Szerelmem I.

164.rész

Lilla POV

Örültem, mert mosolygott a hívás alatt. És én is megkönnyebbültem, hogy láttam. Pedig nekem is van róla képem.
- Nem vagy szomjas?- kérdeztem Tae-t.
- De. Köszi.- vette el a palackot.
- Egy óra és ott vagyunk.- szólt hátra Han.
- Oké. Beszéltél tegnap a papáddal?- fogtam meg Tae kezét.
- Ühüm. Jól volt.- könnyezett kicsit. Á, igen. Papa ugyanígy volt. A nővérek mondták a kórházban, hogy gyakori. Hogy a haláluk előtt kicsivel sokszor úgy tűnik, hogy a legrosszabb sose történik meg.
- Mit mondott?
- Hogy éljek. Élvezzem az életem... a fiatalságomat. Meg egy csomót beszélt az egyik tavasz-ünnepről.
- Biztos sokat jelentett neki.
- Igen... ott ismerkedett meg a nagymamámmal.
Elmesélte, hogy és mint. Meg mindenfélét. Milyen csínyeket csinált és hogyan büntették meg érte. Egyszer-kétszer el is mosolyodott. Aztán megérkeztünk. Én a háttérbe vonultam, Han-nal együtt. Bemutatott persze, de a család az család. Átöltöztünk és elmentünk a ravatalozóba. Gyakorlatilag ott voltunk 2 napig. Jöttek-mentek az emberek. A második nap épp kint voltam friss levegőt szívni, amikor valaki megszólított. Ismerősnek tűnt, de nem tudtam hova tenni hirtelen.
- Elnézést... nem ismerjük egymást, de azt hiszem tudom ki maga. Lilla-ya, ugye?
Meghökkentem.
- Igen. És ön?
Magáztam, nem akartam udvariatlan lenni.
- Min Geum-jae-nek hívnak.
- Yoongi-ya bátyja...- ugrott be. Láttam a képeken a szobájában.
- Igen, az vagyok.
- Részvétem. Hallottam, hogy önöket is veszteség érte.
- Nos... igen.- sóhajtott.- Gondolom az öcsém mondta, hogy nem voltak jóban.
- Igen.- bólintottam. Nem folytatta, csak nézte a földet. Fura volt.- Segíthetek esetleg valamiben?
- Hát... azt hiszem igen. Meginna velem egy kávét?
Nem tudtam mire vélni. Láthatta az arcomon, mert azonnal magyarázkodni kezdett.
- Nem azért... hanem mert tényleg kéne a segítsége.- szomorúnak tűnt. És nem a gyász miatt.
- Jó, szólok, hogy elmegyek.
Szóltam Han-nak, hogy hova mentem. Nem messze volt egy kávézó. Bementünk, rendeltünk, leültünk.
- Belevágok, rendben?- pont úgy grimaszol, mint a tesója.- Az anyánk rákos.- felhördültem.- Az öcsém nem tud róla, mert megígértem, hogy nem mondom el neki, de azt nem, hogy magának sem.
Ó... bassza meg...
- És azt szeretné, ha én mondanám meg neki.
- Gyakorlatilag igen. Sajnálom, de... ezt láttam megoldásnak. Megígértem, hogy nem mondom el neki, de tudnia kell. Érti?
- Milyen rákja van?
- Gyomor. Az orvos szerint operálható. Jók is az esélyei, de akkor is...- halt el a hangja.
- Kiírták a műtétet?
- Igen. 3 nap múlva lesz, Szöulban. Anya azt mondta, nem akarja, hogy aggódjon... azért nem...
- Oké, itt most délután 3 van, akkor ott reggel 8. Kimegyek, felhívom.
Bassza meg, de hogy...? Elfutotta a szemem a könny. Fasza. Akkor is tudnia kell.
- Köszönöm.- bocsánatkérően nézett.

Suga POV

Csörgött a telefonom. Már indultam volna reggelizni. Noona.
- Eltévesztetted a számot.- húztam az agyát.
- Nem, Yoongi-ya, nem tévesztettem el. Egyedül vagy?- a hangja megijesztett.
- Igen.- válaszoltam.
- Jó... illetve nem, de...- kezdtem komolyan aggódni.- Yoongi-ya, megkeresett a testvéred.
Felültem.
- Miért?
- Mert... mert az anyukátok beteg.- nyelt egy nagyot.- Gyomorrákja van.
- Nem!- kiabáltam.
- Sajnálom, de így van.
- Nem!- már ordítottam. Bejöttek a többiek, szaladva.
- Mi van, hyung?- kérdezte Namjoon-ah.
- Miért hazudsz?- ordítottam és eldobtam a telefont.

Lilla POV

Azt hittem, hogy meg fog szakadni a hívás, de nem. Jiminie szólt bele.
- Angyalkám... mi történt?
Hallottam, hogy a háttérben a többiek próbálják csitítani Suga-t.
- Beteg az anyukája. Rákos.- sóhajtottam.
- Bassza meg...- ő is elsírta magát.
- Figyelj, szerelmem! 3 nap múlva műtik Szöulban. Mondd meg neki, légyszíves! Tudnia kell.
- Meg... megmondom.
- És ne hagyjátok, hogy felhívja amíg le nem higgad! Nincs értelme vádaskodni. Az orvos azt mondja jók az esélyei és az anyukája nem akarta, hogy aggódjon. Megígértette a tesójával, hogy nem szól neki.
- Jó... nem hagyjuk.- szipogott.- Később visszahívlak.
- Rendben, szerelmem.
Leraktam és visszamentem.
- Később fel fogja hívni. Eléggé kiakadt.
- Elhiszem... és mégegyszer köszönöm.
Nem fogom azt mondani, hogy szívesen. És van is mit megköszönnie, szóval inkább informálódni kezdtem.
- Hol lesz a műtét?
- A SAMSUNG Orvosi Központban. Holnapután megyünk. Anyának be kell feküdnie egy nappal előtte.
- Megyünk?
- Apa, anya és én.
- Van már szállásuk?
- Igen.
- Mondják le! Majd nálunk megszállnak. Van egy vendéglakosztály. Yoongi-ya is biztos ezt szeretné.
- Biztos?
- Nézze, kiakadt, de ez érthető.
- Tudom.
- Cseréljünk telefonszámot! Mi holnap megyünk vissza. Repülővel jönnek?
- Igen.
- Oké, akkor kimegyek maguk elé. Majd szólok bent, hogy nem viszem be az autót.
- Nem...- tiltakozott volna.
- De szükséges.- állítottam le.
Még letisztáztunk pár részletet, aztán visszamentem. Beültem egy csendes sarokba. Kezdtem elfáradni. Lelkileg és testileg is. Tae-nek később elmondtam mi történt. Jiminie is visszahívott, ahogy ígérte.
- Szia!- mondtam a kamerába.
- Szia!
- Megnyugodott?
- Fogjuk rá. Te hogy vagy?
- Megvagyok.
Kopogtattak.
- Igen?- szólt ki.
- Én vagyok.- Suga volt.
- Gyere be!- mondta neki.
- Vele beszélsz?
- Igen.
- Csatlakozhatok? Csak... egy perc.
- Persze, hyung.
- Én... csak bocsánatot akarok kérni.- jelent meg a kijelzőn.
- Semmi gond. A rossz hír hozóját mindig megbüntetik.- vontam meg a vállam.
Fújt egy nagyot.
- Akkor is.
- Jó, megbocsátok. Beszéltél a tesóddal?
- Igen. Elmondott mindent. Köszönöm szépen.
- Nincs mit. Ez a legkevesebb. Hazajössz?
- Igen. Tae idejön, én meg hazamegyek.
- Jó. Majd írjátok meg mikor és felveszlek.
- Oké. Akkor én megyek is. Köszi... mindent. Jó éjt!- intett búcsút.
- Jó éjt!- köszöntem el tőle.- Mi volt ma? Mesélj?- mosolyogtam a szerelmemre.
- Ezen kívül?- húzta a száját.
- Aham. Kell valami, ami nem temetés vagy halálos betegség. Szóval hogy állsz a feladattal?
- Dolgozom rajta.- somolygott.- Láttunk már pár gagyit, de valami igazán ütősre várok.
- Valami neonban gondolkozz. Úgyis olyan sötét a szobája, legalább lesz benne egy kis szín.- kuncogtam. És merre jártatok?
Elmesélt mindent. Megmutatta a henna-tetoválását. Jó volt hallgatni, feltöltött valamennyire. Aztán elaludt. Bármit megadtam volna, hogy hozzábújhassak. Bassza meg... megint sírni fogok.

Jimin POV

Megjött Taetae. Elmentünk reggelizni, aztán barangoltunk. Visszamentünk a szállásra, mert nagyon meleg volt. Elmentem zuhanyozni. Azt terveztem, hogy utána felhívom az angyalkámat. Hiányzik. De hol a telefonom? Az előbb még itt volt. Átkutattam mindent. Semmi. Mégegyszer. Semmi. Bassza meg, elhagytam.
- Hyung?- jött be Jungkookie, mert már hangosan szentségeltem.- Mi a baj?
- Nincs meg a telefonom.
- Biztos itt van.
- Mondom, hogy nincs!- emeltem fel a hangom.
- Megcsörgetlek.- ajánlotta fel. Hátha...- Ki vagy kapcsolva.
- A kurva életbe!- fogtam a fejem
- Hyung...- nézett nagy szemekkel.
- Jungkookie, ez baj... nagyon nagy baj.- ziháltam a stressztől.
- De miért?
- Mert van rajta pár kép... meg videó. Intimek. Ha nyilvánosságra kerül...
- Óóó...
- Jelszó védi, de akkor is...
- Megkérdezem a többieket, hátha látták.
- Jó, köszi. Én mégegyszer átnézem a szobát.
Ha kikerülnek... bele se akarok gondolni. És persze bejött a stáb, mert forgatnunk kell. A francba!

Jungkook POV

Végignéztem a biztonság kedvéért a többiek szobáját. Namjoon-hyung-éknál meg is találtam. Visszamentem a hyung-hoz, de már nem volt ott. Biztos végigmegy amerre ma jártunk. Lementem az étterembe.
- Hallottad?- kérdezte Jin-hyung.- Jimin-ah elhagyta a telefonját.
- Az mi szobánkban van.- jött vissza a svédasztaltól Namjoon-hyung.- Otthagyta az ágyon.
- Tudom. Itt van nálam.- mondtam.- Meg akarom viccelni.
10 perc múlva jött is a hyung. Kivettem a zsebemből és felmutattam neki. Láttam, ahogy elönti az arcát a megkönnyebbülés.
- Köszönöm... köszönöm.- borult a nyakamba.
- Jól van. Legközelebb jobban figyelj!
- Hé, azt mondtad megvicceled... erre meg csak úgy odaadod?- méltatlankodott Jin-hyung. Megvontam a vállam.
- Meggondoltam magam.
Nem mondhattam el, amit Jimin-ssi mondott.

Jimin POV

Fellélegeztem. Megvan. Azonnal fel is raktam töltőre. Nemsokára mennünk kell, de beszélni akarok vele előtte. Felhívtam. Kinyomta. Felhívtam mégegyszer. Megint kinyomta. Aztán írt.
L:"2 perc és visszahívlak."
Mi a fasz van? Kezdtem megint ideges lenni. Bejöttek a többiek.
- Mi a baj?- kérdezte Hobi-hyung.
- Nem tudom.
Aztán csörgött.
- Szia, szerelmem!- mosolygott, de piros volt. Mintha... nem is tudom.
- Miért nem tudtad felvenni?- kérdeztem gyanakvón.
- Dolgom volt.
Ha lehet, még pirosabb lett.
- Milyen dolgod?- húztam össze a szemem.
- Magánjellegű.
Most már lángolt a feje. Valamit titkol.
- Mi az, hogy magánjellegű?- most már mérges voltam.
- Jiminie, mi a baj?
- Semmi, de marha furcsa, hogy nem tudod felvenni a telefont, de írni tudsz.- mondtam indulatosan. Miért nem mondja meg?
- Mégis mivel gyanúsítasz?- most viszont határozottan a haragtól vörösödött.
- Nem gyanúsítalak semmivel, csak választ várok a kérdésemre. Egy értelmes választ.
- WC-N VOLTAM!- kiabálta.- MERT A LÁNYOK SEM KIIZZADJÁK!!!
Ó, bassza meg... akkora egy hülye vagyok. A többiek fulladozva röhögni kezdtek.
- Bocsáss meg, hogy nem vettem fel miközben...- vett egy mély levegőt.- ... trónolok, de nem szokásom olyankor senkivel sem tárgyalni.
- Én...- hebegtem.- Ne röhögjetek már!- szóltam oda nekik.
- Legalább mindenki ott van?- sóhajtotta.
- Persze... legnagyobb bánatomra.- biggyesztettem a szám.- Ne haragudj... csak...
- Mi történt? Miért vagy feszült?- kérdezte.
- Ma elhagytam a telefonom.- vallottam be.
- Óóó...- kerekedett el a szeme-szája.
- Igen.- dörzsöltem meg az arcom.
- Jiminie...- sóhajtott.
- Tudom, angyalkám. Jobban fogok rá vigyázni. Figyelj, mennünk kell. Később felhívlak.
- Jó.
- És tényleg ne haragudj... csak tudod milyen vagyok.
- Tudom.- mosolygott.
- Szeretlek.
- Én is téged. Szia!- intett a kamerába.
- Szia!- nyomtam ki.
Hogy mennyit fogják szívni ezért a vérem...