Szerelmem I.

130.rész

Lilla POV

Kifújtam az orrom és lemostam az arcom. Még mindig kavarogtak a gondolataim, az érzéseim, de vissza kell mennem. Ott ültek és beszélgettek.
- Nem éhesek esetleg? Szívesen készítek valamit. Most akartam én is enni.
- Mit?- kérdezte az anyukája.
- Nurunji-t csináltam. Ideges voltam és a gyomrom...
- Nurunji? Az nagyon jó lesz nekünk is.- mosolygott az apukája.
- Jó, mindjárt megterítek. Pár perc. De tényleg bármit szívesen megcsinálok. Már bevásároltam holnapra, van itthon minden.
- Lányom, jó lesz az.- nyugtatgatott az anyukája.
- Rendben.
Villámgyorsan kihordtam mindent, amit gondoltam.
- Jöjjenek, kérem...
Lassan meg kéne kérdeznem, hogy hogy szólíthatom őket. Hmmm... majd ha alkalmas lesz. Leültünk, nekiláttak, aztán én is.
- Nagyon finom. Mondjuk a fiam már mondta, hogy jól főzöl.
- Örülök, hogy ízlik. Jin-ah tanított mindent. Mármint a koreai konyhát. Főzni már tudtam előtte is. A mamám tanított meg. Meg a szálloda. Amikor elkezdtem ott dolgozni, még iskolás voltam és hétvégenként mentem kisegíteni a konyhán, meg takarítani. Ilyesmikkel kezdtem.
- Elég fiatal voltál. Miért dolgoztál?- kérdezte az anyukája.
- Tudják, hogy a nagyszüleim neveltek fel. Két nyugdíjas két tinédzserrel. Nem vetett fel bennünket a pénz, így gondoltam besegítek.
- Jiminie mesélte, hogy meghaltak már. Részvétünk.- paskolta meg a kezem.
- Köszönöm. Már jó pár éve, de még mindig hiányoznak.- mondtam szomorkás mosollyal.
- Azt is mesélte, hogy örökbefogadtad a húgod.- jegyezte meg az apukája.
- Igen, muszáj volt, különben intézetbe került volna.- vontam meg a vállam.
- Hány éves?
- Egy hónappal fiatalabb, mint Jiminie.- elpirultam.
- És ő most mit csinál?
- Szabadúszó szoftverfejlesztő.
- Szabadúszó? Ilyen fiatalon?- csodálkozott.
- Igen. Az egyetem alatt dolgozott egy cégnél, de... tudják, nagyon szép és a férfiak nem hagyták békén. És akkor azt tanácsoltam neki, hogy legyen inkább szabadúszó. Így otthonról dolgozhat. Hál'istennek elég sok munkája van, sokan keresik.- megmutattam nekik pár képet róla meg a nagyszüleimről.
- Tényleg nagyon csinos. De hogy hogy...
- Nem vagyunk vérrokonok. Az anyja... nos, Jiminie mesélte maguknak, hogy az apám megcsalta anyámat vele, ugye?- bólintottak.- Amikor terhes lett, azt mondta apámé. Hogy tudta-e, hogy nem az övé... nem tudjuk. Belehalt a szülésbe. Apám ott volt két kisgyerekkel, így odamentünk a nagyszüleimhez. Aztán ő is elment. Liza... így hívják a húgom... egyszer nagyon beteg lett. Mindenféle vizsgálatot csináltak és akkor derült ki. Én 14 voltam amikor megtudtam. De a húgom. Nem számít, hogy nem vér szerint.- akaratlanul is megkeményedett a hangom.
- Jól van, nem vontam kétségbe.
- Jaj... bocsánat, nem akartam...- szabadkoztam azonnal.- Csak sok ember, ha meghallja akkor nem érti. Mert nem gondolnak bele. Minden család idegenekként indul. Önök is idegenek voltak. Megismerkedtek és a szeretet kovácsolta egy családdá. De amikor én elmondom, akkor hű meg há meg hogy. De együtt nőttünk fel. Együtt játszottunk, sírtunk, nevettünk. Ő a családom, mert szeretem.
- Van benne valami, igaz, yeobo-ya?- fogta meg a férje kezét Jiminie anyukája.
- Igen, van.- mosolygott ő is.
- Viszont ha már a szeretetnél tartunk: mondják, mennyire haragudnának meg, ha egy kicsit megviccelném a fiukat? Nem lesz szép, de talán így legközelebb jobban figyel.
- Mire gondolsz?- csillant fel az apukája szeme.
- Elküldenék neki egy üzenetet.
- Milyen üzenetet?
Gyorsan bepötyögtem.
- Ezt.- adtam oda nekik.- Előre is bocsánatot kérek a nevében, mert biztos káromkodni fog.
- Ó, az biztos!- nevettek.- Küldd!- adta vissza az anyukája.
Na akkor lássuk a medvét! Megnyomtam a küldést.
- És akkor most várunk.- mosolyogtam rájuk.- Milyen volt az út egyébként? Minden rendben volt?

Jimin POV

Jó ez a szám és ütős a koreó. Mondjuk elég sokat kell benne ugrálni, de szuper lesz. Megálltunk pihenni. Szegény angyalkám, biztos haját tépve kapkod össze-vissza. Szeretne jó benyomást kelteni a szüleimben. Már várt egy üzenet tőle.
L:"Jiminie, itt van egy jóképű pasi. Hozott virágot meg minden. Most ebédelünk, de azt mondja vacsorázni is velem szeretne. Ugye lehet?"
MI VAN? Kétszer is elolvastam. MI VAN? Felhívtam. A többiek nem értették miért torzul a fejem. Felvette egy édes mosollyal, én meg elvesztettem a fejem.
- Jagiya, a kurva életbe... mi a fasz ez az üzenet?- kiabáltam.- Milyen pasi? Milyen virág? Milyen vacsora? Ezt mégis, hogy képzelted?
- Jiminie...- én épp lábon hordtam ki egy agyvérzést, ő meg csak mosolygott. Hihetetlen.-... tényleg nagyon jóképű. És a virág is nagyon szép.
- MI VAN?- üvöltöttem. Ő meg nem zavartatta magát, folytatta.
- És ráadásul olyannak tűnik, mint aki nem cseréli össze a dátumokat, amikor a szülei jönnek megismerni a barátnőjét. De döntsd el te magad!- és odaadta a telefont... az apámnak. Bassza meg!
- Bizony, fiam. Ilyen szarvashibát sosem követnék el.- mosolygott szélesen.
- Ki is tekerném a nyakát.- jelent meg anya arca is a kijelzőn. A többiek eddig csendben figyeltek, de most kitört belőlük a röhögés.
- Apa... anya...- elakadt a szavam.
- Igen?- kérdezték egyszerre.
- Én... bocsánat... az én hibám. Ő nem... meg a káromkodásért is...
- A barátnőd már bocsánatot kért a nevedben előre. De nem csak tőlünk kéne, nem?- somolygott anya.
- Igaz.- sóhajtottam.- Visszaadnátok?
- Persze.
Újra megjelent a kijelzőn az angyalkám.
- Bocsánat.- túrtam a hajamba.- Én...
- Minden oké. Most már.- grimaszolt.- Mindent elmesélek majd, de előzetesnek küldök egy képet. Nézd meg jó alaposan, mert így nyitottam ajtót. Megbeszéltük, hogy bemegyünk meglátogatni. Szeretlek.
- Én is téged. Várlak benneteket. Angyalkám...
- Igen, Jiminie?
- Tényleg kegyetlen vagy. Szeretlek. Nagyon-nagyon.- fújtam egy nagyot, most, hogy ment ki belőlem a feszültség.
- Én is szeretlek téged. Nagyon-nagyon.
Lerakta. Megnéztem a képet. Ó, te jó ég...