ÉN ÉS A legjobb BARÁTNŐM...

10.

Nem tudom mi ütött belém. Figyeltem ahogyan Anna pontban nyolc órakor beáll a ház elé egy piros színű Mercedes-szel. Titkon őrültem egy kicsit. Egy hosszú kabátot viselt. Az autójának támaszkodva elővette a telefonját és nyomkodni kezdte azt. Kíváncsi voltam hogy mi lessz ebből. Csak a szobámba siettem hogy kissé összekapjam magam. Végül belebújtam a kabátomba és vissza loholtam az ablakhoz. Gondoltam kicseszek vele. Még tizenöt perc múltán is ugyanúgy ott állt. Felsóhajtottam. A házból kimenet a felkapartam földről a havat ami még megmaradt és hógolyót kezdtem gyúrni abból és felé céloztam.
De félre ment. Egyből hátra fordult és elmosolyodott. Csak oda sétáltam hozzá.

- Szóval itt vagy - mért végig.

- Megyünk? - néztem rá.

- Nem fázol szoknyában? - harapott ajkára.

Valami okból kifolyólag ismét csak megcsapott az az érzés mikor görcsbe rándul az ember gyomra.

- Nem.. - rúgtam a lábam alatti hóba.

Miután beszálltunk az autójába egyből bekötöttem magam és várni kezdtem.

- Indulhatunk? - nézett rám.
Csak bólintottam.

Az út alatt imádkoztam hogy ne háljunk meg autóbalesetben.
Anna csak nyugodtan ült és vezetett.

- Mióta van jogsid? - kérdeztem.

- És te mióta hordasz harisnyát? - kérdezett vissza.
Egyből eszembe jutott a középiskolás harisnya szitu. Ismét csak rossz kedvem lett, ezért csak az ablak felé fordultam.

- Különben.. - kezdett bele.
- Talán három hónapja van

- Az szuper.. - motyogtam.
- Hova megyünk? - kérdeztem.

- Amúgy csak takarítani megyünk az üzletbe - mondta mire felnevettem.

- Biztos.. - forgattam szemeimet.

Mikor megállt az üzlet előtt nem tudtam hogy sírjak vagy nevessek.

- Ez komoly? - tettem csípőre a kezem.

- Aha - nyitotta ki az ajtót.

- Minek hoztál ide? - akadtam ki. - Haza megyek! - fordultam sarkon. Percek múltán éreztem ahogyan valami a hátamnak csapódik. Mikor megfordultam Annával találtam szembe magam aki a következő hógolyóját gyúrta.

- Te mocsok! - dünnyögtem majd énis készíteni kezdtem különbféle méretű golyókat.

- Na mivan Diaz? - nevetett fel mire én is felnevettem.

Nagy csaták közepette félre léptem és elestem. Iszonyatosan fájt a lábam.

- Hé jól vagy? - sietett mellém. Bőgést vissza fojtva egyik kezemmel kihúztam a lábát így hanyatvetődött ő is.

- Te! - ült rám szinte.
Míg vergődtünk a hóban Anna telefonja csörögni kezdett.
Kezével kezeimet fejem fölé szorította és fogadta a hívást.

- Haló? Angela? - szólt a telefonba.
Labaimmal kapálózni kezdtem hogy leszálljon végre rólam.

- Kiabálni fogok! - néztem rá. Csak megvonta a vállát.

Továbbá telefonált mit sem törődve velem. Vettem egy mély lélegzetet és torkom szakadtából kiabálni kezdtem.

- Te Hanna! - ijedt meg majd kezével befogva a számat.
- Bocsánat Angela.. Mond csak - nevetett fel kínosan. Harapdálni kezdtem a kezét, de nem nagyon hatotta meg.

- Te bü..ös ku..a ve.. le rólam a k..zed! - morogtam.
Percek múltán az enyémnek nyomta puha ajkait. Lesokkoltam. Miután elhajolt bontotta a hívást a nővel.

Csak néztük egymást. Lassan kabátjába markoltam és magamra húztam. Nem tudom mi ütött belém, de megcsókoltam amit egyből viszonzott.
Továbbá bementünk az üzletbe. A villanyok nem égtek, az állatok aludtak még.
Anna a falnak nyomott és vádul csókolta ajkamat.

- Várjál már! - toltam ell magamtól.
- Én nem akarom újra ezt az egészet.. Nem tudom hogy megbízhatok-e benned! - bámultam magam elé.

- Ne fecsegj feleslegesen.. - esett
újra ajkaimnak.

- Anna! Elég! - toltam ell erélyesebben.
- Válaszolj már! - gyűltek könnyek a szemembe.
- Megbízhatok benned? - néztem rá.

- Igen, és szeretlek! - nézett szemeimbe.
- Egy kibaszott hete hogy újra az életembe csöppentél, próbáltalak nem figyelni, nem észrevenni de aki kibírja hogy ne szóljon hozzád az egy szent! Eddig is szerettelek és nagyon sajnálom ami volt! - törölte könnyeit.

Csak felsóhajtottam. Lassú lépteket véve hozzá léptem és magamhoz öleltem.

- Én csak szeretnék hinni neked.. - mondtam halkan.