Anime one shots I. (Befejezett)

Kanda Yu x Reader; Halálom napjáig

zsancii123 kérésére itt is az új rész, remélem tetszik ^^
Ámen, végre volt annyi erőm, hogy megírjam ^^

Alapvetően a főhadiszállásunk, vagy ahogy én nevezem, idióták gyülekezőhelye, egy viszonylag hétköznapinak mondható otthon volt számunkra. Mindenkinek meg volt a saját kis szobája, magánszférája, tere. Amíg Komui vagy a barátaid, akiket szívesebben hívsz már családtagoknak, nem lógnak a nyakadon a saját kis okuk végett, akkor igazán jó hely ez mindenki számára. De persze, hogyha én vagyok az a bizonyos barát, akkor senkinek nincs egy perc nyugta se. Ezt leginkább a Kanda Yuu névre hallgató morcos, óriástörpe szokta megtapasztalni, de persze semmi bűntudatom nincs, amiért nem hagyom őt békén. Alapvetően eltűr és néha még mosolyra js fakasztom, de ha átlépem a vékony határt, akkor igazán ki tud borulni és bezárkózik a szobájába, ha pedig ki kell jönnie onnan és meglát, inkább tesz egy bazi nagy kerülőt a célja felé, de semmiképp nem akar összefutni velem. Ez egy ideig még mókás volt számomra, hogy keresgélhetem, mostanra azonban már sokkal inkább fáj az, ha kerül engem. Ez pedig nagyrészt annak tudható be, hogy nagyon is megkedveltem őt és szeretek a közelében lenni. De persze az én érzéseimet képtelen viszonozni, ezt meg is mondta nekem szemtől-szemben, amikor bevallottam neki, hogy már nagyon rég óta tetszik nekem és beleszerettem. A szavai minden egyes nap visszhangzanak a fejemben: "Az érzések mások iránt csupa faszság, [Név]. Nem akarok kapcsolatot, nem is fogok és soha nem is akartam. Te pedig nem leszel kivétel ez alól. De ha nem vagy képes kiverni ezt a hülyeséget a fejedből, akkor ennek a barátságnak nevezett szarnak véget vetek. Rajtad áll.". Őszintén szólva minden este elalvás előtt ezen agyalok és nagyrészt el is sírom magam. Ki ne tenné, mikor bármelyik pillanatban elvesztheti a számára legfontosabb személyt? De megerősödtem. Megtanultam kezelni a hirtelen jött vágyat arra, hogy megcsókoljam, amikor a közelemben van, ahogyan a féltékenységet is más lányok miatt, akik feltűnően próbálják elcsábítani a fiatal felnőttet. Így nem is volt kérdés, hogy elfogadom a küldetést, amit Komui ránk hagyott. Mivel elég jól össze tudunk dolgozni, meg sem lepett, hogy ismételeten összepárosítottak vele.

A küldetés egy lehetséges ártatlanságról való megbizonyosodást jelentett, illetve ha valóban az, akkor nyilván tennünk kellett a dolgunkat és hazavinni, begyűjteni, mielőtt az Ezer éves gróf bármelyik csicskása rátalálna és megsemmisítik.
Viszonylag sokat kellett utaznunk, 2 napba telt, mire megérkeztünk a helyszínre. Igazából hamarabb is odaérhettünk volna, hogyha nem állunk meg szállást keresni az éjszakára, hanem este is folytattuk volna az utunkat. Felmértük a terepet, körbekérdezgettünk, de nem igazán találtunk semmit. Azonban mindannyiunknak volt egy olyan érzése, hogy nem szabad itthagynunk a kis falut, ahová elmentünk, mert valahol eldugva ott volt amit kerestünk. Így hát valóban nem adtuk fel, aminek meg is lett a kulcsa. Csak túl későn jöttünk rá mindenre.

- YU VIGYÁZZ!- kiáltottam fel, mikor Kandát megtámadni készültek a démonok. Ő hátraugrott, ezzel kikerülve egy lövedéket.- Már kezdtem hiányolni a kicsikéim használatát!- vigyirodtam el és a pisztolytartómból, a köpenyem alól előhúztam az én drága fegyvereim. Mivel mindig is két fegyvert tartottam magamnál a biztonság érdekében, még az ördögűzői pályafutásom kezdete előtt, az ártatlanság mind a kettőbe beleköltözött. A félelem és rettegés pedig megszünt, mikor használtam őket. Tekintve keserű gyerekkorom, kénytelen voltam megtanulni a fegyverhasználatot, így pedig tökéletesen összedolgozunk. Én és a fegyvereim.

A harc a mi javunra indult el. Kanda is a tőle jól megszokott tökéletességgel harcolt az egyre több és több démon ellen, ahogyan én sem hagytam magam. Viszont az mindig is egyértelmű volt, hogy ő jobb kondiban volt, mint én. Sokat kellet ugráljak és küzdenem, ez pedig lefárasztott. Az pedig csak rátett egy lapáttal, hogy egy hete már nagyon rosszul aludtam és nem is sokat. De természetesen nem adtam fel, elvégre egy ártatlanság múlott az egészen. Rajtunk múlt, hogy véghez tudjuk-e vinni a küldetést és megszabadítani egy ártatlanságot a Gróf kezei közül, avagy sem. Viszont a testi erőm kevés volt a lelkiekhez képest. A fegyvert nem bírtam olyan erősen tartani, ahogy azt kellene, így folyamatos fájdalmat okozva a csuklóimban és a karomban is. A szellemi koncentrációs képességeim is egyre jobban csökkentek, így többet lőttem mellé. A csata végére nem emlékeztem. Annyi maradt csak meg, hogy szinte kezünkben volt a győzelem, aztán valami eltalált és egy perc alatt elsötétült a világ, padlót fogtam és ennyi. Semmi más.

Ahogy szemeim kinyitottam, egy végeláthatatlan fehér tér volt körülöttem. Nem éreztem semmit, nem hallottam semmit. Az egyetlen dolog, amit érzékeltem, az a fehér tér volt. Megpróbáltam felkiáltani, de egy hang sem jött ki a torkomon. Bepánikoltam és kétségbesve kezdtem el rohanni a fénylő, fehér padlón a nagy semmibe. Ijedten kapkodtam a fejem jobbra-balra, keresve valami kiutat, de semmi. A hangom még mindig nem jött vissza és a könnyeim sem eredtek meg, pedig kikívánkoztak volna. Nem tudom meddig és mennyit futhattam, az időérzékem teljesen elveszett. Ahogyan én is. Reményvesztve rogytam össze és továbbra is csak a fejem forgattam, majd Kanda nevét kezdtem kiabálni, ami persze szintén nem hallatszódott. Aztán egy idő elteltével már elkezdtem halványodni. Teljesen meg voltam rémülve, amikor a végtagjaim halványodni kezdtek. Majd eltüntem, teljesen. Az egyik pillanatban még nem érzek semmit, félek, aztán a másikban.....

Erős fájdalom nyilallt a karjaimba és az oldalamba. Szemeim mintha csak ólomból lettek volna, nem akartak kinyílni. Hallottam ahogy a gépek csipognak körülöttem, s mutatják a szívverésem. Semmi mást nem észleltem, csak ezt a kettőt: a fájdalmat és a rendszeres sípoló zajt. Minden erőm összeszedve, nagy nehezen végre sikerült kinyitnom a szemem egy erőtlen morgás kíséretében. Körbenéztem a szobában, ami egy teljesen átlagos kórházi szoba volt, egyetlen dolog, pontosabban egyetlen személy azonban meglepett. Yu egy széken aludt mellettem. Ajkaimra halvány mosoly kúszott, tényleg boldoggá tett, hogy az első személy akit láttam, az ő volt. Mert ott volt, velem volt és miattam volt ott.

- Yu...- suttogtam mosolyogva, mire a kék hajú felriadva az álmából, egyből felém kapta a fejét.

- [NÉV]!- ha akarta volna se tudta volna leplezni a boldogságot és a megkönnyebbülést, amit akkor érzett.- Te élsz! Itt vagy!- fogta meg óvatosan jobb kezem, mire felszisszentem kicsit, de nem érdekelt a fájdalom. Válaszként pedig mosolyogva bólintottam egyet.- Idióta, annyira aggódtam érted!

A következő dolog, ami abszolút feltette a pontot az i-re, a habot a tortára, hogy Kanda egy pillanat alatt megcsókolt. Lágy volt, minden érzelemmel benne. A hasam bizseregni kezdett, a szívem hevesen vert, arcom teljesen kipirult. A boldogság az egekbe repített, így ahogy felfogtam mi is történt, azonnal viszonoztam a csókot.

- Szeretlek..- suttogta ajkaimra, mikor elvált tőlem.

- T-tessék?- teljesen ledöbbentett és zavarba hozott azzal az egyetlen kis szóval.

- Tudom, hogy miket mondtam, amikor te bevallottad és... Magamnak sem mertem bevallani, de szükségem van rád. Nem csak mint barát.. Te vagy az első, aki iránt ezeket érzem és érzem, hogy nem szabad elengednem téged. Amikor összeestél a bevetésen én.. É-én iszonyatosan megijedtem. Ahogy tudtalak védtelek és éppenhogy megszereztem az ártatlanságot is. De az is csak véletlen volt igazából, te voltál a legfontosabb akkor is. Nem tudtam volna megbocsátani magamnak, hogyha hagylak meghalni. És még az érzéseimet sem tudod. De élsz és ez a lényeg!- csillant fel a szeme.- Szóval akárhányszor csak kell elmondom, hogy szeretlek.

- Yu..- pityeredtem el örömömben.- Én is nagyon szeretlek!- szipogtam mosolyogva.

- Annyira féltem, hogy elvesztelek..- törölgette a könnyeim.

- Sosem fogsz. Halálom napjáig szeretni foglak és az oldaladon leszek.- mosolyogtam rá.- Tudod mit?

- Hm?

- Még halálom után is.. Ami nem mostanában lesz, ugyanis minél több időt szeretnék veled tölteni.

- Nem hangzik rosszul.- mosolyodott el halványan, majd ismét megcsókolt.