Szerelmem I.

189.rész

Jimin POV

Elakadtam a dallal. A szöveg nem az igazi. Bent voltunk a cégnél. Hosszú napjaink voltak. Nekünk is és az angyalkámnak is. Hongkong után 2 napig alig aludt, mert Amerikában volt valami félreértés. Aztán mégegy és mégegy. És mindenre azonnal kellett megoldást találnia, pedig a turné meghosszabbítása csak hónapok múlva lesz. Mingyu-hyung a már meglévő programjainkat intézte. Az év vége mindig húzós, sok a díjátadó meg a revüfellépés. Szóval mi is el vagyunk havazva. Féltem az angyalkámat. Elhanyagolja az egészségét. Arról mindig gondoskodik, hogy nekünk mindenünk meglegyen, együnk rendesen. De őt meg állandóan elrángatják. Ahogy most is. Csak 2 óra múlva találkoztunk újra. A fal mellett ült és szorgosan jegyzetelt.
- Ettél végül?- kérdeztem, miután lehuppantam mellé. Elgondolkodott.
- Igen, ettem. Hol a francban van... jó, megvan.- húzott ki egy papírt az egyik mappából. El kellett gondolkodnia? Ez nem jó jel.
- Mit?- faggattam.
- Madárka adott valami energiaszeletet. Bocsi, fel kell hívnom...- vette elő a telefonját.
- Nem.- fogtam le a kezét.- Majd felhívod. Az energiaszelet nem étel.
- De...
- Az nem étel.- álltam fel.- Gyere, szerzünk neked rendes kaját!- nyújtottam a kezem.
- Menetközben telefonálok, jó?- fogadta el a segítségem.- Ne nézz így! Várják. Ha nem hívom őket, akkor ők fognak hívni.
- Jó.- fújtattam.- De aztán elkobzom a telefont. Enni fogsz és punktum.
Nem válaszolt, mert fogadták a hívását. Általában tetszik, amikor franciául beszél, de most fel tudtam volna képelni az illetőt. Épp odaértünk a kantinba, amikor kinyomta.
- Add ide!- nyújtottam a kezem a telefonjáért.- Ülj le!- húztam ki neki a széket. Kértem neki egy nagy tál ramyeon-t.
- Köszönöm szépen. Te nem vagy...- tolta kettőnk közé a gőzölgő levest. Már megint ezt csinálja...
- Én ebédeltem rendesen.- szakítottam félbe.- Nem úgy mint egyesek. Nem vagyok éhes. Egyél!- toltam vissza elé.
- Jó.- kicsit megszeppent. Nem akartam rápirítani, csak... mindegy. A lényeg, hogy jóllakjon.
- Jó étvágyat!- mosolyogtam rá.
- Köszönöm.- mosolygott ő is.
Végre nekilátott. Csendben figyeltem. Majd beszélünk. Pittyent a telefonja. Sóhajtottam egy nagyot.
- Ki az?
Becsületére váljon, nem nézett oda rá. Inkább engem kért kiskutya-szemekkel, hogy nézzem meg.
- Seoyun-ah. Valami videót küldött. Majd...- elhallgattam. Nincs bent a kontaktlencsém. Ezek most milyen emoji-k? Közelebbről is szemügyre vettem. Sírós. Miért küld sírós fejeket neki? Elindítottam a videót. Egy válogatás volt. "Megdönthetetlen bizonyítékok, hogy TAETZU ÉS DAHMIN valóban járnak". Összevágott, belemagyarázott faszságok voltak benne. Jó, igen, Taetae tényleg jár vele, de én nem... Ki is nyomtam a francba.
- Mi a baj?- kérdezte nagy szemekkel.
- Minek küld neked ilyen hülyeségeket?- fújtam.
- Mi volt a videóban?- húzta össze a szemét.
Megmondtam neki a címét.
- Biztos Taetae-ék miatt küldte. Beszéltük, hogy fel fog lobbani a pletykaláng, miután volt olyan buta, hogy elköszönt tőle, amikor élőzött.- ingatta a fejét.- Hogy vannak most? Tae mondott valamit?
- Megvannak. Tae tart egy kis távolságot.
- Nem is baj.- evett tovább.
- És a másik? Nem zavar? Hogy összehoznak Dahyun-ah-val?
- De.
- Fasza.- húztam el a szám. Megsimogatta az arcom.
- Jiminie, összehoznak a srácokkal és mindenkivel, aki 2 méteren belül megfordul körülötted. Még a pókkal is a sarokban. Megkérdezted és én őszintén válaszoltam. Igen, zavar. Olyankor kicsit megzuhanok. Aztán eszembe jut, ahogy este szárítottad a hajam vagy az, amikor múltkor körbekergettelek a házon, mert megint túl nagyot csaptál a fenekemre. Az alkalomszülte táncaink a konyhában. És akkor újra észhez térek. Mindegy mit spekulálnak, kivel hoznak össze, az enyém vagy. Én pedig a tiéd. Egy kupac láb és kéz minden este, összegubancolódva az ágyunkban. Szeretlek.
- Én is szeretlek téged.- adtam neki egy nagy puszit.- Egyél, mert kihűl! Méghogy a pókkal...- nevettem el magam. Kacarászva megette a maradékot.
- Megmentetted az életemet. Köszönöm szépen.- dőlt nekem. Átkaroltam, de persze most az én telefonom pittyent. Megnéztem.
- Mennem kell. Hobi-hyung írt, hogy kezdődik a próba.- azért nem engedtem még el.- Nincs mit egyébként. Legközelebb nem hagyom, hogy elhívjanak, amíg nem eszel.
- Te vagy az én őrangyalom.- szuszogta a nyakamba.
- Akkor is, ha néha túl nagyot csapok a popsidra?- évődtem.
- Igen, akkor is. Tulajdonképpen tetszik. Csak el ne áruld magadnak.- kuncogott.
- A mi titkunk marad... noona.