Szerelmem I.

54.rész(+16)

Lilla POV

A nappaliban leraktuk a tálcákat.
- Ó, jagiya, el is felejtettem! Hoztam neked valamit!- állt fel Jimin és a táskájához ment.
- Csokit?- mosolyogtam rá.
- Nem, telefont.- és nyújtott felém egy dobozt, amiben biztos voltam, hogy a legújabb, hightech mobil lapult. Lehervadt a mosoly az arcomról. A többiek is döbbenten nézték.
- Elromlott a telefonod. Szükséged van egy újra.
- Veszek is egyet jövő héten. Van saját pénzem.
- De nem kell. Itt van már ez.
- Jiminie- keményítettem meg a hangom. - Ezt nem fogadhatom el.
- De miért nem?- nézett hitetlenkedve.
- Mert nem helyes.
- Jagiya, tegnap azt mondtam, hogy nem szeretném, ha hiányt szenvednél bármiben.
- De én akkor csókot kértem, nem egy többszázezer won-ba kerülő telefont!- emeltem fel a hangom a frusztrációtól. A többiek csak kapkodták a fejüket.
- Én akkor is komolyan gondoltam.
- És ezért vettél nekem egy telefont?- kérdeztem. Nem fogta fel az agyam.
- Nem vettem.
- Hát akkor? Az utcán találtad? Nehezen hinném.
- Nem. Szerződésünk van a SAMSUNG-gal. Mi vagyunk a reklámarcuk. Ők ezért fizetnek és ingyen készülékeket kapunk.
- Én nem szerepelek a reklámban és nincs szerződésem velük.- ráztam a fejem.
- De nekem igen.
- De...- kezdtem volna.
- Nincs de!- vágott a szavamba miközben két lépéssel átszelte a közöttünk lévő távolságot.- Jagiya, miért nem hagyod, hogy én is törődjek veled? Csak rögtön: nem, nem, nem!
Volt valami a hangjában. Megbántottság és még valami...nem is tudom. Sebezhetőség. Mintha azt érezné, hogy elutasítom őt. Belenéztem a szemébe. Könnyes volt. Az én szemembe is könny szökött. Nem akarom, hogy azt higgye, hogy nem akarom őt. Jobban kell, mint a levegő.
- Oké, mondj egy jó okot, hogy miért kéne elfogadnom.- megsimogattam az arcát. Ő rögtön odabújt a tenyeremhez és lehunyta a szemét. Kiengedett egy sóhajt.
- Mert nem akarok aggódni. Mi van, ha segítségre lenne szükséged és nem tudsz hívni? Mert a telefonod nem működik? Holnap este se leszek itthon, meg még sokszor. - legördült egy könnycsepp az arcán.- Két hete ott ültél széttépett ruhában.- mutatott az ominózus helyre.-  Megtaposva. És ha belső vérzésed lett volna? És nem tudod felhívni Namjoon-hyungot?- kérdezte kétségbeesetten. Odanéztem. Mind odanéztünk. Visszafordultam hozzá. Még egy könnycsepp legördült.
- Nagyobb baj is lehetett volna. Tudom, tudom. Nem lett. Jagiya, kérlek, ez csak egy telefon. De engem megnyugtatna.
Hát igen, felpörögtek az események azóta. Amikor hazahoztak a kórházból, én is csak felejteni akartam. Elrendeztem magamban, hogy nem történt nagyobb baj.
- Jól van, Jiminie, akkor elfogadom.- mondtam halkan. Felgyúlt az arca és már rántott is magához. Mielőtt lecsapott a számra még sikerült figyelmeztetnem:
- Konyha.
Értette. Ezt nem kell látniuk a többieknek. Megcsókolt, de már tolt is a konyha felé. Fél keze a derekamon, a másikkal tolta be a lengőajtót, hogy ne üsse meg a hátam. Közben szinte tépte a számat, én is az övét. Neki szorított a pultnak. Éreztem a kemény izmos testét. A melleim megváltásért könyörögtek. Meg is kapták. A bal keze felcsúszott és megmarkolta. Belenyomtam a tenyerébe. Éreztem az összes gyűrűjét. Még. Csak erre tudtam gondolni. Belenyögtem a szájába. A válláról a lapockájára csúsztattam a kezem és belemartam. Szerencse, hogy nincsenek hosszú körmeim, mert biztos vérzett volna. Úristen, mit csinálunk? És pont a konyhában? Le kell higgadnunk. Szándékosan lelassítottam az ajkam és simogatni kezdtem a hátát. Megérezte a változást.Ő is visszavett. A keze visszatért a derekamra. Még pár lassú csók, majd puszi és szétváltak az ajkaink. Csak néztük egymást. Csókolóztunk, nevettünk, vitatkoztunk, egymásnak estünk. Kész érzelmi hullámvasút. Kell egy perc, hogy kitisztuljon a fejünk.
- Jiminie- simogattam meg az arcát- Ne haragudj.
- Miért?
- Hogy nem hallgattalak meg. Hogy mi a te nézőpontod. Ne haragudj.
- Én meg köszönöm. Hogy végül mégis megtetted.- adott egy puszit és a nyakamba bújt. Simogattam a haját.
- Nem fáj a hátad?- kérdeztem.- Nagyon belemartam?
- Dehogyis, jagiya.- éreztem a mosolyát.
- Lehet, hogy nyoma maradt.
- És?- emelte fel a fejét.
- Nem akarok problémát okozni neked.
- Nem fogsz.- az enyémnek támasztotta a homlokát.- A tiéd vagyok. Azt csinálsz velem amit akarsz.
Adott egy lágy csókot.
- Mennem kéne zuhanyozni.- mosolygott.
- Nekem meg lassan neki kéne állnom főzni.
- Menjünk?
- Ühüm.
Összeölelkezve visszamentünk a nappaliba. Üres volt. Gondolom a többiek már felmentek zuhanyozni, hogy hagyjanak egy kis magánéletet. Bocsánatot kell majd kérnem tölük, hogy előttük vitatkoztunk.
- Nemsokára jövök, jó?- nézett rám.
- A konyhában leszek.- mosolyogtam rá.
Fogta a táskáját és elindult. Én elpakoltam és nekiálltam főzni.