Szerelmem I.

178.rész

Lilla POV

Gyorsan elővettem a tegnapi maradékot. Kimchi-jjigae és kalguksu. Főztem volna valami frisset, de nem akartam húzni az időt és amúgy is ezek a kedvencei. Hívtam egy taxit, átöltöztem és már robogtam is a céghez. A kantinban megmelegítették, aztán felmentem a próbatermekhez. Hangosan szólt a SERENDIPITY az egyikből. Odamentem. A srácok a falnál ültek és nézték. Intettem nekik és az asztalhoz mentem, amin a laptop volt. Megvártam amíg lemegy a szám, addig néztem én is. Mindig lenyűgöz, amikor táncol. Én nem vettem észre hibát, legalábbis semmi egetrengetőt, de hát ő maximalista. Amikor lecsengett az utolsó hang, szinte betorzult az arca, annyira dühös volt. Elindult felém. Legalábbis azt hittem, hogy hozzám jön. Az asztalnál azonban a laptopot kezdte el nyomogatni és nekem csak foghegyről szólt oda.
- Hát te?
Megrökönyödtem.
- Szia! Hoztam ennivalót. Pihenj egy kicsit. Egyél.- kértem normális hangon.- És igyál is.- nyújtottam felé egy palack vizet.
- Nem érek rá.- rám se nézett.
- Jiminie...- sóhajtottam.
- Tudod nagyon jól, hogy utálom, ha megzavarnak próba közben.- rázta a fejét. Nem kiabált, de felemelte a hangját.
- Nem zavartam meg a próbád. Megvártam, amíg véget ér a szám, nem?- nyugodtan beszéltem hozzá.
- Mindegy.- legyintett.- Most nincs időm enni.
- De kell az energia.- győzködtem.- Rosszul leszel.
- Nem érted, hogy próbálnom kell?- dörrent rám. A srácok felszisszentek. Felraktam a kezem, hogy ne szóljanak közbe.
- Megállás nélkül nyomod.
- És?- nem tetszett a tónusa.
- Ez nem jó. Ülj le egy kicsit! Egyél, igyál. Én meg addig megmasszírozom a lábaid. Már biztosan fájnak.- a karjára tettem volna a kezem, hogy magamra tereljem a figyelmét, mert megint a laptopon molyolt, de elhúzódott. Nem akarta, hogy hozzáérjek. Kezdtem mérges lenni.
- Nem fájnak.- vakkantotta és újraindult a zene. Otthagyott és beállt a kezdőpozicíóba. Kinyomtam. Hitetlenkedve nézett rám.- Ezt most miért csináltad?
- Pi...hen...ned...kell.- nyomtam meg minden szótagot.
- Majd én azt tudom, hogy mikor kell pihennem.- olyan nyers volt. Most én néztem rá hitetlenkedve.
- Nekem nem úgy tűnik.- csóváltam a fejem. Elkezdtem kipakolni a táskából.- Gyere...
- Mert te mindent tudsz, mi?- vágott a szavamba ingerülten.
- Nem, nem tudok mindent, de azt igen, hogy nem ettél, nem ittál és nem pihentél az elmúlt 5 órában és ez nem egészséges.- nem zavartattam magam, kitálaltam.
- Mégis honnan a faszból... á, már értem. Árulkodtak, mi?- legyintett a srácok felé.
- A tény, hogy ezt árulkodásnak hívod, mutatja, hogy nem vagy magadnál.- néztem rá csalódottan.
- Miért, te minek neveznéd? Hmmm?
- Törődés. Aggodalom. Szeretet.- soroltam.
- Hah... na persze.- dohogott. Tényleg nincs magánál.
- Jiminie...- lehalkítottam újra a hangom. Oldani akartam a feszültséget, hogy...
- FELNŐTT EMBER VAGYOK! NEM KELL ÁLLANDÓAN PESZTRÁLNI MEG NYAGGATNI!- ordította.
- PEDIG MOST NAGYON IS ÚGY VISELKEDSZ, MINT EGY HISZTIS KISGYEREK!- ordítottam vissza rá. Zihálva néztünk egymásra.- Jiminie... kérlek...- suttogtam.
- Istenem... mikor lettél ilyen rohadt idegesítő?- túrt frusztráltan a hajába. Már nem ordított, de fájt, amit mondott. Újra fellobbant bennem a tűz.
- Nem tudom, Jiminie. Valahol a között történhetett, hogy először azt mondtad szeretsz, aztán elkezdtél szarni rám meg az egészségedre. Válassz egy dátumot, jövőre azt is megünnepeljük!- az utolsó szótagnál kiment belőlem a düh. Rájöttem, mi a baja. Fél, hogy mi lesz, amíg turnéznak. Mi lenne? Semmi. Csak hiányozni fog. Csak? Nem. Kibaszottul hiányozni fog. Elszomorodtam.- Mindegy. Ha ennyire idegesítelek, elmegyek.
Azzal kisétáltam. Nem a legjobb megoldás, de nem akartam tovább veszekedni. Hagyni akartam egy kis időt magunknak, hogy lehiggadjunk, magunkhoz térjünk.

Jimin POV

Ezt nem hiszem el. Miért kell engem állandóan csesz... a pillantásom az asztalra tévedt. A gondosan kitálalt ételre, az extra kimchi-re, mert tudja, hogy úgy szeretem. Rámtört a valóság. Hogy mondhattam ilyeneket... hogy ordíthattam rá? Elbasztam, elbasztam, elbasztam. Utána rohantam.