Szerelmem I.

2.rész

NamJoon POV

Ki kell szellőztetnem egy kicsit a fejem mielőtt neki kezdünk kirostálni jelentkezőket. Ehhez tiszta fej kell, nehogy úgy járjunk mint a legutóbb. Csúfos kudarc. Az az átkozott nőszemély majdnem tönkretett bennünket. Bang PD-nim-mel még mindig egyet értünk, hogy női kézre van szükségünk. Mielőtt befutottunk volna nem voltak ilyen gondok a srácokkal, legfőképpen Jiminnel. De ez a nagy sztárság nem csak csillogás és pompa. Szeretném, ha megmaradnának jó embereknek. Ehhez pedig nő kell, egy anya ha úgy tetszik, aki meghallgat és tiszteletre tanÍt. Sajnos a saját anyáink nem lehetnek velünk minden nap, Így ezt gondoltuk ki. És az angolt is  gyakorolniuk kell. Nem beszélhetek állandóan én. A rajongók rájuk is kiváncsiak, kommunikálni szeretnének velük. Hallgattam a zenét és próbltam összeszedni fejben, hogy mikre kell odafigyelnem majd a jelentkezőknél. Szerencsére napszemüvegben és maszkban nem ismertek fel, maradjon is Így, fohászkodtam. Ügyet se vetettem az emberekre, el voltam a gondolataimban. Ekkor toppant elém egy lány és valamit kérdezett. Kivettem a fülest  és megkérdeztem, hogy segíthetek-e. A lány csak legyintett és azt morogta "hagyjuk" angolul. Ó, szóval nem tud koreaiul, azért ilyen feldúlt. Gondolom próbálkozik egy ideje. Utána szóltam ahogy elfordult:
-Várj!- váltottam át angolra. Hálás mosoly terült el az arcán. Olyan igazi ragyogó. Természetes, szép arca volt. Nem az a címlapfotó lány, de volt benne valami kedves melegség. Sűrű, sötétbarna, hullámos haj, festetlen arc és alakra is rendben volt. Telt mellek, vékony derék és kerek csÍpő.
- Tudnál segíteni? Ezt a címet keresem, állásinterjúm lesz, de teljesen eltévedtem.
- Mutasd!- böktem a cetlire a kezében. Feltoltam a napszemüveget a fejemre, hogy jobban lássak. Legnagyobb meglepetésemre meghajolt és azt mondta:
-Köszönöm a segÍtséget, RM.
Riadtan körülnéztem, hogy hallotta-e valaki.
-Kérlek, vedd vissza a szemüveget, ha felismernek lesz itt ne mulass!- mondta halkan.
-Az meglehet- válaszoltam és vissza is húztam a napszemüveget, hogy takarjon.- Na mutasd, mit keresel,hátha tudok segÍteni.
Elém tartotta a cetlit, kicsit remegett a keze. De hisz  ez a BIGHIT cÍme. Pontosabban a másodlagos bejáraté. Csak nem ő is az állásra jelentkezett? Nem szóltam neki, hogy én is odamegyek, arról pedig pláne nem, hogy ő meg hozzám pontosabban hozzánk siet ennyire. Ehelyett csak ennyit mondtam lazán:
-Tudom hol van. Gyere, elkÍsérlek és közben beszélgetünk egy kicsit, oké?- mosolyogtam az álca mögött.
-Nagyon szépen köszönöm, de nem akarlak feltartni -szabadkozott.-Biztos nagyon elfoglalt vagy. Ha megmutatod nagyjából merre induljak, már az is nagy segÍtség.
-Semmi gond, ráérek-  annyira azért nem, de ezt nem mondhattam. Séta közben viszont többet is megtudhatok róla és hogy mi hozta Koreába.- Amúgy is arrafelé megyek, Így összeköthetjük a kellemest a hasznossal- győzködtem. Elgondolkodott valamin, még el is pirult kicsit. Na akkor interjúzzunk.
-Szóval felismertél?- kezdtem cseverészni.
-Téged nem nehéz, elvégre egy világhÍrű KPOP-banda vezetője vagy.-felelte egyszerűen, nem cifrázta, aztán elhallgatott. Sétáltunk egymás mellett csendben pár percig. Vajon mi járhat a fejében?
-Min gondolkodsz ennyire?- folytattam a diszkrét kikérdezést. Mintha álomból ébredt volna. A szemében bűntudatot láttam.
-Nem akartam udvariatlan lenni, ne haragudj, de az életem épp tótágast áll- sütötte le a szemeit.
-Mi a baj?- érdeklődtem. Tényleg kiváncsi voltam. Ha bejön a megérzésem, akkor azt hiszem megtaláltam akit keresünk. Elkezdett mesélni. A körútról, a Kínában történtekről és hogy jelen pillanatban milyen szorult helyzetben van. Én csak néha kérdeztem, hagytam inkább beszélni. Őszinte volt és jó humorérzékkel rendelkezik. Amire szüksége is lesz. De mindet egybevetve egy érett gondolkodású, talpraesett nő volt. És még főzni is tud. Megütöttük a főnyereményt. Megállítottam.
- Megérkeztünk- és rámutattam az épületere. Ő odanézett egy pillanatra, aztán rögtön vissza rám. Láttam a habozást az arcán, hogy valamit mondani szeretne. Vártam mi lesz az. Végül összeszedte a bátorságát.
-Nem akarok feltűnést kelteni, de van nálam egy photocardod. Ha nem nagy gond, aláírnád?- nézett rám reménykedve. És elővett a tárcájából 7 kis képet. Hmmm.
-ARMY vagy? - csodálkoztam. Más ARMY-k már sikoltoztak volna hogy oppa így, meg oppa úgy.
-Igen, de ne aggódj, ha minden igaz tudok viselkedni és csak csendben imádlak!- kacsintott rám.- Sokkal tartozom neked. Rám szántad az értékes idődet, hogy elkísérj. Így meg se fordul a fejemben, hogy felhívjam rád a figyelmet. Ha nem akarod, nem kell aláírnod- itt azért elszontyolodott a hangja- Csak gondoltam itt a soha vissza nem térő alkalom.
Hát ha minden úgy  lesz ahogy tervezem, akkor este már nálunk fog aludni. De ezt nem mondhattam még el neki.
-Oké, add ide gyorsan!- tollat kezdtem keresgélni a zsebemben, de szokás szerint nem találtam.- Van egy tollad esetleg?
Odanyomta a kezembe a képet és a táskájában kutakodott. Hirtelen felkiáltott és rémülten rám nézett.
-Basszus, el fogok késni!- és abban a szempillantásban eliramodott az épülethez. Az ajtóból még visszanézett. Nem haragudtam, ösztönből cselekedett. Elmesélte milyen helyzetben van, érthető a reakciója. Csak még azt nem tudhatta, hogy nem kell aggódnia, fel van véve. A tagokat meggyőzöm illetve miről is beszélek, kaptam észbe, Bang PD szabadkezet adott. Én vagyok a leader. Zsebrevágtam a photocardot, majd később visszaadom.  A hátsóbejáraton mentem be, közben hívtam a managerünk asszisztensét, hogy most érkezett nemrég egy jelentkező a recepcióra. Kértem, hogy csak őt küldjék be. Kérdezte a nevét, de basszus, elfelejtettem. Szóval mondtam neki, hogy európai. Valószínűleg ő lesz az egyetlen. Mondta azonnal, hogy már látja is és miután felvette az adatait, beküldi. A fiúk már bent voltak a tárgyalóban. Mindenki nyűgös volt, csak én voltam feldobódva.
-NamJoon-ah, mi történt? Elraboltak az ufók? Először elkésel, másodszor mi ez a kaján mosoly?- kérdezett Suga-hyung.
-Azt hiszem megtaláltam!- csaptam össze a két kezem.
-Mit? A kalózok elveszett kincsét? Vagy a fél pár zoknidat amit múlt héten égen-földön kerestél?- gúnyolódott.
-A megfelelőt. Úgyhogy ne halljak vinnyogást! Vegyétek úgy, hogy én már döntöttem.- néztem rájuk komolyan. Ők furán méregettek. Ritkán veszem elő a leader figurát, elvégre mi egy család vagyunk, de van amikor muszáj.
-Ennyire biztos vagy benne?- kérdezte Jin-hyung.
-Igen, ennyire biztos.
-Akkor én támogatlak.- biccentett.
-Nekem meg édes mindegy, ki lesz. Velem úgyse kell sokat foglalkoznia és nekem se vele.- vetette oda Suga-hyung. Hát igen, ez az  örök zárkózott YoonGi.
-Nekem is mindegy. Én akkor is zárni fogom az ajtómat éjszakára- rázkódott össze az emlék hatására Hobi-ya. Rendben, a hyungok mellettem vannak legalábbis félig-meddig. Odanéztem a maknae-kra.
-Én azt támogatom, hogy ne legyen senki. Eddig is megvoltunk, ezután is megleszünk.- fintorgott JiMin-ah.
-Te is tudod, hogy ez nem igaz. Közeleg a turné. Új dalok, új koreók, új album. Comeback, fotózás, forgatás. Soroljam még? Valaki kell, aki rendben tartja a házat és minket is. Pont.- leckéztettem.
-Honnan tudod, hogy ő jó lesz? Hogy nem lesz olyan mint YunHee?- dacoskodott.
-Tudom.- feleltem határozottan.
-Honnan? Talán te tévedhetetlen vagy?- gúnyolódott.
-JiMin-ah!!!- szisszentek fel a többiek egyszerre.
Én megőriztem a nyugalmam, hiszen tudtam miért mondja. Bűntudata van. YunHee-t ő választotta és meggyőzte a többieket, hogy rá szavazzanak. Megköszörültem a torkom.
-Nem, JiMin-ah, nem vagyok tévedhetetlen. De majd meg fogjátok látni, hogy igazam van. Ő kell nekünk. Téma lezárva.
Odafordultam Sugához.
-Van egy tollad?