háttérből beszélgetést hallok. - Jóéjt! 
- Jó éjt! Szeretlek! - köszönök el tőle. Tae rögtön kinyomja a hívást. Lemondóan sóhajtok.
Hoseoknak intek, hogy erről már nem szeretnék már beszélni.

Délelőtt hazautazom és csak úgy átvészelem a fennmaradó napokat a szünetből. Ez idő alatt csak kétszer beszéltem Taehyunggal. A hiánya már őrületbe kerget. Holnap irány vissza a koli. A szilveszteri buli, amire testvéremmel mentem, dög unalmas volt. 

Taehyung szemszöge

Hazaérve szüleim faggatózni kezdtek, mi történt velem és hol van Jungkook. Nem mondtam nekik semmit. Nem akartam elmondani az igazat, de hazudni sem akartam. Így hallgattam.

Az első nap nagyrészét ágyban töltöttem és senkivel sem akartam beszélni. Másnap anya ezt megelégelte és kirángatott az ágyból, hogy nagyszüleimhez elmegyünk. Nem tehettem mást, mint összeszedni magam és velük menni.

- Nagyi! - kiáltok fel, mikor kiszállok az autóból és meglátom drága nagymamámat a kapuban.
- Drága kis unokám! - ölel meg. - Eszel te eleget? - kérdi, miközben szemével méreget. - Simán átérem fél kézzel a derekad! - hüledezik.
- Ne dramatizáld túl! Mindig is vékony voltam!- felelem mosolyogva. - Annyira hiányoztál! Papa merre van? 
- Az istállóban. - mutat hátra. Közben szüleim és ideértek. 
Nagyi és szüleim bemennek a házba, én pedig elindulok hátra. Mikor a házőrző kutyánk észrevesz, farok csóválva indul felém. Te is hiányoztál... ugrik szinte a nyakamba, megcsúszok a latyakos hóba és seggre eülök. A drága kutyánkat ez szemerkét sem zavarta, tovább nyalta a kezem. Felnevetek.
- Taehyung! Mit keresel a földön?! - siet hozzám papa és kezet nyújt, mikor észrevesz. 

Csurom sárosan lépek be a hátsó ajtón. Mikor belépek a nappaliba mindenki nevetésben tör ki. Felmegyek az emeleti volt szobámba és keresek ruhát magamnak. Még jó, hogy itt is van néhány göncöm. Belebújok és lemegyek a többiekhez. 

Régen volt így együtt a család... jóízűen megvacsorázunk és sokat nevetünk. 
Este, mikor már mindenki visszavonult a szobájába, megnézem mobilom. Kookie írt pár üzenetet. Mit írjak neki? Az előbbi jó kedvem eltűnik, komoran nézek magam elé. Mire észbe kapok mit csinálok, már megnyomtam a hívás gombot... Nem is tudom, mit mondjak neki, ezért csak kerülgettem a forró kását... még véletlenül sem akartam kettőnkről beszélni... 
Még azt sem tudtam kiejteni, hogy szeretlek... pedig szeretem, még mindig. De fáj, ahogy bánt velem... könnyeim hullani kezdenek... hiányzik.

Másnap szüleim hazamennek, de én maradok. Itt kicsivel jobban érzem magam és nagyiék nem akarnak mindent harapófogóval kihúzni belőlem.
Napközben segédkezek hol nagyinak a főzésben, hol papának az állatoknál. Nincs időm ábrándozni és gondolkozni... csak este jár az agyam... de mindig ugyanarra jutok... szívem azt súgja szeretem Kookiet és bocsájtsak meg neki... az eszem pedig, hogy csak még nagyobb bajba fog sodorni, de a halál sem kizárt. Mégis csak egy maffiavezér fia... mit is gondoltam? Ezt a tényt mélyen eltemettem ez idáig.