Szerelmem I.

131.rész(+18)

Jimin POV

A szüleim beleszerettek a barátnőmbe. Komolyan. Ámulva néztem és hallgattam, ahogy beszélgetnek. Mintha... mintha a lányuk lenne, de tényleg. Körbenéztem a többieken és ők is csak lestek. Már otthon ültünk a nappaliban, Sungdeuk-ah elengedett bennünket hamarabb egy kicsit, tekintetbe véve a körülményeket. Ők már, ugye, előbb hazajöttek és tovább ismerkedtek.
- Nem kérnek valamit inni?- kérdezte tőlük.
- Hát egy zöldtea jólesne, lányom.- mosolygott rá anya.
- Nekem meg egy kávé. Köszönjük.- mosolygott apa is.- És mi a helyzet, fiúk?- fordult vissza hozzánk.
Láttam, hogy anya kicsit összeszorítja az ajkait helytelenítően. Az angyalkám meg tátogja, hogy koffeinmentest hoz neki. Anya még szélesebben mosolygott, mint az előbb és biccentett. A pofám leszakad.
- Mi van, fiam?- kérdezte anya.
- Bocsánat, hogy közbe szólok, de ti kértek valamit?- kérdezte tőlünk is az angyalkám. Mind feltettük a kezünket és egyesével bemondtuk.
- Oké, hozom.- és már ott sem volt.
- Szóval mi van, fiam?- szólított meg újra anya. Feltettem a kérdést, ami égette az agyam.
- Anya, mit válaszolt?- hajoltam közelebb. Tudta mire vagyok kiváncsi.
- Hogy reméli egészségesek lesznek, de még korai erről beszélni. Aztán elsírta magát. Alig bírtam lenyugtatni.
- Elsírta magát?- ledöbbentem.
- Hát igen, eléggé sarokba szorítottam.- húzta a száját apa.- Ki akartam ugrasztani a nyulat a bokorból.
- Engem már az első kérdésre adott válaszával meggyőzött, de apád végig akarta vinni.- grimaszolt anya.
- Mi volt a kérdés?
- Hogy fél-e tőlünk.
- És? Mit mondott?- sürgettem.
- Hogy attól fél csak, hogy választásra kényszerítünk téged. Mert akkor lehet, hogy valamelyikünk nyer, de te, kisfiam, mindenképpen veszítesz. És hogy így is sok mindenről kell lemondanod, legalább a szeretetünkről ne kelljen. Sem a miénkről, sem az övéről.
Könnybe lábadt a szemem. Az én angyalkám.
- Úgyhogy ne akadj ki, amikor részletesen elmeséli mi volt, mert biztos ezer hibát el fog sorolni, de nem tett vagy mondott semmi rosszat. Őszinte volt és ez jó. És őszintén szeret téged.- mondta apa komolyan.- És ha őszinte akarok lenni én is, akkor engem meg akkor győzött meg, amikor itt toporgott, hogy nem emlékszik leülhet-e.
- Jaj, tényleg... jól megbolondítottátok.- csóválta nevetve a fejét anya a többiekre, ők meg irultak-pirultak. A legjobban Suga-hyung. Már én is leteremtettem őket ezért.
- Megyek, segítek neki. Mindjárt jövünk.- felálltam és kimentem a konyhába. Az angyalkám ott sürgölődött, de nem mosolygott. Gondterheltnek tűnt. Észre se vette, hogy bementem.
- Mi a baj, jagiya?- fogtam meg a vállát.
- Ó... megijesztettél.- tette a szívére a kezét.- Se... nincs baj. Már. Vagy még. Nem tudom...- kicsit remegett a szája.
- Jagiya, mi a baj?- megfogtam a derekát és magamhoz húztam. Pár pillanatig nem nézett rám, csak pihentette mindkét kezét a mellkasomon.
- Elmondták?- nézett fel rám.- Hogy elsírtam magam?
- Igen.
- Azt is elmondták konkrétan miért?
- Nem. Mondd el te.- simogattam meg az arcát. Sóhajtott egy nagyot, aztán kibökte.
- Rákiabáltam apukádra.- elfelhősödött a tekintete.- Vagy nem is kiabáltam... csak annyira ledöbbentett... amikor megkérdezte... és ráförmedtem. Aztán amikor felfogtam... azt hittem mindent elrontottam.- legurult két könnycsepp az arcán.
- Jaj, jagiya...- húztam oda a fejét és simogattam, hogy lenyugtassam.
- Ne haragudj, kérlek...- szipogta a vállamba.
- Cssss... ne sírj...- ringatni kezdtem.
- De...
- Angyalkám... apa... nos, elég ijesztő tud lenni, tudom... de a tenyeredből eszik. Anya is. Nem tudom, hogy csináltad, majd elmondod, de el vannak ájulva tőled. Ahogy én is. És te se haragudj rám, kérlek. Hogy nem voltam itt. Meg hogy kiabáltam veled. Vagyis üvöltöttem.
- Hát van hangerőd, az biztos.- emelte fel a fejét.- Tényleg nem haragszol?
- Nem. És te?- fogtam két kézbe az arcát.
- Nem. De megbeszéltem velük, hogy legközelebb nekem szólnak, hogy mikor jönnek.
- Igen, azt hiszem az jobb lesz.- mosolyogtam rá.- Tényleg elmondtad a verset?
- Igen, el. - még könnyes volt a szeme, de már vigyorgott.- Jól ki is nevettek.
- Hát azt nem csodálom. Most már megpuszilhatlak?
- Persze, szerelmem.- nyújtotta az ajkát.
Alaposan megpuszilgattam, szüksége volt rá. És nekem is.