Tehát mivel tesnevelés órával kezdtünk kimentünk az udvarra.Most különösen sokkal hidegebb volt, mint reggel. Erősen fújt a szél, ezért hamar be is mentünk a folyosóra majd bent ültünk a padra.
- Itt legalább jó meleg van! - sóhajtottam fel.
- Igeen! - mondta Daniel mire rá néztem.
Danielt sem láttam még így.Kipirosodott arcal,sapkában,
sállal a nyakában, és egy nagy fekete kabátban.Mint egy kisfiú! De ez valahogyan aranyos..
Persze, a sapkája össze-vissza áll rajta,ezért késztetést érzek hogy megigazítsam rajta..Minden szó nélkül Daniel elé áltam majd levettem a sapkáját a fejjéről, majd ránéztem.
- Vedd fől! - mondta mosolyogva.
De az én fejem nem is fázik!
- Ah, jó! - mondtam majd a fejemre húztam a sapkát mire Daniel hirtelen felált majd a az arcomra húzta a sapkát teljesen egészében.
Most úgy nézhetek ki mint egy betörő.
- Jajj,hát megfulladok! - mondtam mint ahogyan egy szappan operában az illendő.
- Nyugalom hölgyem! Ura vagyok a helyzetnek! Mivel reggel meghozta a kívánt csomagomat ezért cserébe én megmentem az ön életét kisasszony! - mondta hősiesen mire felnevettem majd fogta, és lehúzta a fejemről a sapkát mire a hajam égnek állt.
- Sikeres volt hadművelet! - mondtam miközben a hajamat igazgattam.
- Ti mitcsináltok? - fordúltunk meg, majd Annával találtuk szembe magunkat.
- Nem tesitek van? - nézett ránk idegesen.- Hát akkor mi megyünk is ki! - mondtam majd sarkon fordúltam mire Daniel megfogta a vállam jelezve hogy ne menjek.
- De amúgy is, rohadt hideg van kint! - mondta Daniel.
- Ha annyira hideg van akkor miért csak ti ketten vagytok bent? - kérdezte Anna.
- Mert a többiek a wc-ben bujkálnak! - Emeltefől a hangját Daniel.
- Igen, tényleg ott vannak! - helyeseltem.
Amúgy,fingom sincs arról hogy a többiek merre lehetnek.
- Na sziasztok babákok! Leugrottunk a boltba és-... - ugrándozott hozzánk Emily és Lisa mire hirtelen megáltak.
- Hogyan? Hol voltatok? - húzta össze a szemöldökét Anna.
- Mi? Hogyan? Micsoda?
Hanna védj meg! - karolta át a nyakam Emily mire legszivesebben felnevettem volna ezért csak a szám elé tettem a kezem.Most mégis mit mondjak?
- Ott vannak a többiek! - mutatott Daniel a folyosó végére.
- Mi? Hol? - fogolódtam mire Daniel megfogta a kezemet majd kiszaladtunk az udvarra.
- Hé, áljunk meg mostmár! - lihegett Lisa.
- Ez most nem volt jó hadművelet uram! - néztem Danielre mire elmosolyodott.
- De hiszen megszabadúltunk attól a vad nősténytől! - mondta Daniel.
Tényleg, viccet félre téve semmi jó indulat nincs már benne.. Anna nem ilyen volt régebben..
- Akkora nagy büntetést fogunk ezért még kapni! - fogtam a fejem.
- Nézd a jó oldalát! Legalább vettünk mindenfélét, tehát bánatunkban ehetünk majd! - emelte fől a szatyrokat Emily.
- Ez esetben a kaja azthiszem jó megoldás! - mondtam.
ESTÁS LEYENDO
ÉN ÉS A legjobb BARÁTNŐM...
Romance▪ Girl x Girl ▪ 16+ (18+) ▪ Lmbtq+ téma. ▪ Néhol trágár szavakat tartalmaz. ▫ Jó olvasást kívánok! © minden jog fenntartva. Ősrégi írásom, és egyben a legelső könyvem. Enjoy!