Szerelmem I.

200.rész

Namjoon POV

A comeback eddig csodásan ment. És a BILLBOARD-on is saját csúcsot értünk el a BOY WITH LUV-val. A 8. helyen debütált. Top 10. Hihetetlen érzés volt. Ugrándoztunk örömünkben.
- Lesztek 1. helyen is. Így lesz. Érzem. Tudom.- ölelgetett meg bennünket noona.
A TWICE-t sikeresen elkerültük, hála a biztonságiaknak és noona elszántságának. Felszívta magát és végül kibazsajogta és kiharcolta, hogy mindenhol másik öltözőt kapjunk. Aztán elszóltam magam. Freud-i elszólás volt. Jimin-ah így is kivolt már, hogy őt hozzák össze Halsey-vel. Hogy az angyalkája majd kiakad, elege lesz. Láttunk is pár tweet-et, amiben megint azt mondták, hogy biztos együtt vannak. Ha tudnák... bár mi sem vagyunk együtt. Még. Még?

Lilla POV

- Erre szükségem volt.- sóhajtott elégedetten. Meghitt estét töltöttünk együtt, miután félórát puszilgattam a durcás pofiját, hogy kiengeszteljem. Rájátszott rendesen, de nem bántam. Édes, érzékeny szerelmem. Imádom. Utána filmeztünk, ettünk, beszélgettünk. A telefonokat pedig hanyagoltuk.
- Nekem is.- súgtam a hajára. Félig rajtam feküdt, ahogy én szoktam rajta. Hallgattunk. Merengtünk.
- Min gondolkodsz? Valami kellemetlenen, ugye?
Biztos megfeszültem vagy erősebben simogattam.
- Bocs, nem akartam... csak eszembe jutott, hogy szerencsénk lesz-e holnap is.
- Tzuyu-ya-ék miatt, ugye?- sóhajtott.
- Felejtsük el. Legalább holnapig.
- Eddig működött, de valamikor...
- Tudom. Talán jobb lenne túlesni rajta.
Jósnőnek kéne állnom. Másnap vidám sürgés-forgásban ünnepeltünk az öltözőben, mert megvolt az első győzelmük, méghozzá hatalmas különbséggel. Először nem is hallottam a ramazurit az ajtónál, de aztán bejött Choi hozzám.
- Kisasszony, nem akarnak elmenni.
- Mi az indok? Netán haldokolnak és bűnbocsánatért esedeznek?- gúnyolódtam.
- Csak nem mennek el.- látszott, hogy Choi kínban van.
- Bocsánat, nem az ön hibája. Megyek, elintézem.- eresztettem meg egy félmosolyt.
Odamasíroztam. Jöjjön, aminek jönnie kell. Nehezen nyeltem le a dühöm, de sikerült semleges hangnemet megütnöm. Ott állt az a két... hagyjuk. Ki se akarom mondani.
- Igen?- fontam keresztbe a karomat.
- Szeretnék beszélni Taehyung-oppa-val.
Van bőr a pofáján.
- El van foglalva.- rántottam meg a vállam nyeglén.
- Egy percre sem ér rá?- most már azért alázatosabb volt. Egy kicsit.
- Kétlem, hogy egy perc elég lenne neked. Már ha egyáltalán megtudnám győzni, hogy álljon szóba veled. De nem is akarom meggyőzni és nem is fogom. Vége, Tzuyu-ya és az okot is tudod. Nyugodj bele!
- De mi csak...
- Vicceltetek? Mi nem nevettünk. Játszottatok? Elég gyerekes.
- Nem tudom mit vagy így felháborodva.- fújta fel az arcát Tzuyu-ya.- Együtt vagytok, nem?- nem méltattam válaszra. Semmi köze hozzánk soha, de soha többé.
- Nézd, Tzuyu-ya, értem. Úgy gondoltad milyen jó lenne, ha a te legjobb barátnőd összejönne a barátod legjobb barátjával. Azt hitted, úgy minden tökéletes lenne. Nem jött össze. Ideje beismerni a vereséget. Te meg...- fordultam Dahyun-ah-hoz. Mit is akartam mondani? Már nem is emlékeztem. Mindegy is. Megpróbálta, elbukott. És amúgy is tudtuk, hogy Tzuyu-ya volt az értelmi szerző.- Figyelj oda, hogy miben hallgatsz rá. Nem túl okos, mint kiderült.
- Hogy mi?!?- most komolyan felháborodott?
- Nem vagy az, Tzuyu-ya. Ha az lennél, akkor tudnád, hogy eljátszottad Taehyung-ah bizalmát és szomorúságot okoztál a legjobb barátjának. Két, számára halálos bűnt követtél el és még mindig van képed idejönni. Hihetetlen.
Már nem is voltam dühös. Néztem a szánalmas, puffogó arcát és untam. Untam a leckéztetést, az egész helyzetet.
- Mennem kell ünnepelni. Többet ne lássalak benneteket és ne halljak felőletek! Ég áldjon!- intettem és az ajtóhoz fordultam.
- Mert mi lesz?
- Nem hiszem, hogy tudni akarod.- szóltam vissza a vállam felett.
- Mi van, ha mégis?
- Tzuyu-ya, látod, megint csak engem erősítesz meg, hogy nem vagy valami okos.- fordultam vissza hozzá.- Én itt próbálom békésen lezárni a dolgokat, te meg megfenyegetsz?- ekkor kinyílt a hátam mögött az ajtó.
- Angyalkám... minden oké?- Jiminie fogta meg a vállam. Biztos hallotta az utolsó mondatom.
- Csak egy kellemetlen közjáték.- legyintettem. Nem fordultam hátra, a két lányt figyeltem. Dahyun-ah csendben maradt, az arca piros és... áhítatos volt. Hát még mindig?!? Jó, ha valaki, akkor én értem. Nehéz őt elengedni. Viszont Tzuyu-ya...
- Oppaaa...- széles mosoly volt az arcán. Ezek szerint Taehyung-ah is jött.
- Tzuyu-ya, már mondtam, hogy hagyj békén!- mondta neki kemény hangon.
- De oppa...- görbült a szája.- Meg tudom magyarázni.
- Na, akkor fogj hozzá! Halljuk!- semleges volt a hangja.
- Én... nem beszélhetnénk négyszemközt?- kérlelte.
- Nem. Mondd amit akarsz, itt és most!
- Szeretlek.
Vártunk. Nem folytatta.
- Ennyi? Szeretsz? Ez a magyarázatod?
- Igen és ő közénk állt.- bökött felém.
- Soha nem állt közénk.- sóhajtott csalódottan Tae.
- De...- megint megállt. De hát mit is mondhatna? Sírni kezdett. Megjátsza? Talán nem. De már nem számít. A tetteknek következménye van és ezzel neki is szembesülnie kell.
- Ez a beszélgetés nem vezet sehova. Tessék, meghallgattalak. Részemről ennyi. Felejts el! Én is elfelejtelek téged.- vágni lehetett Taetae hangjával.- Menjünk, várnak a többiek!- lágyult el a hangja, amikor hozzánk szólt.
- Igen. Gyere, angyalkám!- adott egy puszit az arcomra, a testőrök pedig összezártak. Remélem végre abbahagyják. Nagyon remélem.