ÉN ÉS A legjobb BARÁTNŐM...

17.

A folyosón sétálgattunk mikor Annán törtem a fejem mire görcsbe rándult a gyomrom majd a testemen pontosabban a melkasom fölött egy szúró érzés futott át mire a szivem egyre jobban kalapálni kezdett.

Most mégis mi ez?!
Rosszúlét? Talán szólnom kéne valakinek? Hagyjuk is, majd elmúlik.
Már párszor úgy is előfordult ez az érzés, majd elmúlik..
Csak az a furcsa hogy eddig soha nem jött elő az iskolában, csak otthon..

- Milyen órátok lesz? - törte meg a csendet Daniel.

- Spanyol.. - sóhajtozott Leo.

- Nekem németem lesz a kiskönyvtárban - mondtam.
- És neked? - kérdeztem mosolyogva.

- Korepem lesz a másodikon azthiszem - nézett rám Daniel.
- Hé, tökmag, mond csak jól vagy? - karolt át.

- jól vagyok! - füllentettem.

A fejem is úgy fáj.. De lehet csak pihennem kellene..

- Van valami baj?Haza vigyelek? - kérdezte Leo majd elrakta a telefonját.

Nézzük csak, tud ő rendes is lenni..

- Nem szükséges, jól vagyok de azért köszönöm. - mondtam mire Leo csak bólintott egyet.

- Ha minden rendben akkor kiscsit siessünk mert perceken belül csöngetek! - mondta Daniel.

Továbbá gyorsítottunk a tempón majd megáltunk mikor az aulába értünk.

Elfáradtam.
Tudom nem mentünk sokat.De
most valahogyan mégis minden erőm elszált.

- Akkor majd óra után tali! - mondta Daniel majd integetett és fölszaladt a lépcsőn.

- Megyek én is, jó legyél! Aztán majd szólj ha nem érzed jól magad! - mondta Leo, mire csak hevesen bólogattam majd mind ketten az utunkra mentünk.

Most mégis miért tud ilyen jó fej lenni..?
De ha ezt törődésnek is nevezhetjük, akkor igazán jól esik tőlle..
Olyan mintha ténylegesen a bátyjám lenne..

Mikor kinyitottam a könyvtár ajtaját megszólalt a becsöngő.

Na lássunk is neki.