Szerelmem I.

196.rész

Jimin POV

Írt, amikor átvette a telefonját. Hogy hazamegy. És vár. És szeret. És volt millió ölelés meg puszi is. Imádom. Be is fogom hajtani. Méghozzá kamatostul.
- Még egyszer! Gyerünk! Ha lemegy hiba nélkül, mehettek haza!- tapsolt Sungdeuk-ah. Sietve beálltam a kezdőpozicíóba. Vár az angyalkám.

Lilla POV

Hazafelé a taxiból felhívtam a húgom.
- Szia!- köszöntem bele.
- Hát... szia!- eresztett meg egy félmosolyt. Tuti kiabálni akart, de visszafogta magát.- Szóval előkerültél.
- Igen. Bocs, csak...
- Mi a franc volt ez az egész? Előtte pár nappal beszéltünk és még minden rendben volt.
Elmondtam neki mindent.
- Újra együtt vagytok.- nem kérdezte. Kijelentette.
- Igen.
- Miért nem hívtál fel?
- Nem tudtam, mit mondjak.- sóhajtottam.- Vagy hogyan mondjam. Talán nem is akartam elmondani... mert azt hittem, hogy jönni fog... hogy bocsánatot kér. Érted? Mint kiderült, akart is. Csak...
- Csak bekavartak a ribik. Láttam ám én is azt a sztorit. Már épp hívni akartalak, hogy mi van, amikor Ji... a csibe felhívott.
Elmosolyodtam. Időben kapcsolt, bár sok Jimin van itt Dél-Koreában, de azért nem árt az óvatosság.
- Mit mondott?
- Hát elég összevissza volt. A fordító bele is zavarodott. Akkor jött Na... a koala és elmagyarázta. Megígértem nekik, hogy ha idejössz, akkor elmondom neked mi történt valójában és azonnal szólok nekik is.
- Haragszol rá?- kérdeztem.
- Nem. Vagyis már nem. Akkor azért orroltam rá, elhiheted.
- Én is.
- De megbocsátottál neki.
- Igen. Szerinted nem kellett volna?
- Én ezt nem mondtam. De ha mégegyszer...
- Nem lesz mégegyszer. Vagy ha lesz, akkor nem bocsátok meg neki. Ő is tudja. Közöltem vele kerek-perec.
- Nagyon helyes.
Közben hazaértem. Ők még nem voltak otthon. Bementem a házba.
- Képzeld, megvette a lakást, ahova elköltöztem.
- Nem mondod.
- De. Olyan bolond...
Elmondtam azt is, hogy honnan indult az egész. A gyerek-téma. Meg a kétségei, hogy megbánom majd idővel, hogy beleszerettem. Aztán megérkeztek.

Jimin POV

Hazaértünk végre.
- Angyalkám, megjöttem!- kiabáltam, mert nem jött ki elém. Még. De már futott is a karomba.
- Szia, szerelmem!- adott egy nagy puszit.- Köszönj Lizának!- mutatta a telefon kijelzőjét.
- Szia!- integettem. Hú, biztos még mindig...
- Szia!- mosolygott szélesen. Ezek szerint elsimította a dolgokat. Kis békehozó őrangyalom. Még váltottak pár szót, aztán elbúcsúztak. Mi is tőle.
- Hiányoztál.- mormogta a nyakamba.
- Te is nekem.- szorítottam magamhoz. Ez a két hét nélküle... basszus. Hatványozottabb volt a fájdalom, mint a turnén. Mert tudtam, hogy szenved. Miattam.
- Szeretlek.- emelte fel a fejét. Istenem... neki van a legszebb mosolya az egész világon. Megcirógattam az arcát.
- Szeretlek- súgtam az ajkára.

Suga POV

Undorítóak. Hál'isten...

Lilla POV

- Angyalkám, akkor kidobom a felét. Nem érdekel. Valahogy csinálunk helyet a cuccaidnak.
Épp azon mormogtam félhangosan, hogy fognak elférni a ruháim, miközben a bőröndből öltözködtem a zuhany után, ő pedig a nyitott, tömött szekrényből vett elő magának nadrágot és pólót. Odajött és hátulról megölelt.
- Azért ne kapkodd el. Ott a vendégszoba.- simogattam meg a karját.
- Nem!- tiltakozott azonnal.- Megbeszéltük, hogy beköltözöl hozzám. Pont.
- De a szekrények üresek benne.- megfordultam a karjában és adtam neki egy puszit.- Oda be tudom rakni, amit nem sűrűn használok meg aminek nincs épp szezonja. Itt meg ha feltudnánk szabadítani mondjuk két fiókot...- intettem a komód felé.- Akkor annyi elég nekem.
- Az enyémekből is levihetünk valamennyit. A kabátokat, öltönyöket...
- Az ingek maradnak.- adtam egy puszit az orrára.
- Ahogy kívánod.- vigyorgott.- Van kedved holnap elmenni a lakásba? Felavathatnánk.
Reméltem, hogy olyan lakásavatóra gondol, mint én. Elsötétültek a szemei. Hmmm... igen, olyanra gondol.
- Imádom az ötleteid!- kulcsoltam át a nyakát.
- Én meg a lelkesedésed.- csókolt meg kéjesen.