ÉN ÉS A legjobb BARÁTNŐM...

5.

Reggel mikor felébredtem két kar a derekamat ölelte ami egyértelműen Annáé volt.

Mennyire hiányzott hogy melette ébredjek.. 

Miután nyomtam egy puszit az alvó lány arcára óvatosan kimásztam mellőle.
Még mielőtt kimentem volna megetettem a cicát,végül bezártam az ajtót és hiper sebességgel a szobámba mentem.

Hét óra van baszki..

Miután gyorsan az egyenruhámba bújtam vissza mentem Annához hogyan őt is felébresszem  azonban az ajtó már zárva volt ezért lementem a hallba ahol Daniel fogadott egy nagy öleléssel.

- Jó reggelt - köszönt a fiú. 

- Szia,nem láttad Annát? - kérdeztem miközben leültünk a kanapéra a többiekhez.

- Ööö.. - nézett körül.

- Itt vagyok - intett mosolyogva Anna  majd a diáktanácshoz sietett.

- Negyed nyolc van mikor indulunk már? - idegeskedett Emily.

- Hanna figyelj.. - állt elém Anna mire feláltam.
- Ez a levél a tiéd ugye? - nyújtotta felém azt a levelet amit még anya küldött.

Azóta sem tudtam végig olvasni Nathannak köszönhetően..

- Igen.. Az enyém - néztem a lányra.

- Gyere - Fogta meg a csuklómat és egyúttal az emeletre mentünk.
- Figyelj szívem.. - nézett rám komoly tekintettel mire kezdtem egyre jobban izgulni végül Anna szobájába mentünk ahol a cica rögvest a lábamnak esett.

- Nem lesz baj hogy mi feljöttünk? - kérdeztem miközben felvettem a cicust.

- Nem.. Ma nincs kirándulás.. Na de ez most nem is érdekes.. Inkább ülj le - tette két kezét a vállamra ezzel az ágyhoz igazítva engem leültem majd kíváncsi szemekkel néztem a lányra.

- Tudod ma Müller tanár urat felhívta egy Cameron nevű férfi.. - mesélte miközben leguggolt elém.

Még mindig utálom azt az embert..

- Szóval.. Ez a levél.. Úgy tűnik egy búcsú levél az anyukádtól - mondta Anna mire földbe gyökerezett a lábam.

Hogy micsoda?

- Nem olvastam bele a levélbe,Nathannál volt.. - mesélte tovább mire abban a pillanatban inkább jobbnak gondoltam azt hogy valaki fejbe lőjön minthogy szembesüljek a tudattal hogy  anya elment.

- Basszus - kaptam a szám elé.

- Nagyon sajnálom - nézett a szemeimbe Anna mire csak feljebb húztam magamhoz hogy megtudjam ölelni őt.

Végleg egyedül maradtam.
Se apa.. Se anya.. Minek élek még? Bárcsak én mentem volna ell anya helyett.. Ő nem érdemelte ezt.. Senki sem érdemli a halált.. Anyukám főleg nem..

Míg ezek a gondolatok jártak a fejemben észre sem vettem hogy úgy kezdtem ell  bőgni mint egy kisgyerek.

- Eyooo! - nyitott be Daniel ordibálva. 
- Nem lesz kirándulás nyomás a partra.. - Halkult ell.
- Ölelés - ült le mellém majd átkarolta a vállamat.
- Mi a baj? - nézett rám mire hirtelen felcsörrent a telefonom aminek a kijelzőjén Will neve volt.

- Halo? - szóltam a telefonba mire Anna mellém ült majd egyik kezét nyújtva össze kulcsoltuk az ujjainkat.

- Hannaaaa - sírt a telefonba.

- Ha jól hallom te is jól vagy - nevettem fel fájdalmasan.

- Baszki gyere már haza.. Költözz hozzám! - mondta elcsukló hangon.

- Ha haza értem majd ezt még megbeszéljük jó? - vettem egy mély levegőt.

- Jó,addigra is ne csinálj semmi hülyeséget rendben?

- Rendi - mondtam majd bontottuk a hívást.

- Szóval mi a baj? - nézett rám aggódva Daniel.

- Majd azt később megbeszélitek,most Hannának pihenésre van szüksége - mondta Anna mire a fiú egyetérően bólintott majd kiment a szobából.

- Nem is vagyok álmos - mondtam szipogva mire Anna elmosolyodott.

- Akkor csak üljünk ki az erkélyre - fogta meg a kezem végül az erkélyre mentünk.

- Tényleg nem tudom hogy mit csináljak ezután - bámultam a messzi távoli tájra ami nagy hegyekből állt.

- Manó én itt vagyok, és segíteni fogok mindenben! - fogta meg az ingem ujját majd az ölébe húzott.