Anime one shots I. (Befejezett)

Kirishima Eijiro x Reader; Fény a sötétben

kelly_blye kérésére ^^ Remélem tesssszeni fog ❤❤

Verőfényes napsütésre ébredtek Japán lakosai. A tavaszi kellemes idő és a madarak csicsergése mindenki szívébe bekötözött, hiszen ki ne szeretne erre kelni?

Aha, persze. Reggelre olyan csúnyán beborult és szakadt az eső, hogy inkább úgy döntöttem, hogy maradok otthon. A végén még a "tökéletesen beállított" hajam is elbaszná ez az idő, nem csak az alapból szar kedvem.
Péntek lévén iskolába kellett volna készülődnöm, azonban nem vitt rá a lélek, hogy akár csak az ágyamból is kimásszak. Mondjuk ilyen időben kinek lenne?

- [Név], kelj fel!- nyitott be a testvérem, akivel együtt élek. A szüleink nem laknak velünk, ők inkább maradtak pár várossal arrébb a seggükön. Nem is bánom.

- Bocs, de ma nem megyek..- morgolódtam a párnába fúrva a fejem.

- Minden oké? Fáj valamid?- ült le az ágyam szélére és karom kezdte simogatni.

- Csak fáj a fejem és nulla életkedvem van..

- Rendben.. Igazolom neked a mai napot. De csak ha amíg én az egyetemen senyvedek, addig kitakarítod a lakást.

- Kösz, Saku.- mosolyogtam rá végül, mire megpuszilta a homlokom.

- A legjobb kishúgért mindent.- kuncogott és kiment.

Mivel a U.A-be nem nyertem felvételt, így beértem egy kisebb, nem hős iskolával. "Ha a U.A-be nem vagyok elég jó, minek képezzem magam?" Jött a kérdés, mely lassan már felemésztett. Hiába küzdöttem, a hangok mind csak azt hajtogatták, hogy nem vagyok elég jó... Hogy nem érek semmit..

De persze nincs sötétség fény nélkül, az én fénysugaram pedig egy festett vörös hajú, cápafogú cukorbogár, akit már egy ideje jó ismertem. Őt, ellenben velem, felvették a nagy hősiskolába, aminek nagyon is örülök.
A csengő jelezte, hogy itt van, megjött. Mint minden egyes hétköznap reggel. Saku beengedte és már sietett is fel a szobámba, ahová nagy mosollyal nyitott be.

- Jó reggelt [Név]!

- Mhmmm neked is.. -motyogtam a párnámból felnézve rá. Hajam kócos volt, reggel a hangom kissé rekedtes.

- Naaa irány! Kelj fel!- ült le az ágy szélére és elkezdte az arcom puszilgatni, mire elkuncogtam magam.- Na gyerünk Kicsim, irány a suli!- kócolt még jobban össze.

- Nem megyek suliba.- néztem rá hajkoronám mögül, mire arcára kiült az aggodalom.

- Rosszul vagy? Fáj valamid? Szóljak a nővér-

- Csak a fejem fáj, hagyd csak. De te menj, a végén elkésel.- néztem rá kikotorva a szememből a hajam.

- Ápollak.- jelentette ki egyszerűen, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga számára.
Mintha a kötelesség csak második lenne a szemében, én pedig az első. Ugyan, ki szemében lennék én az első? Könyörgöm, ilyen nincs a világon.

- Te menj csak a suliba. U.A-s vagy, használd ki. Te elég jó vagy oda, ne pazarold az időd rám.

- [Név]... Már megint..?- nézett rám mire lesütöttem a szemem. Utáltam bevallani, hogy elképesztő gyenge vagyok... Szorosan magához vont, vigyázva alkaromra.- Miért teszed ezt magaddal?- suttogta fülembe. Remegett. Éreztem.

- Ne haragudj..- motyogtam visszaölelve.

- Nem haragszom és ne kérj bocsánatot. Itthon maradok veled és felvidítalak, rendben?- tolt el magától kicsit és biztatóan rám mosolygott, mire az én szám is feljebb görbült. Nem tudom hogyan csinálja, de mellette valahogy elkerül a feketeség. Mintha egyre feljebb másznék a gödör mélyéből. Pedig jócskán benne voltam, érzem a reményt, melyet ő ad.
- Rendben.- bólintottam.- De ha baj lenne belő-