Szerelmem I.

165.rész

Jimin POV

Amit kaptam... hát nem tettem zsebre. Volt minden. Mindegy, tudtam, hogy ez lesz. Barangoltunk, nézelődtünk, este pedig kempingeztünk. Teljesítettem a küldetésem is, amit az angyalkám adott. És azt is, amit magamnak adtam. Megvettem az ígéretgyűrűket. Kóricálás közben belefutottunk egy ékszerboltba. Itt nem ismernek(annyira), így felvettük a maszkot, kikapcsoltattam a stábbal a kamerákat és Jungkookie segített választani. Már csak egy random keddet kell választanom, amikor az ujjára húzom.

Lilla POV

Azt hitte, hogy valakivel éppen szexelek? Hogy megcsalnám?!? Hihetetlen. És elhagyta a telefonját... vagyis nem, csak majdnem. Belegondolni is félelmetes. Le kell vezetnem a feszültséget. Végigtakarítottam az egész lakást. Holnap jön Yoongi-ya családja. Feltöltöttem a hűtőt is. Lefeküdtem aludni. Jiminie hajnalban felhívott. Csodálkoztam, hogy elfelejtette az időeltolódást. Vagy talán baj van? Istenem, csak azt ne! Elég volt már belőle... Amikor megláttam, már tudtam is miért is felejtette el.
- Szia!- tiszta piros volt és vigyorgott, mint a vadalma.
- Ittál, szerelmem?- dörzsöltem az arcom, hogy magamhoz térjek.
- Kicsit. Kempingezünk és söröztem kicsit.
- Jól tetted. Néha kell.
- És képzeld, sikerült, angyalkám! Megvetettem Jungkookie-val a lehető leggagyibb szuvenírt. Olyan színes, mintha egy unikornis hányta volna.
- Ez az én pasim!- nevettem.
- Szeretsz még?- aegyo-zott a kamerába. Megzabálom.
- Igen. Nagyon-nagyon.
- Jó. Mert én is téged.- csintalan mosoly jelent meg az arcán. Nem voltam felkészülve a folytatásra.- Jobb, ha figyelmeztetlek, hogy megakarnak koronázni. Mivel trónod már van.- úgy kacagott, hogy leesett onnan, ahol ült.
- Ezt nem hiszem el...- fogtam a fejem. Én meg az a nagy szám...
- Királynő vagy. Ennyi kijár.- a földön feküdt.
- Erre persze van eszük...- vigyorogtam pirosan. Aztán kitört belőlem is a nevetés.- Oké, de rendes ceremóniát akarok.
- Meglesz, angyalkám. Amit csak szeretnél.
- Hát te mit csinálsz ott lenn a földön?- hallottam Jin-ah hangját.
- Az angyalkámmal beszélgetek.- válaszolta.
- A földön fekve?- csodálkozott.
- Aham.
- Szia, noona!- vette ki a kezéből a telefont.- Bocsánat, de vissza kell jönnie. Még forgatunk.- mosolygott bocsánatkérően.
- Jó.- biccentettem. Ezek szerint meglógott, hogy felhívjon.
- Szeretlek, angyalkám.- jelent meg újra a szerelmem a kijelzőn.- És ne haragudj, hogy felébresztettelek. Csak... hiányzol.
- Hiányzol te is. Szeretlek.
- Gyere, te szerelmes fiú, várnak ránk!- figyelmeztette Jin-ah.
- Mennem kell. Nem tudom mikor végzünk, majd hívlak... vagy írok... vagy valami.
- Jó, szerelmem. Jó szórakozást! Vigyázz magadra és egyél is egy kicsit a nagy ivászat közben!- intettem neki meg dobtam pár puszit.
- Úgy lesz, angyalkám!- cuppantott egy hatalmasat és kinyomta.

Jimin POV

Visszamentünk a többiekhez.
- A sátorban volt. Ott találtam a földön fekve.- közölte Jin-hyung, miután leültünk.
- Fekve? Mit csináltál? Rosszul vagy?- aggódott rögtön Hobi-hyung.
- Nem. Csak felhívtam az angyalkámat. Aztán a földön kötöttem ki, szokás szerint.
- Szokás szerint?- kérdezte Namjoon-hyung.
- Aham.- somolyogtam.- Szeretem, amikor ő van felül.
- Jimin-aaaah...- csapkodott Jin-hyung.- Szégyentelen!
- Na... elég... Jin-hyung... a nevetéstől estem le... hé... elég...- tiltakoztam. Befejezte. Aztán egyszerre mindenkiből kitört a röhögés.
- Jól van, jól van. Folytathatjuk?- kérdezte Namjoon-hyung, miután lenyugodtunk. Bólintottunk.
- Kérsz?- nyújtott felém egy sört Tae.
- Előbb eszek.- hárítottam.- Megígértem az angyalkámnak.- vontam meg a vállam, amikor láttam, hogy csodálkozik.

Lilla POV

Már nem aludtam vissza. Még rendezkedtem kicsit, aztán 10-re kimentem a reptérre. Geum-jae-ya bemutatott. Az apukájuk elég szigorúnak tűnt, de az rögtön látszott, hogy mennyire szereti a feleségét. Az anyukájuk pedig hál'istennek nem volt olyan rossz állapotban.
- Köszönjük, hogy kijött elénk.- hálálkodott.
- Ez csak természetes. Nem tudom tudják-e, de Yoongi-ya délután 5-kor érkezik.
- Igen, hívott.- bólintott Geum-jae-ya.
- Akkor menjünk.- biccentettem én is.
A kórházban, kint a folyosón, összefutottam a kedves nővérrel, aki engem pesztrált, amikor itt voltam.
- Jó napot! Valami baj van?- jött oda.
- Jó napot! Van, de nem velem. Az egyik öcsém anyukája miatt vagyok itt. Épp vizsgálják.- intettem a kórterem ajtaja felé.- Holnap műtik.
- Értem. Jobbulást és ha szükségük van valamire, szóljon!
- Köszönöm szépen.- mosolyogtam hálásan. Meghajolt és elment.
- Honnan ismeri?- furcsállta Yoongi bátyja.
- Ő ápolt, amikor itt voltam.- válaszoltam.
- Ó... tényleg. A fiam mesélt róla.- mondta az apjuk. Közben kijött az orvos, szerencsére, mert nem akartam ezt itt megtárgyalni. Beszéltek vele, aztán bementünk a szobába.
- Olyan ez a kórház, mint egy hotel.- mondta az anyukája.- Yeobo-ya, menjetek nyugodtan. Pakoljatok le és egyetek. Megeszem én is az ebédet, aztán pihenek. Majd Yoongi-val bejöttök.
- Fáradt vagy?- fogta meg a kezét a férje.
- Kicsit.
- Jó, akkor hagyunk pihenni.
- Tessék, itt van pár magazin meg könyv, ha esetleg mégse tudna aludni.- raktam le az éjjeli szekrényre.
- Köszönöm szépen.
Elbúcsúztunk és elvittem őket magunkhoz. Amíg berendezkedtek és felfrissítették magukat, én elkészítettem az ebédet. Szótlanul ettünk. Elég feszültek voltak, mondjuk nem is csodálom. Lepihentek ők is, aztán 4-kor elindultunk Suga-ért. Pontban 5-kor le is szállt a gépe.
- Kim-nim le fogja szedni a fejed.- mondtam neki, amikor megláttam egyedül kijönni. Mondjuk felismerhetetlen volt az avatatlan szemeknek, de akkor is.
- Apa! Geum-jae-ya!- hajolt meg feléjük.- Noona...- és most felém is.- Menjünk! Han majd utánunk jön taxival.- indult kifelé. Feszült és mérges.
- Jobbra!- szóltam utána. Láttam, hogy biccent. Értette, hogy arra van az autó. Sietősebbre fogtam a lépteim, hogy utolérjem.- Yoongi-ya! Érthető, hogy mérges vagy, de anyukád nem mehet be úgy holnap a műtétre, hogy le van törve, mert összevesztél vele.
- Képzeld, tudom!- vágta oda.- De miért nem akart szólni?- sírós volt már a hangja.
- Te miért nem szóltál, hogy nem mozognak az ujjaid? Hmmm?- fogtam meg a karját, hogy megállítsam.
- Nem vagy fair.- hallatszott, hogy grimaszol a maszk alatt.
- Az élet sem az.
- Az tuti. Én csak... kibaszottul tehetetlennek érzem magam. Érted?
- Igen. De az orvosnak jó híre van és ahogy kivettem a szavaiból, a leletek alapján nem olyan rossz a helyzet.
- De akkor is...
- Lezuhanhatott volna a repülőd. 1 a 14 millióhoz az esélye. 1 a 700 ezerhez, hogy beléd csap a villám. 1 a 366-hoz, hogy balesetet szenvedünk most, a kórházba menet.
- Elég, elég, elég!- tette fel a kezét.- Értem.
- Mondd meg neki, hogy rosszul esett, de most ez nem számít. Csak az, hogy meggyógyuljon.
- Jó. Most már beszállhatnánk?- menetközben odavezettem az autóhoz.
- Persze. Már biztos nagyon vár.
Beszálltunk mind. Nem nagyon beszéltek és igazándiból nem is figyeltem. Inkább az útra koncentráltam, hogy nehogy tényleg balesetünk legyen. Rendben meg is érkeztünk. Nem mentem be velük a kórterembe, leültem kint. Kikészültem. Ez a pár nap. Hát senkinek se kívánom. És Jiminie sem válaszolt még... ekkor megcsörrent a telefonom. Végre. Tudom, hogy pihent, de már nagyon vártam, hogy hívjon.
- Szia, angyalkám! Bent vagytok már a kórházban?
- Szia, szerelmem! Igen, bent.
- Akkor jól időzítettem. Visszatudtál még aludni?- bűntudatos volt az arca.
- Nem, de nem számít.- mosolyogtam rá.
- De igen. Fáradt vagy.- sóhajtott.
- Ennyire látszik?- grimaszoltam.
- Igen. Mármint nem... bassza meg...
- Jól van, nyugi. Tudom, hogy érted. Mármint van tükröm. Igen, fáradt vagyok. De nem attól, hogy hajnalban felébresztettél. Amúgy se aludtam valami mélyen.- legyintettem.- Meddig buliztatok?- kérdeztem.
- Hajnal 1-ig. A hyung nem mondta?
- Még nem. Csak kirontott, mint egy dúvad, a reptérről. Ideges.- fújtam egy nagyot.
- Tudom.- fújt ő is.- Lenyugtattad?
- Valamennyire igen.- bólintottam.
- Jó. 2845 perc, angyalkám. Kiszámoltam.
- De jó, hogy már csak annyi.- be is könnyeztem.- Kibaszottul hiányzol.- rebegtem.
- Te is nekem. Meddig lesztek ott?- törölte meg a szemét.
- Nem tudom. A látogatási idő már lejárt. Csak a VIP-szoba miatt jöhettünk be, de gondolom majd szólnak. Most jött meg Han. A hyung-od ott hagyta a reptéren.
- Igen?- kerekedett el a szeme-szája.
- Ja. Mondom, olyan volt, mint a dúvad.
- Jó, én is ideges lennék a helyében. Meg te is.
- Persze, szerelmem. Nem mondtam, hogy nem értem meg.- lépéseket hallottam megint. Kinéztem oldalra.- Jön a nővér. Gondolom mennünk kell.
- Oké, akkor lerakom. Írj, amikor hazaértél! Mi most megyünk majd reggelizni... illetve ebédelni.- kapott észbe.
- Jó, írok. Jó étvágyat! Szeretlek. Nagyon-nagyon.- fúlt el a hangom. Tényleg kezdek kibukni.
- Én is téged, angyalkám. Nagyon-nagyon. Nemsokára otthon vagyok.
- Az nagyon jó lesz. Szia!- préseltem ki magamból egy mosolyt.
- Szia!
Valóban mennünk kellett. Suga nyugodtabbnak tűnt. Otthon azért leültek beszélni. Hármasban hagytam őket, ez családi ügy. Írtam Jiminie-nek, aztán nekiálltam a vacsorának.
- Hogy vagy?- jött be Suga, amikor épp lezártam a tűzhelyet..
- Jól.
- Aha, persze. Hogy vagy?- húzta fel a szemöldökét.
- Jobban, mint te.
- Nem úgy tűnik.
- Semmi olyan bajom nincs, amit egy jó vacsora meg egy kiadós alvás ne hozna helyre. Az egyetlen probléma, hogy nincs étvágyam és az alvás se megy.- vontam meg a vállam.
- Ennyire hiányzik?
- Hiányzik, természetesen, de ez az utóbbi pár nap még rátesz egy lapáttal. Ha csak sima utazás lett volna... érted... akkor azt kibírom valahogy.
- Jimin-ah is kivan.
- Tudom. Azért is hívtam fel, amikor a repülőn ültetek.
- Már csak 2 nap és itthon lesz.
- Igen, végre.- sóhajtottam egy nagyot.

Jimin POV

Láttam az üzenetét, de forgattunk, nem tudtam felhívni. De aztán volt egy kis szünetünk két óra múlva. Ráírtam, mert nem akartam még egyszer azt a hibát elkövetni, hogy felkeltem. Pihennie kell. Persze azonnal válaszolt.
L:"Fent vagyok. Filmezek."
- Szia, angyalkám!- mondtam, amikor felvette.
- Szia, szerelmem!- mosolygott, de fáradt volt a mosolya.
- Ettél?- nem csak fáradt. Fogyott is.
- Aham.- biccentett.
- Mennyit?
- Amennyit csak bírtam. Nincs étvágyam.
- Beteg vagy?- aggódtam rögtön.
- Csak a stressz.- sóhajtott.- Bár én csak külső szemlélő vagyok...
- Ez nem igaz. Tae mondta mennyi mindent csináltál. És az, hogy a hyung-nak is neked kellett elmondani... nem csodálom, hogy kivagy.
- Na az megviselt, igen. De már kevesebb, mint két nap és itthon vagy. Megölelsz és minden rendben lesz.- mosolygott megint. Igen, akkor minden rendben lesz.
- Le se fogsz tudni vakarni magadról.- eldőltem az ágyon.- Mi jót nézel?
- Csak találomra benyomtam egy sorozatot.
- És miről szól?
- Szokásos. Fiú. Lány. Szeretik egymást, de az istennek nem mondanák meg a másiknak.- kuncogott.
- Akkor tényleg a szokásos.- kuncogtam én is.- Ismerős valahonnan.- mókáztam neki.
- Honnan?- vigyorgott.
- Nem is tudom...-vakargattam az állam megjátszva.- Hobi-hyung-ék voltak így, azt hiszem.
Elnevette magát.
- Szeretlek. Nagyon-nagyon szeretlek.- mondta csillogó szemmel.
- Én is téged, angyalkám.
Benyomtan én is a sorozatot, miután megmondta a címét és most én segítettem neki elaludni. Miután elnyomta az álom, néztem egy darabig. Mosolygott. Biztosan rólam álmodik. Ahogy én szoktam róla.