Szerelmem I.

167.rész

Lilla POV

- Nagyon tetszik.- csodáltam a gyűrűt. Összegabalyodva feküdtünk. Szétválaszthatatlanul. Mint a gyűrűink mintája.
- Örülök. Jungkookie-t rángattam el magammal.- mosolygott.- Gondoltam ennyit megérdemel, azok után, hogy a nyakába sóztam azt a rémséget. Ha tudtam volna, hogy itt köt ki...- kuncogott.
- Az is tetszik.- vigyorogtam.
- De olyan gyagyi.- húzta fel az orrát.
- A leggagyibb. A legjobb.- adtam neki egy nagy puszit.
- Szeretlek, angyalkám.- cirógatta meg az arcom.
- Én is téged, Jiminie.
Álomba csókolóztuk-pusziltuk egymást. Tökéletes volt.

Jimin POV

- Mi az ott a kezeteken?- kérdezte Jin-hyung kómásan másnap a reggelinél. Jungkookie elvigyorodott.
- Nem bírtad sokáig.- jegyezte meg. Elmeséltem ugyanis neki, amiben az angyalkámmal megegyeztünk.
- Kedd van.- vigyorogva megrántottam a vállam.- Ígértegyűrű, hyung.
- Na, akkor mutassátok!- intett oda minket.- Szép.- mosolygott.
Nagyban dícsérgette mindenki, amikor bejött Suga-hyung apukája és bátyja.
- Jó reggelt!- köszöntöttük őket. Én is, bár akaratlanul is összeszorítottam a számat, amikor a testvérére néztem. Értettem, hogy miért tette, amit tett, de akkor se tetszett. Még mindig hallom az angyalkám hangját, amikor felvettem az eldobott telefont. Az aggodalmát, a szomorúságát, a fáradtságát. De akkor is megtette és kézbe vette a dolgokat. Tényleg lenyűgöz.
- Már leteremtettem a kedves bátyámat.- jelent meg mellettem a pultnál  Suga-hyung.- Azt mondta, jobb nem jutott eszébe. Bolond... eleve meg se kellett volna ígérnie, hogy nem szól.
- Hát nem.- sóhajtottam.
- És megígértettem vele, hogy több ilyen nem lesz.
- Jó.- biccentettem. Odafordultam az asztalhoz. Elmosolyodtam. Épp valamivel ugratta Jin-hyung-ot. Aztán odajött hozzánk. Nyomott egy nagy puszit az arcomra.
- Mizu?- ült le mellém.
- Csak beszélgetünk. Mit csinálsz ma?- húztam magamhoz.
- Itthon leszek. Mosok és várom az új lakót.- kuncogott.
- Tannie-t?
Taetae megbeszélte a szüleivel, hogy küldjék fel a kutyusát Szöulba. Hiányzik neki.
- Igen. Ma hozza a futár.
- Oké.- biccentettem, aztán bevillant valami.- Jut is eszembe... a 100 napos forduló. Augusztus 11, ugye?- simogattam be a haját a füle mögé.
- Igen. Mi van vele?- kérdezte mosolyogva.
- Maradjunk itthon, jó? Az ajándék, amit rendeltem, idejön. De csak aznap érkezik, szóval...
- Nekem jó.- mosolygott.- Hobi-ya kibéreltette velem a házat az övékére, ahol voltunk.- súgta, hogy a többiek ne hallják, főleg Seoyun-ah.
- Majd mi is visszamehetnénk valamikor.- pusziltam meg a homlokát.
- Rendben. Összehozzuk.
- Szeretlek. Mondtam ma már?
- Igen, de mindig jó hallani. Szeretlek.- bújt a nyakamba.

Lilla POV

Elmentek mind, egyszerre. Kimostam mindent, aztán meg is jött a futár. Már megismerkedtem a kutyussal, amikor a temetésen voltunk. Aranyos kis jószág, de egy kis nevelés nem árt neki. El van kényeztetve. Írtam is Jiminie-nek, hogy szóljon Tae-nek.
Az elkövetkező napokban lebegtünk. Másnap kiengedték Suga anyukáját, egy napot még itt töltöttek, aztán hazamentek. Eunbi-ya pedig igent mondott Jin-ah-nak. A föld fölött járt 3 méterrel. Még a pavilont is felállítatta velem, hogy romantikázhassanak, szabadkozva, hogy neki nincs rá ideje. A végén már rá kellett szólnom, hogy fejezze be. Hobi-ya-ék kisimulva jöttek vissza az 1 napos kiruccanásukról. Gyűrűt váltottak ők is. Minden úgy volt, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Én közben ugyan szenvedtem a menstruációtól, de Jiminie volt a legtörődőbb pasi, akárcsak előző hónapban. Mindenkinek ilyet kívánok. Elkényeztetett. És megoldódott Minji-ya problémája is. A lányokkal elmentünk a kávézóba, csak úgy. Beszélgetni, kimozdulni. Hívtam Tzuyu-ya-t is, de még mindig Japánban voltak. Így csak hárman mentünk.
- Szia!- köszöntöttem Minho-ya-t, amikor bementünk.
- Szia!
Olyan furán kedvetlen volt. A lányok is köszöntek, biccentett nekik.
- Mi a baj?- leültünk a pulthoz.
- Semmi.
- Biztos?
- Igen.
Nem volt túl meggyőző. Oldalra nézett. Én is. Egy apró alak ült az egyik kis asztalnál, összegörnyedve. Fekete haj, fekete ruhák. Mindene fekete volt. Nem lehetett kivenni, hogy fiú vagy lány.
- Ő ki?
- Az egyik unokatestvérem. Kidobták otthonról. Ahogy engem.- húzta a száját.
- Ó... ugyanazért...?
Egyszer elmondta, hogy amikor bevallotta, hogy meleg, az apja szó szerint kihajította.
- Igen. A nagybátyám azt mondta, hogy ugyanolyan, mint én, akkor gondoskodjak is róla én.
Ajaj... ez kényes szitu.
- És...
- És nem akarja elfogadni. Egy hetet volt nálunk, de most bejött, az összes cuccával, hogy nem akar tovább a terhünkre lenni. Rávettem, hogy maradjon itt egy kicsit még... beszéljünk. Kicsi a lakásunk, ez tény, de...
- És hova akar menni?
- Nem tudja. Csak el.
- Van munkája?
- Nincs. Volt itt 2 napot, de... de nem neki való.
- És szakmája van? Egyáltalán hány éves?
- 19. És nincs szakmája. Most végzett a gimnáziumban. Felvették az egyik egyetemre, de nem akar odamenni. Az apja erőltette, hogy oda jelentkezzen. Aztán egy hete... az apja elkezdte csesztetni megint a sminkelés miatt. Hogy ez buzis dolog és... gondolhatod. Szó szót követett és most itt vagyunk.- sóhajtott. Nekünk meg pont sminkes kell... oké.
- Beszélhetek vele?
- Megpróbálhatod. De elég félénk. Magánakvaló.
Mondjuk ezt gondoltam a testtartásából. Mindegy, egy próbát megér. Felálltam és odamentem.
- Szia! Leülhetek?- szólítottam meg. Rámnézett, én meg ledöbbentem. Mint egy porcelánbaba. A szemeiben viszont fájdalom. De a sminkje... hú.
- Én...- hebegett.
- Ezt igennek veszem.- huppantam le. Nem hiába vagyok diktátor.- Lillának hívnak. És téged?
Kinézett a vállam felett az unokatestvérére.
- Jó barátok vagyunk Minho-ya-val. Nem kell megmentenie. Éppenséggel én próbállak megmenteni téged. Szóval hogy hívnak?- folytattam a cseverészést.
- Kim... Kim Seongmin.
- Örülök, hogy megismerhettelek, Kim Seongmin.
- Ne... nem szeretem. A nevem.- mondta halkan.
- Akkor hogy szólítsalak?
- Nem tudom. Csak ne így. Ez az apám neve.
- Hmmm... hívhatlak Madárkának? Olyan vagy, mint egy kis gébics. Kívül fekete, aztán feltárulnak a színek.- magyaráztam neki. Elgondolkodott.
- Jó.- bólintott rá végül.
- Madárka, mi lesz veled? Mit akarsz csinálni?- kérdeztem komolyan. Elhomályosult a szeme.
- Nem tudom.
Annyira elveszettnek tűnt.
- Másokat is ki tudsz sminkelni? Vagy csak magadat?
- Én... igen, tudok. Elvégeztem titokban egy tanfolyamot.
- Seoyun-ah...- fordultam hátra.- Idejönnél? Ő egy nagyon jó barátnőm. Egy helyen dolgozunk.
- Igen, unnie?- jött oda.
- Mit szólsz? A sminkjéhez?
- Jó. Nagyon szép.- közölte, miután alaposan szemügyre vette. Madárka pirulva tűrte a mustrát.
- Azt mondja, elvégzett egy tanfolyamot. Szerinted van esélye, hogy felvegyék?
- Lehet.- morfondírozott.
- Ülj le, kérlek!- mondtam neki.- Ő Kim Seoyun... ő pedig Madárka.- mutattam be őket egymásnak.- Nem szereti a nevét.- súgtam oda, hogy értse miért hívom így.
- Hogy állsz a lopással?- folytattam a kihallgatást.
- Noona...- hökkent meg.
- Nos?
- Még soha életemben nem loptam. Nem vagyok tolvaj.- jelentette ki határozott hangon.
- Jó. Hogy állsz a titoktartással?
- Tudok titkot tartani.
- Én komoly titoktartásról beszélek. Szerződést kell aláírnod, ha úgy alakul.- közöltem vele komolyan.
- Milyen munka ez?- kérdezett most ő.
- Egy produkciós cégnél dolgozunk és épp sminkest keresünk.- mondta neki Seoyun-ah.- Ez bizalmi pozíció. Ha felvesznek, akkor látni és hallani fogsz dolgokat. Semmi illegális, de akkor is titok.
- Értem. Ez nem probléma. Mármint... nem akarok Minho-hyung nyakán élősködni. Csak élni az életem. Nyugalomban végre.- sóhajtotta.
- Nem ígérek semmit, de felhívom az egyik főnökünk és megkérdezem. Addig ne repülj el, Madárka!- paskoltam meg a kezét. Kimentem és felhívtam Sejin-nim-et. Előadtam a helyzetet és azt mondta, hogy vigyem be és meginterjúvolja ő is.
- Jöttök ti is?- kérdeztem a lányokat, miután elmondtam nekik, hogy mit beszéltünk meg.
- Még szép!- nevetett Eunbi-ya.
- Akkor menjünk! Gyere, Madárka! Nincs messze.
Odasétáltunk. Nem szólt egy szót sem, de tágra nyílt a szeme, amikor meglátta a feliratot. Remélem sikerül elintézni. A liftben írtam Jiminie-nek.