Szerelmem I.

74.rész

Lilla POV

Már majdnem végeztem amikor bejött és ahogy ígérte, hozott ruhát. Az egyik pólóját és egy leggings-t.
- Kész vagy?- kérdezte. Bólintottam és nyeltem egy nagyot, mert libabőrös lettem a közelségétől.
- Hagy nézzem!- túrt bele a hajamba.- Hátul még nedves. Öltözz fel és segítek!
Annyira összeszedett volt. Szinte hétköznapi. Mintha... nem is tudom. Nem történt volna semmi. Közben nekem meg megint száraz bugyira volt szükségem az előbbi miatt.
- Jó...jó.- feleltem és a ruhákért nyúltam.
- Mi a baj? Miért habogsz?- érdeklődött.
- Semmi... csak...- habogtam tovább. Megvillant a szeme.
- Ha azt hiszed, hogy nem kívánlak...- érintette össze az orrát az enyémmel- akkor nagyot tévedsz. De most is 10 perc volt mire lehiggadtam. Szóval öltözz, különben felraklak ide- ütögette meg a mosdót- és a magamévá teszlek.
Elpirultam. Nem is kicsit. Égett a fejem.
- Cuki vagy amikor elpirulsz.- puszilta meg az orrom pimasz mosollyal.- Légy jó kislány és öltözz fel! Ne játssz a tűzzel!
Gyorsan magamra húztam a ruhákat. Utasított, hogy hajtsam előre a fejem és megszárította a kimaradt részeket.
- Meg is van.- túrt bele miután kikapcsolta a hajszárítót. Felemeltem a fejem.
- Köszönöm szépen, szerelmem.
- Nincs mit, jagiya.- adott egy édes csókot.- Gyere, igyunk valamit aztán megtáncoltatlak!- kézen fogva maga után húzott a konyhàba.
- Mit kérsz? Ó, minek is kérdezem!- színészkedve a homlokára csapott.- Kávé, két cukor, sok tej. Lássuk csak...- bekapcsolta a kávéfőzőt. Kivett két bögrét mosolyogva. Odakészítette a cukrot, tejet. Túlcsordult a szívem. Odamentem hozzá és az oldalához bújtam.
- Igen, jagiya?- karolta át a derekam fél kézzel, a másikkal berakta a két csészét a kifolyó alá és megnyomta a gombot.
- Jiminie...- két kézbe fogtam az arcát.- Szeretlek. Nincs rá jobb szavam és nem is tudom elégszer elmondani. Szeretlek.- adtam egy puszit a szájára.
- Én is szeretlek, jagiya.- adott egy forró csókot. Kifulladásig.- Lefőtt a kávé. Megcsinálom.- mosolyogva tüsténkedett aztán a kezembe nyomta.
- Köszönöm, szerelmem.- bele is kortyoltam. Tökéletes, pont ahogy szeretem.
- Menjünk!- átkarolta a vállamat, én a derekát. Elindultunk a táncterem felé. Amikor beléptünk a nappaliba összeölelkezve, belefutottunk Tae-be és Jungkookba.
- Hát ti?- kérdezte Jimin őket.
- Megyünk edzeni.- válaszolt Tae.- Csak vízért jöttünk. És ti?
- Mi meg a táncterembe megyünk.- felelte.
- Ó, Jungkook-ah, jó hogy összefutottunk! Mit szeretnél vacsorára? Valami különleges kívánság?- szegeztem neki a kérdést. Elvörösödött és a földet nézte.
- Te nyertél reggel, de nem készültem semmivel, szóval ez a nyereményed.- folytattam.- Jungkook-ah, mi a ...- és akkor bevillant. Ezek szerint tényleg hangos voltam. Basszus, basszus, basszus! Segítségkérően Jiminre néztem, de mondanom se kell, ő csak büszkén vigyorgott.
- Segíts már!- sziszegtem neki. Megköszörülte a torkát, hogy visszafojtsa a nevetést.
- Jungkookie, tudod, hogy van ez...- megcsíptem az oldalát.- Van, aki csiklandós és van, aki nem. Hát Lilla-ya csiklandós.- megcsikizte picit az oldalamat. Ficeregni kezdtem.
- Igen, igen. Látod? Az vagyok.- helyeseltem azonnal.- Extrémen. Jiminie meg persze azonnal próbára is tette.- mosolyogtam ártatlanul. Jungkook végre felemelte a fejét, bár még mindig vörös volt.
- Nem is tudom...mármint a vacsorát...hogy mit kérjek...- hebegett. Jiminie úgy döntött megkegyelmez neki.
- Jól van, majd találd ki, aztán mondd meg! A táncteremben leszünk.- mondta neki lazán.- Gyere, jagiya!- húzott magával.
- Köszönöm, szerelmem.- mondtam neki, amikor már hallótávolságon kívül voltunk.
- Jagiya, és én? Nekem is lehet különleges kívánságom?- szorította meg egy kicsit a vállam. A füléhez hajoltam és belesúgtam.
- Várj, kitalálom! Azt szeretnéd, amit reggelire is kértél?- szorítottam meg én is őt.- De az egyszemélyes menü és nem tálalhatom fel az ebédlőasztalon.
Elnevette magát és adott egy puszit a halántékomra.
- Az már biztos!
Bementünk a terembe. Odamentünk a laptophoz és Jiminie bekapcsolta.
- Megisszuk a kávét aztán jöhet a tánc, jó?- ült le mosolyogva, engem meg az ölébe húzott.
- Jiminie, Jungkook-ah...- hogy is kérdezzem?- Szóval szűz még? Hogy ennyire zavarba jön mindig?
- Nem, nem szűz, de nincs túl sok tapasztalata.- grimaszolt.
- Érdekes, a színpadon meg a klippekben olyan magabiztosnak tűnik.
- Mert ott tudja, hogy viselkedjen, mit kell tegyen. Megtanulta. És szereti csinálni. Most már.- elgondolkodva simogatta a combom.- Egyszer, még a debütálás előtt, ki akart lépni. Úgy gondolta, hogy nem fog menni neki. A szereplés. A színpad. Még Bang PD- nek is voltak kétségei.
Elkerekedett szemmel néztem.
- Igen, jól hallottad. Állandóan elnémult, ha mikrofon elé állították, hogy énekeljen. Állt ott és egy hang se jött ki a torkán. Namjoon-ah sokat harcolt érte az ügynökséggel. Aztán lassan leküzdötte a félénkségét, legalábbis a színpadon. De a való élet más dolog. Ott még mindig szégyenlős. Könnyen zavarba jön, de ha nem reagálsz rá, ha természetesen viselkedsz, akkor megnyugszik.
- Majd észben tartom.- simogattam meg az arcát.- Ha tudtam volna...
- Arra a reggelre gondolsz?- vágott közbe. Bűntudat volt az arcán.- Nem csináltál semmi rosszat. Én voltam az, aki rontott a helyzeten.
- Nem, mert én förmedtem rád. Csak... frusztrált voltam... és kitört belőlem, amikor megláttam, hogy milyen dühösen nézel rám. Ha nem...
- Kedves vagy, de ha nem szólalsz meg, akkor is kiverem a balhét.- adott egy puszit.- Frusztrált voltam én is. Nem értettem, hogy mi történik. Mindenki úgy kezelt mintha évek óta ismerne. Nekem meg csak az járt a fejemben, hogy milyen jó, hogy én észnél vagyok. Majd én megmutatom, hogy igazam van. Közben meg...- sóhajtotta- én voltam az egyetlen aki nem volt eszénél.
- Jiminie... ne ostorozd magad! Jó? Már bocsánatot kértél. Én pedig megbocsátottam. És nem azért, mert beléd vagyok esve. Hanem mert az addigi tapasztalataid miatt hitted, amit hittél.
- De olyan udvariatlan voltam veled. A bemutatkozásnál is.- húzta el a száját.
- Hát nem tagadom, rosszul esett. Meghökkentem. Hogy pont te...
- Jagiya...be kell vallanom, hogy a szüleimnek el se mertem mondani.- vetette közbe és megint bűntudat volt az arcán.
- Mit?- kérdeztem.
- Gyakorlatilag semmit az elmúlt 2 hónapból.- felelte halkan.
Rámeredtem. Hogy mi? Gondoljuk csak ezt végig...basszus...ha jól értem akkor...
- Aha. Szóval ma a semmiből közölted velük, hogy barátnőd van, aki idősebb és nem koreai. És ráadásul a házvezetőnőtök, aki itt lakik. És ők nem is tudtak eddig róla.
- Igen.- nyelt egyet.
- A szüleid szentek. Komolyan.- fújtam egy nagyot.- Ha az én fiam lennél... valószínűleg átharaptam volna a torkodat. Jiminie, amikor hazamész és leültök beszélni, légyszíves, mond el nekik, hogy van tetoválásom, jó? Nem szeretném, ha ez is később derülne ki.- csíptem meg az oldalát.
- Jagiya, annyira sajnálom.- letette a bögrét a kezéből és az enyémet is elvette, majd odatette az övé mellé. Átölelt szorosan és a mellemre hajtotta a fejét.- Nagyon sajnálom.
- Jaj, te...- megsimogattam a fejét.- Most mit csináljak veled?
- Nem tudom.- sóhajtotta.
- Nos, legalább nem hazudtál. Csak nem mondtad el. Ez is valami.- adtam egy puszit a hajára.-  Van esetleg valami más, amiről tudnom kéne?
- Nincs. Illetve van.- megrémültem. Folytatta.- Szeretlek. Ezt tudnod kell.- éreztem, hogy elmosolyodik.
- Az a te nagy szerencséd, hogy én is szeretlek téged.- de nekem is mosolyra húzódott a szám. Mert tényleg szeretem.
- Nem lesz több ilyen.- felemelte a fejét és a szemembe nézett.- Megígérem.
- Rendben, megegyeztünk.
- Látod én mondtam...
- Ki ne mond!- tettem az ajkára az ujjam, hogy elhallgatassam.- Inkább kérj fel végre táncolni!- felálltam az öléből. Felállt ő is. A laptopon elindította a THINKING OUT LOUD-ot.
- Ez jó lesz?- kérdezte. Elmosolyodtam szélesen.
- Szuper!
- Hölgyem! Szabad egy táncra?- nyújtotta a kezét.
Megfogtam a kezét és klasszikus pózba húzott. Rumbázni kezdtünk. Profi volt természetesen, én meg egy jobb amatőr, de nagyon jól vezetett. Élvezet volt vele táncolni.
- Gondoltam, hogy ez tetszeni fog.- mondta a végén miután összeölelkeztünk az utolsó forgatása után.
- Szeretem ezt a számot, bár a húgom állandóan ezzel szívja a vérem.- ráztam a fejem.
- De miért?- nem értette.
- Láttad már a klipjét?- kérdeztem.
- Egyszer régen.- tűnődött. Elindítottam újra, kinagyítva a képet.
- A kedves húgom szerint azt kéne mondanom mindenkinek, hogy én táncolok a klipben.- mutattam a képernyőre.
- Jagiya...- nézett hol a videóra, hol rám.- Igaza van. Tényleg úgy néz ki, mint te. Hihetetlen.
- Hát a feneke meg a combja stimmel. Meg a haja.- néztem rá én is a kijelzőre.
- A húgod tud rólunk?- kérdezte hirtelen.
- Nem.- kicsit elpirultam.- Ott van ugye a titoktartási szerződés... meg szerintem el se hinné. Már jártattam az agyam rajta, hogy mondjam el neki, de...
- Hívd fel!- nyomta a kezembe a telefonomat.
- Most?- keredett el a szemem.
- Igen. Miért ne? Egyébként ő is rajongó? Mondtad, hogy együtt voltatok a KCON-on.
- Igen, szeret benneteket ő is.- mosolyogtam rá.- Jiminie..- komolyodtam el.- El kell mondanom valamit. Ő a húgom, de vér szerint nem vagyunk testvérek.
- Ezt most nem értem.- nézett zavarodottan.
- Hosszú és fájdalmas történet.- kicsit bekönnyeztem.
- Elmondod?- fogta meg a kezem.
- Persze. Az anyám velem akarta csapdába ejteni apámat. Persze nem működött. Sokat veszekedtek. Az apám félrelépett. A nő terhes lett. Mikor anyám megtudta...elhagyta őt is meg engem is. Lemondott rólam. Már nem voltam hasznára. A nő belehalt a szülésbe. Nem volt senkije, így a kisbaba is apámhoz került. Mindhárman odaköltöztünk a nagyszüleimhez. De apám... szóval nem bírta. Nem akarta. Nem tudom...- elhúztam a szám.
- Jagi...- átölelt.
- Egy nap összepakolt és lelépett. Lemondott rólunk. A nagyszüleim örökbefogadtak bennünket. Liza, a húgom, olyan 2 éves lehetett, amikor beteg lett. Csináltak egy csomó tesztet. Szerencsére semmi komoly baja nem volt, de kiderült, hogy nem az apámtól van. Szóval nem vagyunk vérrokonok. Ettől függetlenül a húgom.- néztem komolyan a szemébe.
- Természetesen.- bólintott.
- Azért is akartam elmondani, hogy ne lepődj meg. Nem hasonlítunk egymásra. Ő magas, vékony és szőkésbarna haja van. Azon se lepődj meg, ha anyának fog szólítani.- elnevettem magam.
- Miért szólít anyának?- kérdezte meghökkenve.
- Amikor meghaltak a nagyszüleink, ő még kiskorú volt. Szóval örökbe fogadtam. Különben elvitték volna intézetbe. Azt pedig nem hagyhattam. És azóta ezzel nyúz. Képzelheted, elmentünk vásárolni és a 3 évvel fiatalabb, egy fejjel magasabb húgom óbégat az üzletben, hogy ANYA! ANYA! VESZEL NEKEM CUKORKÁT?- csóváltam a fejem vigyorogva. Elnevette ő is magát.
- Ez nem semmi, gondolom néztek az emberek. Mikor tudtad meg?- kérdezte utána.
- 14 éves voltam. Megkérdeztem a papámat, hogy Liza kire hasonlít a családból. Akkoriban tanultunk a génekről. Leültetett és elmondta.
- És a húgod? Ő mikor tudta meg?
- Ő is akkor.- grimaszoltam.- Kihallgatott bennünket. Volt sok sírás meg minden. De aztán meggyőztük, hogy semmi se változik. Szeretem és már csak ő maradt nekem a családból.
- A szüleid nem kerestek azóta?- érdeklődött.
- Nem. Jobb is.- keményedett meg a hangom.- Nagyon jól megvagyok nélkülük.
- Nem akartalak felzaklatni.- nézett bocsánatkérően. Megsimogattam az arcát.
- Nem zaklattál fel. Csak már rég nem meséltem el senkinek. Ilyenkor előjönnek az emlékek, tudod hogy van ez.- vontam meg a vállam.
- Szóval egy fejjel magasabb?- húzta mosolyra a száját.
- Hát ha nem is egy fejjel, de igen. Picit magasabb mint Namjoon-ah.- mosolyogtam én is.- Zsiráfnak szoktam hívni, ő meg kertitörpének engem.
- Ezek a tökfejek is ezzel csúfolnak.- húzta a száját.
- Szerelmem, nem vagy alacsony. A többiek magasabbak. De te is magas vagy. A 175 cm az már magas. Lábujjhegyre kell álljak, hogy egyvonalban legyen a szánk. Nézd!- lábujjhegyre álltam és megcsókoltam. Aztán lassan visszaereszkedtem és húztam a fejét magammal.- Látod? Nem törik ki a nyakam, a tiéd sem. Tökéletes!- néztem fel rá és adtam neki még egy csókot. Mosolygott végre a csók után és homlokomnak támasztotta az övét.
- Szeretlek. Nagyon-nagyon.- súgta.
- Én is téged. Nagyon-nagyon.- súgtam vissza.
- Felhívod?
- Igen. De először egyedül beszélek majd vele, jó? Kicsit felkészítem. Sikoltozni fog meg sírni, úgyhogy ne csodálkozz!- vigyorogtam.
- Jó, nem fogok!- vigyorgott ő is.
Leültem, a tükörnek háttal és elindítottam a hívást. Jiminie mellém telepedett és a combomat simogatta.