ÉN ÉS A legjobb BARÁTNŐM...

9.

- mit kérsz tökmag? - nézett rám Daniel.

- nállam is van..

- nem baj, meghívlak szóval válasz valamit. - mondta a fiú.

Minden elképzelés nélkül rá mutattam egy tejszeletre.

- ezt szeretném. - motyogtam. 

- ez finoom! - mondta mosolyogva majd bedobott egy érmét a gépbe.

Hideg van..
Remélem hamarosan kicsöngetnek..

Elő vettem a telefonom hogy megnézzem mennyi az idő.

9:30..

Annának lassan mennie kell..
El akarom kisérni őt.

- ez a tiéd. - nyújtotta felém az édességet.

- köszönöm. - mondtam majd vissza mentünk a többiekhez.

Basszus.
Anna nincs itt..
Viszont Nathan sem.
Kezd hideg lenni..

- figyu, én be megyek majd még találkozunk! - intettem a többieknek majd az ajtóhoz vettem az irányt.

- várj,megyek én is! - mondta Emily.

- énis! - ált mellém Daniel.

- engem se hagyjatok azért itt! - mondta John.

- mennyünk mindannyian! - felelte Lisa.

Tehát bementünk.
A folyosón haladva Nathan jött velünk szembe.

Hát ez..?

- hé, várjál már,hol voltál? - kérdezte John a fiútol.

- az nem a te dolgod - közölte majd kikerült minket és elment.

- hogy ez mekkora paraszt.. - mondta Lisa.

- seggfej. - jelentette ki Daniel.

- ne törődjetek vele.mennyünk inkább.. - mondtam.

Az aulában leültünk egy asztalhoz, és vártuk a csöngetést.

- kinek milyen órája lesz? - kérdezte Emily.

- lyukas órám lesz.. szóval haza megyek a következő órára. - mondta John.

- Matek. - sóhajtott Daniel.

- Nekem nyelvórám lesz.. - mondta Lisa majd fejjét a padra hajtotta.

- francia? - kérdeztem.

- spanyol. - vágta rá.

- nekem törim lesz a másodikon,szóval én megyek is, dolgozatot írunk és készítek addigra egy jó puskát. - mondta Amanda majd fölált az asztaltól és elment.

- mi is megyünk, segitek Lisának a spanyol háziában. - mondta Emily.A két lány is elvált tőlünk majd a dolgukra mentek.

- én is megyek,szevasztok! - ált fől John majd fogta a táskáját és ki ment az iskolából.

Ketten maradtunk.
Én és Daniel.

- jól vagy? - kérdezte a fiú.

- jól, csak haza akarok menni.. - feleltem.

- szomorú vagy?

- Daniel, te nem vagy szomorú? - néztem a fiúra mire maga elé bámúlt.

- hol vannak a többiek? - ült le hozzánk Anna.