Szerelmem I.

85.rész

Lilla POV

Kikászálódtam mellőle, persze kinevetett, mert csetlettem-botlottam. A fürdőszobában megpróbáltam rendbe hozni magam. És gondolkozni. Atyaég! Teljesen le voltam taglózva. Ez... ez most megviselt. Akkor vajon ő hogy érezhette, hogy érzi most magát? Hideg vízzel borogattam az arcom. Valamennyit segített, de... mindegy. Ez van. Viszont nekem is felsőt kell cserélnem, ugyanis a sajátomat is összekönnyeztem. Levettem és bedobtam a szennyesbe. Kimentem. Ő már az ágyon ült. Felkelt és odajött a komódhoz, mellém és átölelt.
- Jobban vagy?- kérdezte.
- Igen, szerelmem. És te?- fogtam meg az arcát és a szemébe néztem.
- Én is jobban. Ja, holnap a főnökkel ebédelünk. 1-kor.- adott egy eszkimópuszit.
- Huh?- kerekedett el a szemem-szám.
- Igen. Nem kérdezte, közölte. Jagi, biztos csak beszélni szeretne velünk. Nem esz meg.
- Mikor mondta?- kérdeztem. Hülye kérdés, de nem forgott az agyam.
- Hmmm, miután közölte, hogy teljes együttműködést vár el tőlünk. Hogy mindig tájékoztatnunk kell őket, hogy mit tervezünk. Mert így gondoskodhatnak a biztonságunkról.
- Ez jogos kérés. Ezért mondtam Hobi-ya-nak is akkor, hogy beszéljen vele.
- Igen. Ezért akartam én is beszélni vele. De azért megizzasztott. Pedig Namjoon-hyung azt mesélte, hogy már gyakorlatilag áldását adta ránk.
- Huh?- újabb meghökkenés. Hahotázva kinevetett. Ragadós volt a nevetése, de azért belebokszoltam a vállába.
- Vegyél fel egy pólót, aztán mesélek!- fordított meg és megpaskolta fenekem. Aztán mégegyszer, amikor lehajoltam. Nevetve ráztam a fejem.
- Mi van? Tetszik a popsid. Paskolnivaló. Markolnivaló. Harapnivaló.- a végét már a fülembe súgta. Kirázott a hideg.
- Ááá...- nyögtem egy aprót. Vagy nem is annyira aprót.
- Póló fel! Beszélgetés lesz. Később huncutkodunk.- de azért megpuszilta a nyakam.
- Te kezdted, én csak nyögtem.- világítottam rá.
- Igaz.- nevetett. Felvettem a pólót és megfordultam. Kézen fogott és az ágyra ültünk törökülésben, egymással szembe.
- Tessék!- adott a kezembe egy üveg vizet.
- Köszönöm szépen.- lecsavartam a kupakot és lehúztam legalább a felét.- Ez már nagyon kellett. Kiszáradtam. Te nem kérsz?- nyújtottam oda neki.
- Nem, már ittam, jagi. Hol is tartottam? Szóval Namjoon-hyung... igen. Miután meglátogattunk a kórházban, emlékszel?- biccentettem.- Vártuk a liftet és Bang PD megkérdezte tőlem hogy vagyok. Nem értettem miért kérdezi. Azt mondta, azért, mert neked ez volt az első kérdésed. Nem az, hogy te veled mi van. Hanem az, hogy én hogy vagyok.- melegen nézett rám és megfogta a kezem.
- Elmondta?- elpirultam.- Aggódtam. Namjoon-ah-ék ugyan mondták hogy jól vagy, amikor akkor rám találtak. De kába voltam, miután magamhoz tértem és... nem voltam benne biztos.- játszottam az ujjaival.
- És az miért nem érdekelt, hogy mi van veled?
- Gondoltam, hogy nem lehet olyan nagy a baj, mert a nővér megengedte, hogy kiszálljak az ágyból.- vontam meg kicsit a vállam. Odahajolt egy puszira.
- Szeretlek.- súgta az ajkamra.
- Én is téged.
- Szóval... Namjoon-hyung előre ment vele a lifttel. Tisztázni akarta a helyzetet. Hogy nem vagyunk titokban együtt, a főnök háta mögött. De a főnök mondta neki, hogy persze, hogy nem. Mert vak vagyok, de most talán észhez térek. Mert ha valaha is úgy nézett volna rá egy nő, mint te rám, akkor megnősült volna.- vigyorgott.- Meg hogy ne avatkozzanak bele, csak ha szükséges. És hogy a szerződés azért nem tiltja a kapcsolatot, mert egy ponton úgyis meg fogjuk próbálni. Tehát gyakorlatilag akkor beleegyezett. A hyung szerint tudta, miért megyünk. Illetve én. Hobi-hyung-ra nem számított. De aztán, amikor szóba került a kirúgásom...- sóhajtott.- Akkor ő is megijedt. Hogy esetleg megváltoztatta a véleményét.
- Mit éreztél amikor megkérdezte?- szerettem volna, ha elmondja.
- Mindent. Szó szerint. Dühös voltam, féltem. Szomorú, hogy ezért? Mert hogy szerelmes vagyok. És...- megállt.- Nem tudom, hogy mondjam. Nem tudom elmondjam-e.- hunyta be a szemét.
- Ha nem akarod, nem kell.
- El akarom, csak...- játszott az ujjaimmal.
- Jiminie, szeretlek. Ha haragudtál esetleg rám, nem baj.- megsimogattam az arcát.
- Nem!- nézett rémülten.- Nem erről van szó. De akkor sem tudom, hogy mondjam.
- Jó. Próbáljunk ki valamit, rendben?- kérdeztem.
- Rendben.- bólintott.
- Képzeld el, hogy egy buborékban vagyunk. Csak te meg én. Bármit mondhatunk. Nincs ítélkezés, nincs bűntudat. Beszélgetünk. Ha szeretnéd, akkor elmondom én mit gondolok. Ha nem, akkor csak meghallgatlak. Nincs nyomás.
- Jó.- lehunyta a szemét. Vett pár mély levegőt. Aztán kinyitotta a szemét.- Örültem. Hogy talán vége. Nincs szoros beosztás. Véget nem érő repülőutak. Koreó, aztán újabb koreó. Forgatás, fotózás, díjátadó, interjúk. Élhetek. Egy normális életet.
Hallgattam. Próbáltam semleges arcot vágni.
- Mit gondolsz?- kérdezte.
- Szerelmem, ez érthető. Őrült módon hajtanak benneteket és hajtjátok magatokat. Természetes, hogy néha eszetekbe jut. Hogy mi lenne, ha. Szoktatok erről beszélgetni?
- Tavaly év elején volt egy időszak. Amikor gondolkodtunk rajta, hogy feloszlunk. Kevés volt a pénz, kevés volt az elismerés. Akármennyire hajtottunk, valahogy nem akart összejönni.
- Mit éreztél akkor?
- Nem akartam abbahagyni.
- Most sem akarod. Tudom és te is tudod. Az, hogy most bevillant... szerintem a helyzet miatt volt. Talán egy kis dac, hogy oké, akkor nem. Akkor elmegyek. De szereted csinálni. Élvezed a színpadot, az előadást. Az energiát, amit akkor érzel, amikor kántálják a neveteket. És ezt soha nem venném el tőled. A részed. Egyszerűbb lenne, ha átlagos életed lenne? Igen. De az már nem biztos, hogy te lennél.- megsimogattam az arcát.- Ez csak egy futó érzés vagy gondolat volt. Te is megmondtad. Mindent éreztél egyszerre.- belesimította az arcát a kezembe és lehunyta a szemét.- Szeretlek. Ugye tudod?- bólintott.- Ha boldog vagy, én is az vagyok. Az életed része akarok lenni, de nem az egész. Az borzasztó nagy felelősség lenne.
Kinyitotta a szemét.
- Jagiya...- két kézbe fogta az arcom és hevesen megcsókolt. Eldőltünk csókolózás közben oldalra. Szorosan ölelt, simogatott. Én is őt. Aztán csak pihegtünk egymás szemébe nézve.
- Miért nem merted ezt elmondani?- kérdeztem miután összeszedtem magam.
- Mert rögtön utána bűntudatom lett. A srácok miatt. Hogy mit reagálnának. Aztán miattad, hogy megfosztalak egy normális élettől. Zavaros volt minden.- húzta el a száját.
- Jiminie, amíg szeretsz, nem fosztasz meg semmitől. Örülök, hogy azt mondtad Bang PD-nim-nek, hogy nem akarsz kilépni.
- Nem tudom elmondjam-e a srácoknak. Este beszélni akarnak velem. Arról, amit mondtam. Hogy pótolhatónak, kihagyhatónak érzem magam.
- Valóban így érzed?
- Néha. Igen, néha annak.- fájdalom volt a szemében.
- Miért? Van valami konkrét oka? Tudom, hogy ma ezt a frusztráció és a düh mondatta veled. De ez nem csak úgy a semmiből jött gondolatnak hangzik.
- Nézem a hyung-okat. Alkotnak. Szöveget írnak, zenét szereznek. Jungkookie mindenben jó. Taehyungie-nak elképesztő hangja van. Jin-hyung a csapat arca, a WWH. És vagyok én.- sóhajtott.
- Szerelmem, te őket nézed, ők meg téged. Jin és Namjoon irigyel a mozgásod és a kitartásod miatt. Suga kijelentette, hogy a te hangod tetszik neki a legjobban. Hobi csodálja a moderntánc-tudásod. Taehyung olyan magabiztos szeretne lenni a színpadon, mint te. Jungkook meg egész egyszerűen olyan szeretne lenni mint te. Vágyik rá, hogy elismerd, egyenrangúnak tekintsd, mert felnéz rád. De a legfontosabb, hogy mind szeretnek téged. És te is szereted őket. Összerakjátok, amitek van és a kép összeáll.
- Tudom, ezt mondták ők is. Csak... néha jönnek ezek a gondolatok... és... elbizonytalanodok.
- Annyira szeretném, ha az én szememmel látnád magad. Csodálatos vagy. Kívül-belül.- adtam egy puszit a szájára.- Tökéletes.- megpusziltam az arcát.- Kedves. Szexi. Aranyos. Makacs. Érzékeny. Szemtelen.- puszilgattam összevissza.- A szexi-t mondtam már?- csücsörítettem.
- Igen, mondtad.- csücsörítve adott egy puszit.
- Jiminie, még a buborékban vagyunk? Mert én is szeretnék mondani valamit.- néztem rá komolyan.
- Mondd!- komolyodott el ő is.
- Szeretlek. Kibaszottul szeretlek. Boldog vagyok, hogy kiálltál értünk. Kettőnkért. De tudnod kell, hogy pont azért, amit az előbb mondtam... pont azért bármit megtettem volna, hogy megakadályozzam, hogy kirúgjanak. Az enyém vagy. És én megvédem, aki az enyém. Ha kell, akkor saját magától is.
- Bármit?- könnyes volt a szeme. Igen, talán még azt is.
- Igen. Harcoltam volna veled... érted. Hogy makacsságból ne add fel az álmod. Mert szeretlek. Mindennél jobban. És azt akarom, hogy boldog légy.
- Jagiya!- mélyen a szemembe nézett.- Én is kibaszottul szeretlek. És ha azt hiszed, hogy hagytam volna, hogy elveszítselek... hogy elszakítsanak egymástól, akkor kibaszottul tévedsz. Mert én is harcoltam volna veled... érted. Szeretlek.- megsimogatta az arcomat.- Most, hogy ezt megbeszéltük, kérek egy csókot!
A legédesebb csókban merültünk el. Szívdobogtató, mégis megnyugtató. Bensőséges és tiszta szerelem.