ÉN ÉS A legjobb BARÁTNŐM...

6. kötet

Mikor a házhoz értünk Maya intett hogy mennyünk be. Magabiztos lépéseket véve kinyitottam az ajtót.
Meglepődöttségemre a ház üres volt.

- Mi a fasz? - szólalt fel Maya.

Hol van Anna?

- Felhívom! - vettem elő a telefonomat.

Foglalt lenne?

- Hanna.. - A lány kezében egy boxer volt. Nem szóltam csak leültem a kanapéra.

Ezt nem hiszem ell..

- Aah drágám.. - ült le mellém Maya.

- Na mindegy - sóhajtottam.

- Lehet hogy csak szeret ilyet hordani - nézett rám.

- Maya ne már.. - nevettem fel fájdalmasan.
- Ezt tényleg nem gondoltam volna.. - sóhajtottam fel ismét.
- most mit csináljak? - néztem rá.

- Első sorban megvárjuk hogy haza jöjjön aztán vissza adod a boxerét! - Húzta a száját.

- Ez biztos csak valami rossz vicc - gyűltek könnyek szemeimbe.

- Nézd a jó oldalát, most már tudod.. Ne szomorkodj miatta, egy kis idő múltán minden jobb lesz.. - karolt át.

- Nem tudom - bámultam magam elé.

Este felé mikor már éppen Maya készült haza menni a bejárati ajtó kinyílott. Nem tudtam eldönteni hogy mit érezzek a percben, szomorúságot mert nem voltam neki elég, dühöt, mert becsapott, szánalmat mert kihasznált. Mayával összenéztünk majd bátorítóan kezét a vállamra helyezte.

Míg a lépcsőn haladtunk egyszerűen nem tudtam a kanapén ülő lányra nézni. Egyszerűen nem ment.

- Szia manó! - indult meg felém. Legbelül egyre nagyobb fajdalmat éreztem ahogyan a lány közeledni vélt. Sosem utasítottam vissza egy ölelését, egy csókját sem. Azonban most az egyszer elhúzódtam amit követően felhúzott szemöldökkel nézett rám. Iszonyatosan fájt hogy ezt kellett tennem.

- tessék - nyújtottam felé a talált alsóneműt.

- Ez nem az aminek látszik! - csuklott ell hangja.

Kiabálni volt kedvem, de erőm nem volt hozzá. Maya a konyha pultnak támaszkodva nézte a történteket. Csak a rózsaszín malackánkra néztem majd vissza Annára.

- Azt szeretném hogy elmenj - mondtam szimplán. Belülről szidtam magam. Nem akarok így beszélni vele. Hiába követett el nagy hibát, sosem tundék ennél nagyobb szóval megbántani őt.

Csak a padlót bámultam. Nem akartam a lányra nézni hiszen hogy ha látnám, milyen arcot vág most, menten elbőgném magam.

Anna sóhajtott, majd percek múltán kilépett az ajtón és szét váltak útjaink.

- Ügyes voltál - ölelt meg Maya mire minden választ nélkülözve halk sírásba kezdtem.

Sajnálom, ez most rövidre sikerült! :(